Pribylina után hagytuk el az 537-es
utat északi irányba, és közel 4 órás út után érkeztünk meg egy szálloda
parkolójába, ahol a kocsit hagytuk. A kék jelzést követve kezdtük meg a
tulajdonképpeni utat egy völgyben, és eleinte könnyedén haladtunk a letaposott
havon. Később a magasság növekedésével a hó mélyült, egyre kevésbé volt
letaposva, és hamarosan fel kellett venni a hótalpakat. Az út mentén többször
egykori lavinák és szélviharok nyomaival találkoztunk, sávokban illetve
foltokban le volt tarolva az erdő.
Először egy menedékház mellett
reggeliztünk-ebédeltünk rendesen, ahol forrás is van, rossz idő esetén kiválóan
lehetne itt aludni, de nekünk vadabb terveink voltak. Az a kék és zöld
jelzések találkozásáig tulajdonképpen egyszerű volt, bár fizikailag meglepően
rosszul bírtam, nehéznek találtam a táskámat - bár volt is nálam egy csomó
felesleges cucc, olyan vagyok, mint a gázok: kitöltöm a rendelkezésre álló
teret :) Vittem szinte mindent, ami túléléshez kellhet, de egy túrán nem
használja az ember.
A zöld jelzésen kezdtük meg az
emelkedő meredek szakaszát a fenyők között. A Nap sütött, a hó kezdett olvadni,
kásásodni, de hótalppal többnyire tűrhetően járható volt. Amikor kiértünk végre
egy különösen meredek és beszakadós rész tetejére, leültünk pihenni és
nézelődni, valamint próbáltam kicsit gyakorolni (kipróbálni...) a kicsúszás
megállítását a jégcsákánnyal, de annyira vizes és mély volt a hó, hogy folyton
belesüllyedtem. A pihenő után emelkedtünk tovább, és az erdőhatár
környékén hirtelen jegesebb lett a hó, ahogy feltámadt a szél és kezdett
laposabb szögben sütni a Nap. Itt nagyot csalódtam a hótalpamban, mert míg a
többiek simán mentek fel, addig én amúgy is lemaradva, mivel nem bírtam a
tempót, még elkezdtem visszafele csúszni is. Kis szerencsétlenkedés után
levettem a hótalpat, de úgy combig-derékig süllyedtem, és annyira lágy volt a
hó, hogy képtelen voltam haladni benne. Felvettem a hágóvasat, de az se
segített eleinte, csak amikor kicsit még fagyott a hó felszíne. Jó alaposan
lemaradva, egy technikai problémát elhárítva Nándival mi is felértünk Áron és
Lajos után a fölöttünk levő lejtőpihenőre az erdőhatár fölé, ahol pont láttuk,
ahogy a kelő Hold érinti a tőlünk keletre húzódó gerinc élét. Gyönyörűen
megkomponált egybeesés volt!
