![]()
Már egy ideje tervezgettük, hogy meg
kéne csinálni a Tátrai Haute Route-ot. Ez nagyjából a Poprádi-tavi ház -->
Hosszú-tavi ház --> Zöld-tavi ház útvonal különböző variánsait, illetve 1-1
nappal kibővített változatait jelenti. Az idény a hóviszonyokat tekintve elég
rosszul indult, de a mottó az volt, hogy menni kell, max. pályasízünk, erősödjön
a combunk stb. Nem estünk abba a hibába, hogy „úgyis szar a hó, nem érdemes
menni pl. Chopokra”' stb. Mindig érdemes. December végén, illetve januárban a
legrosszabb napokon is találtunk egy-egy szél által hóval behordott,
gyakorlásra alkalmas lejtőt, némi kővel. Aztán az off-pista gyakorló síeléseket
egy idő után fokozatosan a sítúrák váltották. Kezdetben nagyon hideg volt, -26°C,
kevés hó, de aztán a csapadék is szép lassan megjött. Szinte minden hétvégén
lehetett tolni valamit, általában mindkét nap. És közeledett a március. Már az
idény haladtával éreztük, hogy ha a hóviszonyok engedik, valami jó kinéz nekünk
a szezonból. E.T. illetve Gag nagyon lelkesedtek a klasszikus Haute Route-ért,
de érdekes módon a Francia Alpokban nem voltak igazán jók a viszonyok – mint
kiderült, az egész szezon folyamán nem. Így hát maradt a Tátrai Haute Route,
amit lényegesen könnyebb megszervezni a házak foglalása szempontjából, de a
terep komplikáltsága a klasszikus Haute Route kulcsnapjához hasonlatos.
![]()
A
célidőszaknak a március közepe tűnt jónak, már csak a hóviszonyok alakulását
figyelve is. Március eleje után a Tátrákban a hóesés elcsendesedett,
rendszeresen esett egy kevés hó, időben elszórva, nem nagy szél által kísérve.
Láttuk, hogy ez, ha így marad, jó lesz! 2-es lavinaveszély volt sok hóval, és
valóban hihető volt a 2-es (a laviny.sk néha olyankor is 2-est ad ki, amikor
nem kellene – forráskritikával kell őket kezelni, ez több alkalommal
bebizonyosodott.)
A kedvező körülmények miatt nem
tudtuk a házakat úgy foglalni, hogy szombaton induljunk: telve voltak. Mondtuk
erre, hogy ez egy istenítélet: emiatt a hétvégi napokat az amúgy is útba eső
Chopok kuloárokban kell töltenünk, meredek sízéssel (szállás: Hostel Tále).
Ahogy jövünk szombat reggel 9 tájban autóval, a Hostel Tále közelében az úton
átszaladt előttünk egy medve – a hostel irányába. Gondoltunk: ez a nap is jól
kezdődik. Az első két nap nagyon jól telt a meredek sízéssel, nagyon jó hó volt
– bár igaz, hogy semmit sem láttunk. Nem baj, Barna Dani kollégám szerint az
ember így nyeri a körülményektől független, úgynevezett tiszta tudást. Hát,
elég sok tiszta tudást szívtunk magunkba – helyenként a hányinger érzésének
kíséretében. Meg jól le is fárasztottuk magunkat az elkövetkezendő bevetésre,
ami nem biztos, hogy bölcs dolog volt így utólag. A szombati, majd vasárnapi
sízés végeztével átautóztunk a Poprádi-tavi ház Elektricska megállóhóz, és
felcaplattunk a Poprádi-tavi házba, ahonnan kezdődött a valódi túra. A
tervezett út három napos volt.
1.nap: Poprádi-tavi ház -->
Keleti-Vaskapu-hágó --> Kacsa-völgy (kulcsrész) --> Litvor-tó -->
Rovátka --> Hosszú-tavi ház.
2.nap: Hosszú-tavi ház -->
Vörös-torony-hágó --> Öt-tó-katlan --> Téry-horhos --> Zöld-tavi ház.
3.nap: Zöld-tavi ház -->
Téry-horhos --> Öt-tó-katlan --> Elektricska (azzal vissza az autóhoz).
![]()
Első nap: 7 után indultunk, nagyon
szép nyugis, de erősen felhős idő, kb. 2000 m-n levő felhőalappal, érdekes módon
egyedül voltunk az Omladék-völgyben. A hó fantasztikus, mély porhó, mi húzzuk
az első nyomot. Ez ritka, misztikus hangulat. Szép fordulókkal fókázgatunk fel,
a végén lecsatolunk, hogy ne vagdaljuk úgy szét a lejtőt a meredeken.
Lavinaveszélynek semmi jele. Keleti-Vaskapu-hágóba kb. 10:15 körül értünk,
kicsit lassított minket a mély hó. Teázás, frissülés a hágóban. Sajnos itt
elértük a felhőalapot, illetve az is közben jóval lejjebb ereszkedett, úgyhogy
pont az utánakövetkező kulcsrészt majdnem teljes whiteoutban kellett majd megtennünk.
Eléggé fontos, hogy a Kacsa-völgyi lemenetet csak atomstabil (2-es) hóban lehet
megkockáztatni, mert az egész völgy egy nagy terepcsapda. A
Keleti-Vaskapu-hágóból indulva rövid meredek sízés jön egy S4 nehézségű, olyan
kb. 40 fokos kis kuloárban, melynek alján semmiképp sem szabad balra tartani. Az
egy lavinacsatorna, mely a Kacsa-völgyi-tóba vezet – néhány sziklafalon
keresztül. Ki kell menni belőle a sziklafal alatt egyenesen, azaz kb. keletnek,
jó 100-200 m-t. A terep itt már kevésbé meredek, de az egész völgy veszélyesen
tölcsérszerű, tavaly láttam az egész katlant körberepedve kb. fél-egy méter
mélyen, a hiányzó rész valószínűleg a Kacsa-tó jegén volt megtalálható. A
Kacsa-völgyi katlan amfiteátrumszerű peremén való traverz után esésvonalba
fordulunk és élvezzük a porhó kanyarokat – a teljes whiteoutban. A terep egy
darabon nyugis, majd el kell kezdeni lépcsősen jobbra, azaz kb. keletnek
traverzálni, ahogy a terep adja. Itt kerültek elő a csapat tagjainak különböző
szuper képességei: én állítólag viszonylag jól látok whiteoutban, Gag jól síel,
E.T. meg jól ismeri a terepet a Tátrákban. Így nekem jutott az a bizonytalan
dicsőség, hogy mehettem elöl, kereshettem az utat, néha konzultálva a
többiekkel. Egyszer majdnem lefutottam egy 3-4 méteres tömbről: nézem, hogy
mintha nem olyan fehér lenne ez a fehér mint a többi fehér, lehet, hogy a
semmi. És tényleg. Óvatosan megkerüljük, megyünk tovább, azért élvezzük a
porhó kanyarokat. E.T. figyelmeztetett, hogy tavaly áprilisban gyalog ezt a
részt bejárta Vermivel (Vermes István, Excelsior és SzHSK), és a lesiklási
utunkat állja majd egy sziklafal-letörés, amin le kell majd mászni. Kezdjük is
látni a zűrös részt, egyre meredekebb, de rengeteg hó van rajta, flörtölök az
ötlettel, hogy nem lehetne-e megpróbálni leügyeskedni sílécen. Egyszer csak egy
négyzetméternyi területről kb. 10 cm mélyen a lécem ablaktörlőszerűen lehúzza a
porhavat a kék üvegszerű vízjégről. Hátrakiáltok, némi harctéri idegességgel,
hogy állj, vízjég, valószínűleg fagyott vízesés. E.T. mondja, hogy ja, akkor jól van, jó helyen járunk, pont itt kell lemászni – a vízesésen. Mintha
tojáshéjakon lépkednék, veszem át a hágóvasat, veszem elő a jégcsákányt.
Többiek följebb kedvezőbb helyen jobban állnak. Lemászunk a kis vízesésen, kb. 15 méter az egész, és újra egy széles párkányra érünk – alatta fal és a
Kacsa-völgyi-tó. A párkányon kitraverzálunk jobbra, azaz kb. keletnek, a
Litvor-tó irányát tartva. Amint sziklafalak alá érünk, lavinabiztosnak
nyilvánítjuk a helyet egy kis megállás szempontjából, visszaszerelünk lécre-fókára,
innen felmenet következik, ez a zűrös terep vége.
![]()
Nagyon szép és izgalmas volt,
a klasszikus Haute Route kulcsnapján van egy hasonló traverzos izgalmas rész,
ahol figyelni kell, főleg whiteoutban, miközben ereszkedik az ember a Col de
Sonadon-ból. Fókázunk felfelé, szag alapján igyekszünk rátalálni a Litvor-tó
illetve a Rovátka felé vezető kék turistaösvény környékére. Tavaly télen
táboroztunk a Kacsa-völgyi tó alatt levő Karám-réti táborhelyen, ezt a részt
már akkor bejártuk – hasonlóan teljes whiteoutban. E.T. a terepformák és a
ködön keresztülderengő sziklafalak alapján tippeli az irányt, én pedig hunyorgó
szememmel az eltemetett emberi lábnyomoknak vélt mintázatokat követem, melyek
jobban kivehető rókanyomokkal keverednek. Még a fehérben-ködben is mintha
ismerős lenne a hely, mintha jó helyen járnánk. Szép kickturn nyomokat
fektetünk a a meredek emelkedőkön, a porhó néha fél métert besüllyed a lécünk
alatt, fantasztikus minden. Amúgy sehol senki, és semmi konkrét nyom, egyedül
vagyunk a hegyen. Egy idő után megelégeltük a bizonytalanságot, elővettük a
GPS-t. Mutatja, hogy konkrétan a kék turistaösvényen állunk rajta, a Litvor-tó
alatt. Megveregettük saját vállunkat – majd a GPS segítségével eltévedtünk. A
Litvor-tó fölötti katlanban kb 1,5–2 óra ködben bolyongás után kezdtünk kicsit
nyűgösek lenni. Ekkor nagyszerű ötletem támadt: az rendben, hogy a GPS megmondja,
hogy hol vagyunk, de mi lenne, ha iránytűvel próbálnánk tartani az irányt, nem
GPS-el, mert az össze-vissza forgat minket, láthatólag nem bírja lederiválni,
hogy merre áll az orrunk. Na, ez bejött, így újra fel bírtuk venni a fonalat,
és viszonylag simán kijutottunk a Rovátkába délután 5 óra után. Itt már kezdett
sötétedni, gyors átszerelés után lesiklottunk a Hosszú-tavi házba. Cuccokat
rendbe tesszük, majd vacsora. Jó kis nap volt. A levont tanulság az volt, hogy a
rókák is az emberek által használt útvonalak mentén közlekednek, hiszen ők is a
hágót használják, és a mély hóban sokkal könnyebben észrevehető a mély, tűszerű rókalábnyom mint az eltemetett emberi nyom. Nagy segítség volt. Valamint,
iránytűvel jóval könnyebb tartani az irányt mint GPS-el.
Köszönet a beszámolóért László Andrásnak!
