215 évvel
ezelőtt, 1800. április 3-án született Rainer János György (1800-1872)
szepesszombati zipser vendéglős. Rainer fiatalon, 1833-ban feleségével
együtt vette bérbe a későbbi Tátrafüred területén akkor már létező
fürdőtelepet, és irányítása alatt kezdődött meg a környék első, erősebb ütemű
fejlődése, neki köszönhető a település felvirágoztatása. A közeli erdőrészeket
parkosították, sétautak épültek a leglátogatottabb kirándulóhelyek felé, egymás
után épültek fel az épületek. Zuhanykamrát, később kis vadászlak alakjában
erdei zuhanyt készítettek, ekkor még melegítőkészülék nélkül. Működése alatt a
település látogatottsága megsokszorozódott és nagy hírnévre tett szert. Rainer
35 évi áldozatkész munka után 1868-ban Schwarcz bécsi kereskedőnek adta el a
fürdőt, aki az addigi kezdetleges, ámde nagy hírnévre szert tett telepet a kor
igényei szerint tovább korszerűsítette, fejlesztette.
Rainer János
nevéhez fűződik a Magas-Tátra első menedékháza, hiszen a Rainer-rét sarkán álló
Rainer-kunyhót 1865-ban Rainer János György vezetésével szepesi turisták
építették.
Az egy helyiségből álló, kőből épült kunyhó majd 20 évig szolgált
menedékül az erre látogató turistáknak, majd a Zerge Szálló felépülte után
annak tüzelőtárolójaként használták. A négyszögletes alaprajzú
kőépületet 1998 nyarán helyreállították, napjainkban hegyi büfé működik benne,
a bérlő a kicsiny épületben sherpa múzeumot is berendezett, a falakon
körös-körül régi használati tárgyakat, a mászást és teherhordást megkönnyítő
eszközöket, valamint fényképeket láthatunk kiállítva.
Rainer János György neve a már
említett Rainer-kunyhón kívül a Rainer-emlékben és a Rainer-forrásban maradt
fenn, amely az ótátrafüredi források egyike. A Rainer-emlék tulajdonképpen egy
pavilon volt az Ótátrafüredről a Nagyszalóki-csúcsra vezető kék jelzésű
turistaút mellett, a kis pavilon a 2004-es szélvihar során teljesen
megsemmisült.
Forrás: Tátrai túrák