Néhány éve működik a Debreceni Kossuth Lajos
Tudományegyetemen egy kis csapat, részben a NYAC, illetve a MAC hegymászói,
akik szabadidejüket a hegymászósportnak szentelik. 1981 nyarán nagy és
felelősségteljes vállalkozásba kezdtek: a cél a Magas-Tátra főgerince volt a
Kopa-hágótól a Liliom-hágóig.
A túra gondolata már az elmúlt év őszén megfogalmazódott
bennünk. Bár néhányunk korábban megjárta egyebek közt az Eiger, a Matterhorn, a
Mont Blanc és a Lavaredo csúcsát, tapasztalatunk jóval elmaradt azokétól, akik
ezt a sportot Magyarországon magas színvonalon űzik. Ismertük a korábbi
sikertelen hazai próbálkozások listáját is. Pedig ezeken az expedíciókon az
élvonalbeli magyar hegymászók vettek részt. Kezdettől fogva tisztában voltunk a
feladat nehézségével, ezért utunk tervét a legkörültekintőbb precizitással, a
lehetséges változásokat is számításba véve állítottuk össze. Mindegyikünk
feladatát szinte órára pontosan megterveztük, kijelöltük előre a helyszínen a
gerincre vezető útvonalakat, a bivakhelyeket, összeállítottuk a szükséges
felszerelések pontos listáját stb. Gondosan tanulmányoztuk az eddigi nagyszámú
sikertelen hazai vállalkozás, valamint a Neidenbach Ákos vezette magyar és a
téli csehszlovák expedíciók tapasztalatait.
Közben gondot fordítottunk erőnlétünk fejlesztésére is.
Expedíciónkat erkölcsileg és anyagilag a KLTE Tóthfalussi kollégiumának
igazgatója, Nádudvari Imre a legnagyobb egyetértéssel és jóindulattal
támogatta. Ezért ezúton is szeretnénk neki köszönetet mondani.
1981 augusztus 11-én elérkezett az indulás régóta várt
napja. Mindnyájunkban volt egy kis szorongás, de azért optimistán vágtunk neki
az útnak. A vállalkozás résztvevői: Dr. Buday Gábor, Balogh Tibor, Baranyai
Judit, Gyüre László, (KLTE), Kállay Péter (NYAC), Pallag István, Síró Imre
(KLTE), Szerafin László, Szerafin Tamás (DOTE - NYAC) és Dr. Szerafin János (ő
gondoskodott gépkocsival a völgycsoportok megfelelő helyre szállításáról). A
nagy mennyiségű felszerelést és élelmiszert (250 konzerv, 16 kg csokoládé, 10
kg cukor stb.) gépkocsival szállítottuk ki.
Amíg a többiek vonattal megérkeztek, addig a felsőerdőfalvi
kempingben felállítottuk az alaptábort. Bár a csúcsokat sötét felhők takarták,
még aznap este hárman (Buday Gábor, Szerafin László és Szerafin Tamás)
fölgyalogoltunk az 1760 m magas Kopa-hágó alá, a leégett Késmárki menedékház
romjaihoz, és ott töltöttük az éjszakát.
Reggel a zuhogó eső és a zárt felhőtakaró lehetetlenné tette
az elindulást. Levonultunk az alaptáborba, de este visszatértünk. Ez a
következő nap sajnos újra megismétlődött.
Végre a harmadik bivakot követő hajnalon szép időre
ébredtünk. Végre indulhatunk! Reggel 6 órakor már felértünk a Kopa-hágóra.
Innen indult tovább a főgerincen kéttagú gerinccsoportunk, a Szerafin
testvérek, míg Buday Gábor a Téry-horhoson kelt át a Kis-Tarpataki-völgybe,
ahol az 1. számú völgycsoportot elvezette a kiszemelt éjszakai táborhelyre. A
gerincen nagyon jó tempóban haladtunk előre. Először a Fehértavi-csúcsra
másztunk föl, majd egymás után következett a többi torony és sziklacsúcs. Aznap
a Jég-völgyi-csorbáig jutottunk el, ahonnan egy kicsit lejjeb ereszkedtünk, az
addigra már előkészített éjszakázóhelyig. Az első napi siker után kezdtünk
bizakodóak lenni. Következő nap a Vörös-padig folytattuk a mászást. A
gerincszakasz jó részét sűrű ködben kellett végigmásznunk, ezért a kényesebb
helyeken kötélbiztosítást alkalmaztunk. A rossz időben a legnagyobb figyelmet a
Hegyes-torony átmászása követelte. Egyes szakaszokon csak a sziklaélen
lovagolva lehetett előrejutni. Közben Gábor az 1. völgycsoporttal a
Vörös-torony-hágón átkelt a Nagy-Tarpataki-völgybe, ahová az előre megbeszéltek
szerint feljött a kettes számú völgycsoport is, és kiépítették a bivakhelyet. A
Hegyes-torony átmászásában már a völgycsoport egy része is részt vett, és a
következő napokon is végigmászták a napi gerincszakasz utolsó, de nehéz
csúcsait. Harmadnap a Lengyel-nyeregig jutottunk. Míg eddig a köd és a hideg
nehezítette az utunkat, most az erős napsütés tett próbára bennünket. Vizünk
hamar elfogyott, kezdtük érezni erőnkön az eddig átmászott 24 csúcs hatását is,
a Lengyel-nyerget azonban így is hamar elértük. A völgycsoport és Gábor szintén
a megfelelő időben és helyen találkoztak. Másnap erős széllökések, zuhogó eső
ébresztett bennünket. A köd átláthatatlan volt. Mivel továbbindulásra gondolni
sem lehetett, az esőben legyalogoltunk az alaptáborba. Ott megszárítottuk
ruháinkat, felszerelésünket, és egy hét után ─ ha csak hideg vízben is ─ végre
rendesen megmosakodtunk. Bosszúsan kémleltük a felhőket, hiszen már elfogytak
az előre bekalkulált tartaléknapok is, expedíciónk sikere félúton veszélybe
került. Következő nap, ahogy a Lomnici-csúcs kibukkant a felhők közül, Buday
Gábor, Síró Imre, Pallag István és Gyüre László azonnal visszaindult a
Felkai-völgybe. A szabadban töltött éjszaka után Síró Imre és Pallag István a
Lengyel-nyeregtől folytatta a gerincmászást. Buday Gábor és Gyüre László közben
átgyalogoltak az Omladék-völgybe, és a Keleti-Vaskapu-hágónál várták a
gerinccsoportot.
Következő nap a gerincesek tovább folytatták útjukat a
Ganek-csoporton és a Tátra-csúcson át a Hunfalvy-hágóig. A hágóhoz eközben a
Szerafin testvérek mentek fel. Az éjszakát a Hunfalvy-hágó alatti menedékházban
akartuk tölteni, innen azonban elküldtek bennünket. Rosszul esett, hogy
csalódnunk kellett a hegymászó-szolidaritásban is. Erre a szabad ég alatti,
csupasz sziklán, hálózsákban töltött
bivakra még sokáig emlékezni fogunk. Reggel fölmentünk a Tengerszem-csúcsra,
innen pedig már a szlovák-lengyel államhatáron másztunk tovább a Hincói-hágóig.
Hasonlóan eltöltött éjszaka után Kállai Péter és Balogh Tibor a főgerinc utolsó
szakaszát mászták végig a Liliom-hágó irányából a Hincói-hágóig. Délután fél
négykor találkoztunk a hágóban. Gyorsan, jókedvűen vonultunk le a Csorba-tónál
ránk váró gépkocsihoz. Célunk: a Magas-Tátra főgerincének expedíciós formában
történő teljes bejárása, több mint 55 csúcs megmászása sikerült! Élményeinket
Buday Gábor filmen is megörökítette.
Túránk sikere bizonyítja, hogy egy kicsiny klub önerőből
képes lehet egy jelentős vállalkozás végrehajtására, ha olyan lelkes, de
fegyelmezett emberekből áll, akik képesek a közös cél érdekében együtt
dolgozni, esetleg egyéni érdekeikről, vágyaikról lemondani. Testileg és
lelkileg is megerősödve, egy nagyszerű élmény emlékével gazdagodva fejeztük be
utunkat. Eredményeinket elsősorban a gondos szervezésnek és a kitartó
bajtársiasságnak tulajdonítjuk. Az ebből levonható tanulságok pedig nemcsak a
hegymászósportra, és nemcsak a sportra érvényesek...
Szerafin László, 1981
(Bácska Gusztáv közlése)
