Hajmosás, fürdés, puha paplan, meleg
szoba és legalább öt négyzetméternyi személyes tér; alapdolgok, amelyek
számomra a mindennapi jóérzés fontos részét képezik. Néhány héttel ezelőtt még
erősen kételkedtem benne, hogy huzamosabb ideig kellemesen érezném magam ezek
hiányában. Nyolc felejthetetlen magas-tátrai nap után azonban rá kellett
jönnöm, hogy bizony a szokványostól eltérően is lehet kerek a világ – csak egy
kis szemléletváltás kell hozzá.
Vajon miért tölt az ember napokat
egy hegy tetején? Általában azért, hogy a munkás hétköznapok zaját végtelen
csendre és nyugalomra cserélje. Nos, minket a fejszellőztetés mellett más cél
is vezérelt: maratoninak számító nyolcnapos menedékházi tartózkodásunk oka egy
téli alpesi tanfolyam volt.
Csatatér az indulás előtt
A tanfolyamra való készülődéskor az
ember mindent kitereget a szoba közepére, amire az említett napi komfortjához
szüksége lehet a hegyen. Sajnos mintegy 7-10 kilónyi téli kellék alapból fix
súly: a hágóvas, a jégcsákány, a túrabot, a lavinajeladó, a lavinaszonda, a
lapát, a sisak, a beülő, a karabinerek, a hevederek és a kötél. Ezeken nem
lehet spórolni. Következő lépésként az ember rájön, hogy az összepakolt
huszonöt-harminc kilót nehezen (értsd: nem) fogja felcipelni a 2015 méteren
fekvő Téry-menedékházba
az ezer méteres szintkülönbségen, ahol nem tudni, hogy combközépig érő hó,
csúszós jég, vagy járható porhavas körülmények fogadják-e majd. Márpedig a
tanfolyam elvégzésének első lépése, hogy feljuss a hegyre – ahogy az oktatók
mondják.
![]()
Vagyis szortírozni kell. Elég egy
nadrág kintre és egy a házba. Nyolc helyett inkább csak három póló, és legyen
mégis csak a hálózsákbélés, hiszen elég meleg lesz a tizenkét fős szobában a
pokrócok alatt. Hálóruhának a kedvenc pizsama helyett a pótaláöltözet is
megteszi. Végül pedig fájó szívvel a napi négy sportszeletről és a két kiló
almáról is lemondunk, mert minden gramm számít. Ami viszont jöhet, az a literes
termosz, amelyet a házban két euróért tölt meg a személyzet finom forró teával.
Jobban megéri ezt inni, mint bármi mást, hiszen fent a másfél literes ásványvíz
3 euró 50 centbe (1100 forint) kerül.