A magashegyekben történő túrázás elválaszthatatlan a félelemtől. A hegyekben több veszély is leselkedik a turistákra, az egyik leggyakoribb veszélyforrás a magasságtól való félelem. Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, hogy nem félek-e olyan nagy mélységek felett túrázni? Természetesen félek. Sőt, azt gondolom, hogy aki nem fél, annak nem kellene a hegyekben menni. Az alábbiakban megpróbálom megmagyarázni ezt a paradoxont…
Az akrofóbia nem csak önmagában a nagy magasságtól való félelmet, a tériszonyt jelenti, hanem úgyszintén, és talán mindenekelőtt a nagy magasságból történő lezuhanástól való félelmet. Ez különböző embereknél különböző módon nyilvánul meg, de mindenkiben benne van, akkor is, ha mélyen elnyomjuk magunkban. Ez a genetikailag belénk kódolt önmegtartóztatáshoz kapcsolódik, és akár bármilyen más fóbiát múltbéli traumatikus élmények is felerősíthetik.
Ennyi az elmélet. A gyakorlatban, a magashegyekben azonban mindenkinél más az a szint, amelynél az emberben felmerül a kérdés: „Biztos, hogy meg kell tennem a következő lépést?” A különféle emberi reakciók megfigyeléséből azt meglehetősen egyértelmű következtetést lehet levonni, hogy a nagy magasságtól való félelemhez hozzá lehet szokni. Nem arról van szó, hogy meg lehet tőle szabadulni, hanem arról, hogy a szövetségesünkké tudjuk tenni.
A nagy magasságtól való félelmet agyunk pozitív reakciója okozhatja. A leeséstől való félelem akkor pozitív, ha nem okoz pánikot, de fokozza az éberséget, a koncentrációt és az óvatosságot. Ennek következtében a nehéz, kitett szakaszokon a kitettségnek köszönhetően megemelkedik az adrenalin, ugyanakkor lassú, megfontolt lépésekkel haladunk tovább, és keresünk kényelmes, szilárd fogást.
De mi van, ha a test nem hajlandó engedelmeskedni, és a félelem megbénítja szervezetünket? Ne feledjük, hogy a hegyekben a legtöbb baleset emberi hibából következik be, és ha valaki nem vét technikai hibát, akkor kicsi a sérülés vagy a tragédia esélye. Végső megoldásként ne szégyelljünk visszafordulni, vagy segítséget kérni. Az igazi turista nem csak a csúcsok és a hágók meghódítására törekszik, hanem elsősorban felelősségteljesen gondolkodik, aki a kritikus pillanatokban hozott ésszerű döntéseivel elismeri a hegyek felsőbbrendűségét. Az álmok megvalósítását egy sikertelen kísérletet követően máskor, jobb pszichikai állapotban is lehet folytatni.
