![]()
Már egy ideje tervezgettük, hogy meg kéne csinálni a Tátrai Haute Route-ot. Ez nagyjából a Poprádi-tavi ház --> Hosszú-tavi ház --> Zöld-tavi ház útvonal különböző variánsait, illetve 1-1 nappal kibővített változatait jelenti. Az idény a hóviszonyokat tekintve elég rosszul indult, de a mottó az volt, hogy menni kell, max. pályasízünk, erősödjön a combunk stb. Nem estünk abba a hibába, hogy „úgyis szar a hó, nem érdemes menni pl. Chopokra”' stb. Mindig érdemes. December végén, illetve januárban a legrosszabb napokon is találtunk egy-egy szél által hóval behordott, gyakorlásra alkalmas lejtőt, némi kővel. Aztán az off-pista gyakorló síeléseket egy idő után fokozatosan a sítúrák váltották. Kezdetben nagyon hideg volt, -26°C, kevés hó, de aztán a csapadék is szép lassan megjött. Szinte minden hétvégén lehetett tolni valamit, általában mindkét nap. És közeledett a március. Már az idény haladtával éreztük, hogy ha a hóviszonyok engedik, valami jó kinéz nekünk a szezonból. E.T. illetve Gag nagyon lelkesedtek a klasszikus Haute Route-ért, de érdekes módon a Francia Alpokban nem voltak igazán jók a viszonyok – mint kiderült, az egész szezon folyamán nem. Így hát maradt a Tátrai Haute Route, amit lényegesen könnyebb megszervezni a házak foglalása szempontjából, de a terep komplikáltsága a klasszikus Haute Route kulcsnapjához hasonlatos.
![]()
A célidőszaknak a március közepe tűnt jónak, már csak a hóviszonyok alakulását figyelve is. Március eleje után a Tátrákban a hóesés elcsendesedett, rendszeresen esett egy kevés hó, időben elszórva, nem nagy szél által kísérve. Láttuk, hogy ez, ha így marad, jó lesz! 2-es lavinaveszély volt sok hóval, és valóban hihető volt a 2-es (a laviny.sk néha olyankor is 2-est ad ki, amikor nem kellene – forráskritikával kell őket kezelni, ez több alkalommal bebizonyosodott.)
A kedvező körülmények miatt nem tudtuk a házakat úgy foglalni, hogy szombaton induljunk: telve voltak. Mondtuk erre, hogy ez egy istenítélet: emiatt a hétvégi napokat az amúgy is útba eső Chopok kuloárokban kell töltenünk, meredek sízéssel (szállás: Hostel Tále). Ahogy jövünk szombat reggel 9 tájban autóval, a Hostel Tále közelében az úton átszaladt előttünk egy medve – a hostel irányába. Gondoltunk: ez a nap is jól kezdődik. Az első két nap nagyon jól telt a meredek sízéssel, nagyon jó hó volt – bár igaz, hogy semmit sem láttunk. Nem baj, Barna Dani kollégám szerint az ember így nyeri a körülményektől független, úgynevezett tiszta tudást. Hát, elég sok tiszta tudást szívtunk magunkba – helyenként a hányinger érzésének kíséretében. Meg jól le is fárasztottuk magunkat az elkövetkezendő bevetésre, ami nem biztos, hogy bölcs dolog volt így utólag. A szombati, majd vasárnapi sízés végeztével átautóztunk a Poprádi-tavi ház Elektricska megállóhóz, és felcaplattunk a Poprádi-tavi házba, ahonnan kezdődött a valódi túra. A tervezett út három napos volt.
1.nap: Poprádi-tavi ház --> Keleti-Vaskapu-hágó --> Kacsa-völgy (kulcsrész) --> Litvor-tó --> Rovátka --> Hosszú-tavi ház.
2.nap: Hosszú-tavi ház --> Vörös-torony-hágó --> Öt-tó-katlan --> Téry-horhos --> Zöld-tavi ház.
3.nap: Zöld-tavi ház --> Téry-horhos --> Öt-tó-katlan --> Elektricska (azzal vissza az autóhoz).
![]()
Első nap: 7 után indultunk, nagyon szép nyugis, de erősen felhős idő, kb. 2000 m-n levő felhőalappal, érdekes módon egyedül voltunk az Omladék-völgyben. A hó fantasztikus, mély porhó, mi húzzuk az első nyomot. Ez ritka, misztikus hangulat. Szép fordulókkal fókázgatunk fel, a végén lecsatolunk, hogy ne vagdaljuk úgy szét a lejtőt a meredeken. Lavinaveszélynek semmi jele. Keleti-Vaskapu-hágóba kb. 10:15 körül értünk, kicsit lassított minket a mély hó. Teázás, frissülés a hágóban. Sajnos itt elértük a felhőalapot, illetve az is közben jóval lejjebb ereszkedett, úgyhogy pont az utánakövetkező kulcsrészt majdnem teljes whiteoutban kellett majd megtennünk. Eléggé fontos, hogy a Kacsa-völgyi lemenetet csak atomstabil (2-es) hóban lehet megkockáztatni, mert az egész völgy egy nagy terepcsapda. A Keleti-Vaskapu-hágóból indulva rövid meredek sízés jön egy S4 nehézségű, olyan kb. 40 fokos kis kuloárban, melynek alján semmiképp sem szabad balra tartani. Az egy lavinacsatorna, mely a Kacsa-völgyi-tóba vezet – néhány sziklafalon keresztül. Ki kell menni belőle a sziklafal alatt egyenesen, azaz kb. keletnek, jó 100-200 m-t. A terep itt már kevésbé meredek, de az egész völgy veszélyesen tölcsérszerű, tavaly láttam az egész katlant körberepedve kb. fél-egy méter mélyen, a hiányzó rész valószínűleg a Kacsa-tó jegén volt megtalálható. A Kacsa-völgyi katlan amfiteátrumszerű peremén való traverz után esésvonalba fordulunk és élvezzük a porhó kanyarokat – a teljes whiteoutban. A terep egy darabon nyugis, majd el kell kezdeni lépcsősen jobbra, azaz kb. keletnek traverzálni, ahogy a terep adja. Itt kerültek elő a csapat tagjainak különböző szuper képességei: én állítólag viszonylag jól látok whiteoutban, Gag jól síel, E.T. meg jól ismeri a terepet a Tátrákban. Így nekem jutott az a bizonytalan dicsőség, hogy mehettem elöl, kereshettem az utat, néha konzultálva a többiekkel. Egyszer majdnem lefutottam egy 3-4 méteres tömbről: nézem, hogy mintha nem olyan fehér lenne ez a fehér mint a többi fehér, lehet, hogy a semmi. És tényleg. Óvatosan megkerüljük, megyünk tovább, azért élvezzük a porhó kanyarokat. E.T. figyelmeztetett, hogy tavaly áprilisban gyalog ezt a részt bejárta Vermivel (Vermes István, Excelsior és SzHSK), és a lesiklási utunkat állja majd egy sziklafal-letörés, amin le kell majd mászni. Kezdjük is látni a zűrös részt, egyre meredekebb, de rengeteg hó van rajta, flörtölök az ötlettel, hogy nem lehetne-e megpróbálni leügyeskedni sílécen. Egyszer csak egy négyzetméternyi területről kb. 10 cm mélyen a lécem ablaktörlőszerűen lehúzza a porhavat a kék üvegszerű vízjégről. Hátrakiáltok, némi harctéri idegességgel, hogy állj, vízjég, valószínűleg fagyott vízesés. E.T. mondja, hogy ja, akkor jól van, jó helyen járunk, pont itt kell lemászni – a vízesésen. Mintha tojáshéjakon lépkednék, veszem át a hágóvasat, veszem elő a jégcsákányt. Többiek följebb kedvezőbb helyen jobban állnak. Lemászunk a kis vízesésen, kb. 15 méter az egész, és újra egy széles párkányra érünk – alatta fal és a Kacsa-völgyi-tó. A párkányon kitraverzálunk jobbra, azaz kb. keletnek, a Litvor-tó irányát tartva. Amint sziklafalak alá érünk, lavinabiztosnak nyilvánítjuk a helyet egy kis megállás szempontjából, visszaszerelünk lécre-fókára, innen felmenet következik, ez a zűrös terep vége.
![]()
Nagyon szép és izgalmas volt, a klasszikus Haute Route kulcsnapján van egy hasonló traverzos izgalmas rész, ahol figyelni kell, főleg whiteoutban, miközben ereszkedik az ember a Col de Sonadon-ból. Fókázunk felfelé, szag alapján igyekszünk rátalálni a Litvor-tó illetve a Rovátka felé vezető kék turistaösvény környékére. Tavaly télen táboroztunk a Kacsa-völgyi tó alatt levő Karám-réti táborhelyen, ezt a részt már akkor bejártuk – hasonlóan teljes whiteoutban. E.T. a terepformák és a ködön keresztülderengő sziklafalak alapján tippeli az irányt, én pedig hunyorgó szememmel az eltemetett emberi lábnyomoknak vélt mintázatokat követem, melyek jobban kivehető rókanyomokkal keverednek. Még a fehérben-ködben is mintha ismerős lenne a hely, mintha jó helyen járnánk. Szép kickturn nyomokat fektetünk a a meredek emelkedőkön, a porhó néha fél métert besüllyed a lécünk alatt, fantasztikus minden. Amúgy sehol senki, és semmi konkrét nyom, egyedül vagyunk a hegyen. Egy idő után megelégeltük a bizonytalanságot, elővettük a GPS-t. Mutatja, hogy konkrétan a kék turistaösvényen állunk rajta, a Litvor-tó alatt. Megveregettük saját vállunkat – majd a GPS segítségével eltévedtünk. A Litvor-tó fölötti katlanban kb 1,5–2 óra ködben bolyongás után kezdtünk kicsit nyűgösek lenni. Ekkor nagyszerű ötletem támadt: az rendben, hogy a GPS megmondja, hogy hol vagyunk, de mi lenne, ha iránytűvel próbálnánk tartani az irányt, nem GPS-el, mert az össze-vissza forgat minket, láthatólag nem bírja lederiválni, hogy merre áll az orrunk. Na, ez bejött, így újra fel bírtuk venni a fonalat, és viszonylag simán kijutottunk a Rovátkába délután 5 óra után. Itt már kezdett sötétedni, gyors átszerelés után lesiklottunk a Hosszú-tavi házba. Cuccokat rendbe tesszük, majd vacsora. Jó kis nap volt. A levont tanulság az volt, hogy a rókák is az emberek által használt útvonalak mentén közlekednek, hiszen ők is a hágót használják, és a mély hóban sokkal könnyebben észrevehető a mély, tűszerű rókalábnyom mint az eltemetett emberi nyom. Nagy segítség volt. Valamint, iránytűvel jóval könnyebb tartani az irányt mint GPS-el.
Köszönet a beszámolóért László Andrásnak!
