Még ma sem tartom
magam filmesnek. A filmezés úgy került elő, mint a természetvédelem eszköze.
Egy bizonyos pillanatban, tíz év fáradozás után a Kapor- és Csendes-völgy
(Tichá dolina, Kôprová dolina) védelmében tudatosodott bennem, hogy ha egy
területet meg akarok védeni, azt ne magam miatt védjem meg, ne azért, mert én
úgy akarom – mintha az enyém lenne az egész Csendes- és Kapor-völgy. Ez így nem
működik. Egy terület csak akkor lesz tartósan védett, ha azt az emberek is
akarni fogják. Akkor egyetlen politikus sem engedheti majd meg magának, hogy
ennyi embert magára haragítson egy, az ő szempontjából viszonylag lényegtelen
ügy miatt.
Hogyan keletkezett a „Strážca divočiny” (A vadon őre) című film?
Azon gondolkodtunk,
hogyan győzhetjük meg az embereket arról, hogy a vad természet milyen
elképesztően szép, melyet meg kell védenünk. Elhatároztuk, hogy forgatunk egy
filmet a Csendes-völgyről, főszereplőnek pedig a medvét választottuk, és ez nagy
siker lett. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy a Kapor- és Csendes-völgy ma fokozottan
védett rezervátum, és kiterjedésében ez a legnagyobb érintetlen védett terület
Szlovákiában.
Miért éppen a medvét választotta?
A medve egy
karizmatikus, hatalmas állat, egy olyan „gleccserbolha”, amelyik úgy él a
területén, hogy azt nem sajátítja ki. A másik ok az volt, hogy talán a
Csendes-völgy az egyetlen olyan terület Szlovákiában, ahol még természetes
módon él. Nem jár a kukoricaföldekre, mert messze vannak, a füvön legelészik, senki
sem eteti, nincs semmilyen hulladék, amit fölfalhatna. Ha ugyanis a medve
megtanul az embertől táplálékot elfogadni, akkor ezt azután célzottan keresni
fogja. A Csendes-völgyben életem során körülbelül ezer éjszakát töltöttem el,
sosem alszom sátorban, de egyszer sem történt meg velem, hogy a medve a
hátizsákomból kivette volna az elemózsiát. Biztosan megérzi, hogy ott valami
ehető található, de nem akarja megszerezni, nem csalogatja.
A „Strážca divočiny” című film állítólag még a külföldi alkotók figyelmét
is felkeltette...
Megnézték az ORF és a
BBC filmesei is, és annyira megtetszett nekik, hogy elhatározták, hogy eljönnek
a Tátrába, hogy ők is forgassanak valamit a medvékről. Aztán pár nap múlva
elmentek azzal, hogy ez így nem megy. Hogy ez túlságosan igényes.
Mi volt a probléma?
Nincsenek hozzászokva,
hogy azokkal a módszerekkel dolgozzanak, ahogyan mi. Mi teljes eredetiségre
törekszünk, nem használunk állatkerti állatokat, és nem etetjük a vadon élőket
sem azért, hogy le tudjuk őket filmezni. A legszebb külföldi dokumentumfilmek
úgy keletkeznek, hogy a filmesek elindulnak a világ legszebb részeire, elmennek
az afrikai Serengeti nemzeti parkba, vagy az amerikai Yellowstoneba, és
kényelmesen, az autóból forgatnak. Ez nálunk nem megy. Nem mehetsz autóval az
erdőbe, és nem használhatsz helikoptert. Ezen felül nálunk kevesebb állat is
van, és azok sokkal ijedősebbek.
A Yellowstone-ban nem ijedősek?
Nem, mert ott nem
folyik vadászat, ezért az ott élő állatok nem félnek az embertől. A filmesek
autóval közlekednek az utakon, és tíz méterre tőlük ott áll egy bölény, vagy egy
farkas. Telemetriával is megfigyelik őket. Elég ha a falka egyetlen tagján
nyakörv van, és tudják, hogy fél tizenkettőkor az ösvényen egy farkasfalka fog
áthaladni. Odamegy egy autóbusz és húsz autó, és a turisták nézelődnek.
Európában nem találhatók olyan nagy és olyan jól védett területek, mint máshol
a világban. Az európai védett területek kisebbek, az állatok kijárnak onnan, és
kontaktusba kerülnek vadászokkal.
Hogy telik egy természetvédő átlagos napja?
Ha nem kell pénz után
rohangálnom, igyekszem minél többet a terepen lenni. Különböző emberekkel
megyek az erdőbe, szinte sosem egyedül. Amúgy pedig a természetvédelem főleg
adminisztratív munka. Van a „Vlk”' (Farkas, http://www.wolf.sk)
nevű erdővédő csoport, és más természetvédő szervezetek, ezekkel kapcsolatban nagyon
sok az adminisztratív tennivaló. Ha például a vadászok ki akarnak lőni egy medvét,
akkor a Környezetvédelmi Minisztériumához kell folyamodniuk kivételes
engedélyért, mi ezzel kapcsolatban nyilatkozhatunk, érvelhetünk mellette vagy
ellene. Többnyire ellene.
Meg tud élni valaki a természetvédelemből?
Ha projekteket ír,
támogatásokért folyamodik – főleg Svájcból és Norvégiából – akkor igen. A
legtöbb szervezet így működik. Nálunk még nem alakult ki annak a fejlett
rendszere, hogy az emberek hogyan járulhatnak hozzá – rendszeres átutalásokkal
például – a kormányon kívüli szervezetek tevékenységéhez. Ez lenne az ideális,
mert ekkor ezek a szervezetek függetlenek lehetnének. Ha támogatásért
folyamodunk, kicsit mindig alkalmazkodunk annak az elvárásaihoz, aki azt
nyújtja. Tehát nem a természetvédelemből élek, egész életemben mint önkéntes
tevékenykedtem, csak egy rövid időszakban pénzért. Jelenleg filmezésből élek,
és a természetvédelmet ismét önkéntesként végzem.
Kifizetődik a dokumentumfilmek gyártása abból az összegből, amennyiért a
televízióknak el lehet adni?
Ha a költségeket
fedezni akarjuk, akkor a világpiacra kell forgatni, és a dokumentumfilmeket
mindenütt sugározni kell. A TV-k számára történő filmeladásnál kedvezőbb koprodukcióban
megegyezni. Mindeddig csak a természetvédelem miatt forgattunk filmeket, egy
éve határoztam el egy társaság megalapítását, és olyan filmek gyártásába
kezdtem, amiből meg is tudok élni. A külföldi piac magas követelményeket
támaszt, megtanultuk például, hogy a filmeken nem látszhatnak az emberek. Ez
egy részlet, de ha nem tartjuk be, nem lesz sikerünk a konkurenciával szemben.
Min dolgozik jelenleg?
Karol Kaliský, Jozef
Fiala és Adam Baštek operatőrökkel közösen egy három részes dokumentumfilmet
forgatunk. Az első rész a zergékről, mormotákról és hiúzokról fog szólni, a
második a Belá folyóról, a harmadik az öreg cirbolyafenyvesekről, ahol ezeréves
fák is találhatók. Feltételezem, hogy a filmek 2015-re elkészülnek." (A
szerk. megjegyzése: közben elkészültek, ez egy régebbi riport)
Ezeréves cirbolyafenyők? Mátyás király hársfája a bajmóci kastély
parkjában körülbelül 700 éves, és védett természeti érték.
A Tátrában van egy
cirbolyaerdőnk, amely az egyik legrégebbi Európában. Többször olvastam, hogy
valahol Szicíliában él egy olajfa, amely több ezer éves, máshol meg egy hasonló
gesztenyefa. De mindenütt csak egyetlen fa. Itt több száz is van.
A szakértők is megerősítették a fák életkorát?
Ezzel van egy kis
probléma. A fák belül üregesek, nem lehet megszámolni az évgyűrűket. Ugyanez az
oka annak is, hogy nem lehet a fákból mintát venni és szénizotópos módszerrel
meghatározni, hogy mikor keletkeztek. De van otthon egy elszáradt
cirbolyafenyőnek egy 12 cm vastag ága, amely hétszáz éves. Nem egy nagy fáról
származik, a törzse átmérője körülbelül fél méteres volt, úgy becsülöm, hogy ez
a fa kilencszáz éves lehet. Rögtön mellette nőtt viszont egy másik
cirbolyafenyő, másfél méter vastag törzzsel.
Az körülbelül hány éves lehet?
Az a fejlődés
körülményeitől függ. Az a cirbolyafenyő, amelyiknek az ága otthon van, rossz
körülmények között fejlődött, ez azt jelenti, hogy nem nőtt nagyra. Ha a
mellette lévő fenyő ugyanilyen rossz körülmények között fejlődött, akkor a
másfél méteres törzsátmérő mellett kétezer éves is lehet. De ha alatta kicsit
mélyebb a talaj, akkor a fa gyorsabban fejlődik, és akkor nem olyan idős.
Miért odvasak ezek a fák?
Extrém körülmények
között fejlődnek, a törpefenyves határán, a sziklákon, ahol csak két
centiméteres talaj van, erős szelek fújnak, és rövid a vegetációs időszak.
Néhány száz év alatt a fa tizenöt méteres körzetben az összes tápanyagot
kimeríti. Ezért egy bizonyos idő után aztán belül elkezd korhadni, a fa
szétesik, és visszatér a talajba, vele együtt a szükséges ásványok, a nitrogén,
nátrium és kálium.
Ez úgy hangzik, mint valami kannibalizmus.
Lényegében az. A fa
fölfalja magát. (Mosoly.) De ha nem tenné, nem növekedhetne ilyen sokáig.
Említette, hogy gyakran különböző emberekkel jár a terepre. Kikkel például?
Legtöbbször
tudósokkal, biológusokkal, főiskolai tanárokkal, esetleg újságírókkal. Minél
több embert akarok fellelkesíteni a természettel kapcsolatban. Sokszor maguk
jelentkeznek, tudják, hogy ismerem a helyeket, és sokat tudok az erdőről. Ez
mindkét irányban előnyös. Ők általában egy szűkebb terület specialistái, egy adott
helyszínre kell eljussanak, én viszont sok információhoz jutok tőlük. Ezekből a
megbeszélésekből születnek a filmek forgatókönyvei. Voltam például Tomáš Derka
hidrobiológus társaságában, két napon keresztül forgattuk a köveket a Belá patakban,
és egy olyan rovart is mutatott, amelyet senki sem ismer. Több tucat faja él
ott a tiszavirágoknak, kérészeknek és tegzeseknek. Ennek kilencven százalékát
nem tudom felhasználni a filmben, túlságosan szakmai, de nekem segít megértenem,
hogy hogyan működik a folyó élővilága, és ezeket az ismereteket később egészen
más módon mesélem el.
A tudósok támogatása egyéb természetvédelmi tevékenységnél is fontos,
ugye?
Bizonyára. Azáltal, hogy
személyesen megismerjük egymást, együtt járjuk az erdőt, látják ahogyan a
szélkatasztrófa után az erdő megújul, vagy hogy ezeréves cirbolyafenyők élnek,
azután pedig saját szakmai szempontjaik szerint is támogatni fognak.
Megváltozott-e a természetvédelemmel kapcsolatos álláspont az évek
során, amióta ezzel foglalkozik?
A nyilvánosság és a
tudósok oldaláról egészen biztosan. Tizenöt évvel ezelőtt senki sem tudta volna
elképzelni, hogy Szlovákiában egy nagyobb kiterjedésű beavatkozás mentes
terület létrejöhessen. Vagy hogy a szélvész utáni állapotot hagyjuk meg
természetes fejlődésében. Ez ma realitás. De azt nem hiszem, hogy az erdészek
erdővel kapcsolatos álláspontja megváltozott volna.
Melyek a beavatkozás mentes területek?
Sok kisebb is van, de
a beavatkozás mentesség gyakran kérdéses. Sokszor tesznek kivételt, például
kutatási okból, ami nem egyszer destruktív beavatkozás, vagy a fakitermeléssel,
vadászattal kapcsolatban. Hivatalosan ez Szlovákia területének 1,8 százaléka,
de reálisan ennél sokkal kevesebb.
A Csendes- és Kapor-völgy a természetvédők többéves küzdelme után
beavatkozás mentes övezet lett, korábban milyen státuszban voltak?
A Tátrai Nemzeti
Parkhoz tartoztak, természetvédelmi területek voltak, de folyt fakitermelés,
vadászat, és egyéb tevékenység, például buldózerrel igazgatták a patakmedret. A
völgyek exkluzív vadászterületként funkcionáltak. Emlékszem, hogy valamikor
Gašparovič urat is láttuk errefelé.
A törvény nagyon
szerencsétlenül szabályozza ezt, oly módon, hogy végül az egészről egy
minisztériumi hivatalnok dönt. Csaknem korlátlan hatalma van, kivételt tehet
akár annak alapján is, hogy aznap éppen hogy aludt, vagy milyen az aktuális
politikai garnitúra. Ezért lehetséges, hogy a természetvédelmi területeinken
sípályák és szállodák vannak. Hosszú távon keresztül akarjuk vinni, hogy a
rezervátumokban ne lehessen kivételt tenni. 2002 előtt például a TANAP
természetvédelmi területein mindenütt folyt fakitermelés, még a legszigorúbban
védett területeken is.
Nem mondom, hogy a Tátrában fakitermelést kell folytatni, de a fára
szükségünk van.
Nincs ezzel semmilyen
probléma. Határozzuk meg a szabályokat, hogy ez az erdőgazdaság, ahol folyhat
fakitermelés, ez pedig a természetvédelmi terület. Talán nem kell tíz
természetvédelmi terület, elég csak három. Abban egyezzünk meg, hogy Szlovákia
területének hány százaléka legyen védett, legyenek ezek a valahol a hegyekben,
ahol a fák nőnek, a maradékon pedig folyhat erdőgazdálkodás."
Ez logikusan hangzik, miért nem működik mégsem?
Mert az erdészek nem
akarják elveszíteni a természetvédői imázsukat, mivel ez valójában egy ipari ágazat.
Szlovákiában 200 éve van erdészet, amely ténylegesen beavatkozott a
természetvédelembe. A kezdeti időkben még kevesebb erdő volt, és korlátozás
nélkül vágták a fát, főleg a bányavárosok körül. Selmecbánya több tíz
kilométeres körzetében nem nőtt semmilyen fa. Megszületett az ötlet, hogy
szabályozni kellene a fakitermelést, az erdészek végezték a faültetést, és
fogták el vadorzókat. De már akkor volt ennek egy ipari alaphangja: ültessünk
fákat, hogy legyen faanyag. Az iskolában végül azt tanították nekünk, hogy ha
nem lennének erdészek, nem lennének erdők sem, „mert ezt mind mi ültettük”. De
ez értelmetlen. A mi éghajlati sávunkban az erdő nem igényli, hogy
gondoskodjanak róla. Ha valahol megszüntetik a talajművelést vagy a
legeltetést, akkor automatikusan terjedni kezd az erdő.
Ez talán azzal függ össze, hogy az ember természetes igénye, hogy
alakítsa környezetét, és az igényeihez igazítsa azt?
Ez az az elv, hogy „gondoskodjunk
róla, hogy szép legyen”. Őseink hozzászoktak, hogy küzdjenek a vad természettel
a túlélés miatt, hogy juhokat legeltessenek. A farkas ellenség volt, a medve ellenség
volt, az erdő ellenség volt. Ez mélyen belénk gyökerezett, ezért sokan nehezen
fogadják el, hogy az erdőnek az a legjobb, ha az ember nem gondoskodik róla.
Jön a kéregszú, és úgy érezzük, hogy küzdenünk kell ellene. Ha azt mondom az
erdésznek, hogy bízza a természetre, mert az tudja a legjobban, akkor azzal
érvel, hogy hogy ezt az erdőt ő ültette, és meg kell védenie a tűzvésztől és a
szútól. Olyan, mintha azt mondanám neki, hogy az egész hiábavaló. Ha az
erdészek elismernék, hogy ez egy ipari ágazat, és a társadalom hét és fél
millió köbméter fát vár tőlük évente, akkor minden egyszerűbb lenne, és fair
vita alakulhatna ki.
Erik Baláž (42 éves)
Egy gyengébb
kondíciójú embernek nem könnyű vele túrára indulni. Bruno D’Amicis olasz
természetfotós is panaszkodik könyvében, hogy ez sokszor neki is túl nehéz
volt. Nem bírtuk jobban mi sem, de ezekért a lebilincselő erdei történetekért
megérte.
Három éven keresztül
készítette Bruno D’Amicis olasz fotóssal együtt a „Posledná pevnosť” (Utolsó
erőd) című könyvét. Tizenöt év megfigyeléseit és a medvék életéről szerzett ismereteit
írja le benne. Megfigyeléseit főleg a Csendes- és Kapor-völgyben végezte.
Több természetrajzi
dokumentumfilmet forgatott, az elsők között a „Posledná pevnosť” c. könyv
alapján 2000-ben elkészült „Strážca divočiny” (A vadon őre), majd 2013-ban a „Vlčie
hory” (Farkasok hegye) című filmet.
Három részes
dokumentumsorozatot forgatott a tátrai őserdőkről, ennek első része a zergékről
és hiúzokról, a második a Belá patakról, a harmadik a cirbolyafenyvesekről szól.
Feleségével, Zuzanával
két gyermekük van, Ela és Matej.
