2016. augusztus 11., csütörtök

Vonzzák a turistákat a góral tutajok a Dunajecen

A Magurán túli területek talán legnagyobb nyári attrakciója a hagyományos, fából készült góral tutajokon történő tutajozás a Pieninekben, a Dunajecem, melyet legtöbben összekötnek a Vörös Kolostor (Červený Kláštor) meglátogatásával. A kis település a Szlovákia és Lengyelország határán található Pieninek legismertebb része, a Dunajec-áttörés kapujában, egyúttal a két országban található Pieninek Nemzeti Park területén található. „Pontosan ez az, amire a mi kis közösségünk alapozhat, ez a gyönyörű természet, és a nemzeti park, amely közvetlenül vonzza az embereket a természetbe” – mondta el a falu polgármestere, Štefan Džurný. A turizmus fejlesztésében szavai szerint nagyon fontos állomás volt a Dunajecen átívelő gyalogoshíd megépítése több mint egy évtizeddel ezelőtt.

Tutajozni a Dunajec folyó 11 km hosszú áttörésén van lehetőség, amely a Pieneinek mély kanyonján keresztül kanyarog. Az út során szép kilátás nyílik a folyót szegélyező fehér mészkősziklákra, a figyelemre méltó sziklaszirtekre, valamint a folyó szűkületeire. A szlovák oldalról induló tutajok közvetlenül a faluból, vagy az annak közelében található Majorból indulnak. De természetesen a lengyel oldalról is lehet tutajozni, valamint a hagyományos tutajok mellett saját vagy bérelt kajakkal, kenuval is leúszhatunk a Dunajec-áttörésben. A tutajos szezon minden évben április 1-től október 31-ig tart.
A polgármester szavai szerint a Magurán túli területekre, és így Vörös Kolostor településre is már a történelmi időkben megérkeztek az első emberek, ahogy erről a helyi múzeumban, valamint a karthauzi kolostorban is meggyőződhetünk. A kolostorban a látogatók előtt 1966-ban történt megnyitása óta az elmúlt évben regisztrálták a legtöbb látogatót, amikor is közel 62 ezer turista kereste fel az épületegyüttest. Ez kb. 17 %-al több látogatót jelent, mint az azt megelőző évben volt. Legtöbben lengyelek és szlovákok keresik fel a kolostort, de nem hiányoznak a csehek, a németek és a franciák sem. A nyári időszakban – május 1. és augusztus 31. között – a kolostor 8:00-tól 19:00 óráig tart nyitva. „Ne feledkezzünk meg a helyi fürdőről sem, amely még az I. világháború előtt épült, majd a II. világháború után jelentősen felújították. Ennek vize nem csak a bőrbetegségek, de a mozgásszervi és idegrendszeri betegségek gyógyításában is fontos szerepet játszik” – tette hozzá a polgármester.
A Dunajec fölött megépített gyalogoshíd átadás óta a településen korábban kezdődik, és később fejeződik be a szezon. A polgármester azt is elmondta, hogy a lengyel média szerint ez a gyalogoshíd volt az egyik legjobb projekt a Pieninekben az elmúlt évtizedben. „Erre lehet építkezni. Ez egy különlegesen szép táj, ahol nehéz előre megmondani, mit lehet eladni a turistáknak. Ugyanakkor védeni is kell a természetet, meg kell őrizni a jövő generációk számára, és a természetvédelem és a kereskedelmi szempontok között rendkívül érzékeny a határ- mondta a polgármester. Az egyre nagyobb érdeklődés és az egyre színesebb ajánlatok mellett azonban a falu sajnos nem rendelkezik nagyobb szálláshellyel. „Ami a magánszállásokat és a vendéglátóipari létesítményeket illeti, a falu megfelelő szállás- és vendéglátó hellyel rendelkezik. Hiányzik azonban egy komolyabb szálloda, bár a panzióknak és a magánszállásoknak köszönhetően minden rendben működik” – tett hozzá.
Vörös Kolostor község a Korona-hegy (Try koruny) lábainál fekszik, a Dunajec-áttörés kezdetén. A település elsősorban a ma nemzeti kulturális emlékként nyilvántartott, a XIV. században létesített karthauzi, később kamalduli kolostornak, valamint az egykor itt élő, mai napig nagyon népszerű Cyprián barátnak köszönheti hírnevét.

Forrás: http://poprad.korzar.sme.sk; Fotó: Chello Photo

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Kolléganőmmel megcélozzuk a Dunajeci tutajokat szeptember 30.tól! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...