65 évvel ezelőtt,
1950. január 20-án alakult meg az első, professzionális hegyimentő szervezet a
mai Szlovákiában. Az akkori szervezeti struktúrában eredetileg háromtagú
kollektíva kezdett foglalkozni a hegyimentéssel, valamint a megelőző tevékenységgel.
„A szervezetet eredetileg Tátrai Hegyi Szolgálatnak (Tatranská horská služba,
THS) nevezték” – mondta el id. Ivan Bohuš, a Szlovák Turisták és Síelők Klubja
(KSTL) mentőcsoportjának akkori titkára. Ma már ő az utolsó személy, aki
hitelesen be tud számolni a mentőszolgálat megalakulásának körülményeiről. A
THS első irodája Felsőtátrafüreden, a Villa Klára épületében volt, első
vezetője pedig Vladimír Šimo hegymászó, a Hunfalvy-völgyi menedékház, majd a
Téry-menedékház gondnoka, neves közéleti szereplő lett. Šimo nem vett részt a
THS megalakításának előkészítő munkálataiban, így az ő jelölése teljesen
rendjén való volt, vezetésével az akkor gyerekcipőben járó mentőszolgálatból
virágzó és elismert szervezetett alakított ki.
![]()
Ótátrafüreden már
1942-ben létrehoztak egy önálló, de névtelen mentőcsoportot, amely a II.
világháború után betagozódott a KSTL-be. Ezzel összefüggésbe a
Batizfalvi-völgytől keletre, beleértve a Tátra északi oldalán található Jávor-
és Poduplaszki-völgyet is tátralomnici önkéntesek egy csoportja vállalta a
mentési munkát. Az önkéntesek vállalták a népszerű magashegyi útvonalak
biztonságossá tételét, valamint a biztonság előmozdítása érdekében a technikai
segédeszközök felszerelését. A professzionális mentőszolgálat megalakításának
szükségességéről első ízben a Csehszlovák Rádiónak a tátrai régióban is
hallható kassai körzeti stúdiójából tájékoztatták a közvéleményt. A terv egy
rendkívül nehéz, de szerencsésen végződött mentőakcióval összefüggésben került
ismét napirendre, amikor 1945. december 3-ra virradó éjszaka két francia
egyetemistát (Odile Velin és Pierette Urbains) erősen kihűlve, dehidratált
állapotban, súlyos fagyási sérülésekkel, de élve sikerült lehozni a
Nagyszalóki-csúcs egy erősen eljegesedett, a Király-orr alatti nyeregből a
Nagy-Tarpataki-völgybe vezető vályújából.
Ezután már a sajtóban
is egyre több cikk jelent meg a professzionális mentőszolgálat megalakításának
szükségességéről. „1946 elejétől a KSTL mentőcsoportján belül is egyre
erősödtek az önálló mentőszervezet megalakítására, megfelelő technikai
eszközökkel történő felszerelésére irányuló törekvések” – magyarázta Bohuš. A
főállásban dolgozó szakembereket foglalkoztató, a hegyekben mentést végző,
valamin prevenciós tevékenységet folytató szervezet megalakítására irányuló
kezdeti erőfeszítéseket Otto Krejčí (1908-1971), a KSTL mentőcsoport akkori
elnöke, Ivan Bohuš (1924-), valamint Anton Biringer orvos, hegymászó és
síoktató koordinálta.
![]()
Az akkoriban mentést
végző önkénteseknek elsősorban a technikai felszerelések beszerzése jelentett
problémát. A megfelelő ruházat, a lábbeli és a műszaki felszerelések beszerzése
az elhúzódó II. világháború után években jelentős nehézségekbe ütközött, a
különböző típusú szövetekhez például csak államilag szabályozott rendszerben
lehetett hozzájutni. 1948. november 17-én egy Bohuš, Biringer, Krejčí és Michal
Chudík által aláírt hivatalos levélben jelentették be, hogy megtörténtek a
szükséges előkészületek a hivatásos mentőszolgálat megalakítására. 1949-ben
erre gyakorlati okokból nem volt lehetőség, de 1950 januárjában valóra vált az
öt éves álom, és az önkéntes tátrai hegyimentést felváltotta a professzionális
mentés” – zárta szavait Ivan Bohuš.
