Méretes, egészséges fenyők, virágzó
tisztások, a horizontot hamar lezáró csipkés hegygerincek, kristálytiszta
patakok, csend, amit olykor a mormoták füttyentése zavar csak meg – igen, ez is
a Magas-Tátra. A sokaknak oly’ kedves hegység, a világ legkisebb magashegysége,
ahonnan a 2004-es szélvihar pusztítása óta nem kevesen pártoltak el. Van
azonban a Tátrának egy olyan része, amelyen a vihar károkozás nélkül vonult
végig, kiesik a fő turistautak vonalából, és éppen ezek miatt érintetlen,
csendes, kevesek által felkeresett, igazi turistaparadicsom maradt.
Színes házak
Ez pedig a Tátra északi oldala.
Annak is az egyik völgye, amely Javorinából, a lengyel határ közelében fekvő
bűbájos hegyi falucskából, ezer méter tengerszint feletti magasságról indul. Mi
is ráleltünk a Magas-Tátra egyik legérdekesebb útvonalára, hogy aztán jó
hat–hét óra gyaloglás után Zdiarnál, a színes házairól nevezetes gorál
(gorálok: nyugati-szláv népcsoport – a szerk.) településen, kilencszáz méter
magasan érjük el ismét a főutat.
Tehát Javorina! Miután megnéztük a
falu fölötti magaslaton lévő fatemplomot, induljunk útnak a kék jelzésen, a
Tátrai Nemzeti Park igazgatósága egyik épülete mellől, ahol a hegység növény-
és állatvilágáról, valamint változó éghajlatáról tájékoztatnak bennünket
szemléletes táblák. A fenyőkkel övezett, széles, apróra zúzott kővel felszórt
út bal oldalán csobog vagy éppen zúg – a csapadék mennyiségétől függően – a
település és a völgy nevét adó vízfolyás, a Jávor-patak. Fél óra múlva elérjük
a Murány alatti erdészházat, ahol az út kettéválik. A kék jelzés visz a Tátra
legmagasabb hágójára, a 2.376 méteren lévő Sedlo Sedielkora.
Lóháton is járható volt
Mi azonban a zöld jelzésen
folytatjuk utunkat, át az erdészház előtti hatalmas réten. Balra a mészkőből
felépült Bélai-Tátra egyik legmonumentálisabb hegye, a Murány magasodik a
hatalmas barlangjával, jobbra a Magas-Tátra gránit csipkéi ejtik rabul a
tekintetet, előttünk a távolban a Bélait a Magas-Tátrától elválasztó Kopa-hágó.
A fenyvesen átkelve szűk sziklaszurdokon, egy patak mellett vezet az út.
Hatalmas üregek, apró barlangok mélyednek a sziklafalba. A káprázatos kilátás
feledteti a réteken, fenyveseken keresztül vezető kaptatós út fáradalmait.
Majd körülbelül 1600 méteres
magasságban magunk mögött hagyjuk az erdőket. Törpefenyvesek, hegyi legelők
váltakoznak és már igen közelinek tűnik a hágó, amelyre turistajelzéseket
tartalmazó táblák és padok utalnak. Az 1750 méter magasan lévő nyergen vagyunk.
Az átkelő évszázadok óta használt, éppen emiatt a letűnt korok adottságainak
megfelelően forgalmas útvonal. Lényegében lóháton is járható volt, ahol a
kereskedők éppen úgy közlekedtek, mint a rájuk leselkedő haramiák.
Egyedülálló növényzet
A hágóról a zöld jelzést követve,
fél óra alatt elérhetjük a Fehér-tavat, mi azonban balra vesszük az irányt, és
kezdhetjük az igazi kapaszkodást a sárga jelzésen. A Bélai-Tátra hosszú ideig
nem volt látogatható, 1993-ban nyílt meg az az út, amelyen Sirató/Határ-hegy
(Zdiarski Vidla) előtti nyergen keresztül most leereszkedünk Zdirba. Néhány
évvel ezelőttig csak a gorál falu irányából lehetett haladni az úton, azóta
azonban már a Kopa-hágó felől is járható.
A nyeregig igencsak meredek az út,
ám ahogy haladunk fölfelé, úgy szélesedik a látóhatár és bontakozik ki a Tátra
mind több vonulata. Igaz, mögöttünk, mert előttünk a Bélai-Tátra mészkővilága,
a maga egyedi és csodálatos növényvilágával tárul fel. A nyergen picit időzzünk
el, fújjuk ki magunkat és gyönyörködjünk a páratlan kilátásban, majd lassan,
óvatosan kezdjük az ereszkedést! A sziklafalak mellett olykor láncos
kapaszkodók szolgálják a biztonságunkat. A fenyőerdőt elérve azonban
lankásabbá, könnyebben járhatóvá lesz a turistaút. Eltévedni nem lehet, hiszen
ez az egyetlen, egyébként jól jelzett és kijárt út vezet át a hegységen.
Zdiarban érdemes megnézni a település templomát és a körülötte lévő, festett
faházakat. De a falu szerkezete is különleges – mintegy hat kilométer hosszan
húzódik a Tátra és a Szepesi-Magura között.
HBN–KZS
