A közelmúltban egy különleges
film premier előtti bemutatójának lehettek a tanúi az érdeklődők az egyik
pozsonyi filmszínházban. Pavol Barabáš – Teher alatt szabadon (Sloboda pod
nákladom) című filmjében az elismert rendező tisztelettel hajt fejet a tátrai
teherhordók legidősebb generációja előtt, akik mindennel ellátják a tátrai
menedékházakat. A filmből kiderül, miért választották ezt az életformát, miért
maradtak éppen ők ennek a hivatásnak az utolsó mohikánjai az európai kontinensen.
„Be akartam mutatni a tátrai teherhordók létének indokoltságát. Mindezt azért,
hogy a turisták, amikor a turistautakon találkoznak ezekkel a nagy súlyokat
cipelő emberekkel, ne csak abból a megközelítésből tekintsenek rájuk, mint hogy
ők viszik fel azt a korty sört, azt a csésze teát, vagy azt a szelet Horalkyt,
melyet a menedékházban elfogyasztanak. Egyszerűen próbáljuk meg helyesen
értékelni a dolgokat” – mondta el Pavol Barabáš, akinek a teherhordók által
használt hordkeret jó ismerőse.
Ő maga is teherhordó
volt, fiatal diákként a Hosszú-tavi menedékház alkalmazásában dolgozott, de sokszor
pontosan nem is tudta, mit szállít éppen a hátán. „Főleg a nyári szünetben
dolgoztam, megismertem a teherhordókat, és főleg az ő egyszerű életüket –
felveszel valamit a hátadra, és elviszed azt a célig. Az, amire ez a munka
megtanított, a mai napig érvényes az életemben”. Teherhordók nélkül a
Magas-Tátrában nem léteznének sem a menedékházak, sem a felvonók. Teherhordók
nélkül ma teljesen másképpen nézne ki a Tátra.
„Teljesen más, ha a
turistaúton találkozunk egy őszülő hajú, idősebb férfival, akinek 80 kg. van a
hátán, és megpróbálja felvinni ezt a rakományt egy menedékházhoz.
Elgondolkodunk, miért csinálja ezt ez az ember, miért végzi csaknem 50 éve ezt
a nagyon kemény munkát?” – utal a rendező legújabb dokumentumfilmjére, melyet
szeptember 1-től vetítenek a szlovák mozikban.
A teherhordók
filozófiájáról – akik nagy teherrel a hátukon gázolnak a hóban, ellenállnak a
szélnek és a viharnak, tapossák a hosszú völgyeket, emelkednek a meredek
hegyoldalakon mindenféle időjárási körülmények között – Barabáš azt gondolja,
ez egyfajta meditáció. Megtisztítja a fejüket, és mentesíti őket a külvilágtól.
„A Magas-Tátra az utolsó
hegység Európában, ahol a magashegyi menedékházakhoz emberek hátán jut fel az
áru. Még a Tátra lengyel oldalán sincsenek teherhordók, ott felvonót
működtetnek, vagy terepjárókkal helyettesítik őket, amelyek számára megfelelő
utakat építettek. Az Alpokban ez a szakma már régen eltűnt” – hangsúlyozza Barabáš,
aki ezzel az új dokumentumfilmmel próbál meg válaszolni arra a kérdésre, miért
maradt meg ez a munka a mai napig a Tátrában.
„Sok fiatal van, akik
szeretnék ezt a mesterséget művelni, de sajnos olyan a gazdasági helyzet, hogy
néha olcsóbb a drága helikoptert igénybe venni. Ebben viszont nagy szerepet
játszik a menedékház bérlője, aki munkát akar adni a fiataloknak, fenn akarja
tartani ezt a mesterséget, nem mindent csak az anyagi oldaláról néz, meg akarja
menteni ezt a fajt az emberiségnek” – jegyezte meg a rendező. Egyúttal
emlékeztetett Peter Petrášnak, a Rainer kunyhó bérlőjének a szavaira: „A
teherhordók a legkülönlegesebb faj, melyet a Tátrában a kihalás veszély
fenyeget. Nem csak kiszolgálják a menedékházakat, de minden időjárási körülmények
között naprakész információkkal rendelkeznek a völgyekről, az általuk is használt
utak járhatóságáról, hiszen úgy ismerik ezeket a völgyeket, mint a tenyerüket.
A menedékházban aztán természetesen kiszolgálnak minket a pultnál, összegyűjtik
a maradékot és a hulladékot, és ők az elsők, ha menteni kell valakit. Nagyon
fontos emberkéi ők a tátrai völgyeknek.”
Pavol Barabáš a tátrai
teherhordók idősebb generációja négy tagjának történetét rögzítette, akik
1968-1969-ben érkeztek a Magas-Tátrába azzal a céllal, hogy keressenek egy
helyet, ahol szabadon élhetnek. Ladislav Kulanga, Peter Petras, Ladislav Chudík
és Viktor Beránek legendákká váltak a Tátrában. Mindannyian több, mint 66
évesek, és a mai napig aktívan dolgoznak hordkerettel a hátukon. Vajon miért
lehet ebbe a mesterségbe beleszeretni? A filmben Viktor Beránek így magyarázza
ezt: „Én a hegyek miatt jöttem ide. Nem csak a szépségük miatt, hanem főleg
amiatt, mert úgy éreztem, itt szabad lehetek. Teljes életet élhetek itt,
miközben azt csinálom, amit mindig is akartam. Ez a szabadság semmivel sem
helyettesíthető. Semmivel”.
