![]()
A Menguszfalvi-völgyből nézve felől
szép sziklagúla formájú Kapor-csúcs (másik ismert nevén Koprova-csúcs, 2363 m)
a Magas-Tátra hét, turisták által is megmászható csúcsának egyike. A Fenyves-tavi-völgybe
(másik ismert nevén a Szmrecsini-völgybe) vad fallal szakad le, míg a
Hincó-völgy felől omladékos lejtő húzódik fel a hegy tetejéig. Csúcsában három
irányból futnak össze a gerincek. Északkelet felé a Fenyves-tavi-hágó választja el
a Tátra főgerincétől, pontosabban a Csubrinától. A csúcstól délkeletre a Felső-Kapor-hágó
(Felső-Koprova-hágó) széles nyílása fekszik, míg északnyugati irányban a 2,5 km
hosszú, Középső-hát nevű oldalgerinc ágazik ki belőle, amely a Hincó- és a
Fenyves-tavi-völgyet választja el egymástól. A Kapor-csúcs előcsúcsának
nevezhető Kapor-válltól a Kapor-hágó választja el, ezen keresztül vezet a
turistaút legfelső, közvetlenül a csúcs alatti szakasza. A terjedelmes
Kriván-szárnyvonulat főtengelyén, a főgerinc közelében elhelyezkedő Kapor-csúcs
a Magas-Tátra legkönnyebben elérhető kilátóhegyei közé tartozik, kilátása
egyike a legszebbeknek.
A szép kilátást nyújtó Kapor-csúcsot
a déli oldalán a Felső-Kapor-hágóból a csúcsra vezető ösvényen lehet
megközelíteni, ennek köszönhetően sok turista célpontja. A hágóból az ösvény
kissé kitér a Kapor-csúcsnak a Hincó-völgybe leereszkedő omladékos déli
lejtőjére, és ezen – a délkeleti gerinctől balra – szerpentinekben visz a
csúcsra. A hegymászók körében töredékes szikláinak köszönhetően nem túlságosan
népszerű. A csúcsról nagyon szép a kilátás elsősorban a Fenyves-tavi-völgyben
fekvő Fenyves-tavakra, valamint a Hincó-tavi-katlanban fekvő Nagy-Hincó-tóra,
amely a Magas-Tátra szlovák oldalának legnagyobb és legmélyebb tava. A csúcs
első megmászója minden bizonnyal az ismert lengyel hegyivezető, Klimek Bachleda
volt 1890 körül, télen először 1906-ban mászták meg.
Kapor-csúcs
– Hunnia vándora
![]() |
| Fotó: Ivana Martoníková |
„Egy szép napsütéses késő nyári
napon, újabb csúccsal bővült a Magas-Tátrában bejárt helyek listája. Ezúttal a
2363 méter magas Kapor-csúcs lett a kiválasztott, ez az egyik legszebb látványt
nyújtó csúcsa a Tátrának és nem is olyan nehéz megmászni. Jó korán indultunk
otthonról, hogy hamar elkezdhetjük kis csapatunkkal a túrát. Az Új-Csorbai-tónál
hagytuk buszunkat és gyalog folytattuk utunkat tovább. Elhaladtunk a
Szerelmesek tava mellett, majd a Csorbai-tó következett, a partján bámészkodva
az Elülső-Szoliszkó csúcs előtt egy mentő helikoptert láttam szállni, ki tudja
mi történhetett? Sajnos elég sok baleset történik itt, a magas hegyek elég sok
veszélyt rejtenek és sok a meggondolatlan ember. Elindultunk a már jól ismert
piros jelzést követtük a Pátria-csúcs oldalában a Poprádi-tóig, ott összevártuk
egymást, majd a Menguszfalvi-völgyben haladtunk felfelé. Hamarosan magunk
mögött hagyva a Tengerszem-csúcsra vezető elágazását – itt sok velünk együtt
haladó turista letért – mi tovább haladtunk. Szerencsére sokkal kevesebben
igyekeztek a Kapor-csúcs felé. Gondoltam legalább nem lesz tömegnyomor a
csúcson. Bizonyos források szerint, volt olyan nap, amikor 900-an is voltak
fent a Tengerszem-csúcson. Kinek hiányzik az efféle tömegsport? Szépen
küzdöttük lefelé a szintemelkedéseket, sokszor meg-megállva gyönyörködtünk a
táj szépségében. Egész jól lehet mozogni a kialakított ösvényen. Rövidesen
elértünk a völgy felső végében található Hincó-tavakhoz. Több tó is van ezek
közül a Nagy-Hincó a Tátra szlovák részének a legnagyobb tava, mélysége
meghaladja az 53 métert és kiterjedése több mint 20 hektár. Ahogy haladtunk
felfelé a hágóhoz, mindig visszanéztem a tóra, csodálatos színekben pompázott,
volt, hogy sötétkék, vagy sötétzöld volt a fényviszonyoktól függően. Hamarosan
felértünk a 2180 méter magasságban fekvő „szelíd” Felső-Kapor-hágóra,
túloldalán a Hlinszka- vagy Hincó-völgy terül el. Utunkat tovább folytattuk a
csúcsra, ami némi lazább sziklamászást igényelt. Hamarosan felértünk, a látvány
pazar volt. Nem győztünk álmélkodni, három völgy, megannyi csúcs, hatalmas
sziklafalak, tengerszemek. A harmadik völgy a Szmrecsini, vagy Fenyves-tavi-völgy,
benne a második legnagyobb tavával a Tátra déli részének, s míg a
Menguszfalvi-völgy felől szép kúpos a csúcs, erről az oldalról szinte
függőleges fala van a hegynek. Eléggé szeles volt fent az időjárás, ezért
miután mindannyian kigyönyörködtük magunkat, elindultunk lefelé ugyanazon az
úton, amin feljöttünk. Nem szeretem az oda-vissza utat, „nem elegáns”, de van,
hogy nincs más út, hacsak nem akarunk egy hatalmasat kerülni. Lényegesebben
gyorsabban haladtunk lefelé, mint felfelé, nem álltunk meg annyiszor pihenni és
fotózni, mire visszaértünk a kocsihoz már elkezdett sötétedni. Kicsit izgultam,
hogy kibírja-e autónk az utat, és bár igen erőlködött az emelkedőkön, csak
hazaérkeztünk vele.”
