130 évvel ezelőtt, 1884. szeptember 5-én
született dr. Serényi Jenő (1884-1915), jogász végzettségű hegymászó, síző. Az
érettségi után, 1903-ban Horn K. Lajossal és Madaras Jenővel bejárta a
Kárpátok gerincét Orsovától Máramarosszigetig. A túra Madaras Jenő ötlete volt,
de a korábbi jelentkezők visszalépése miatt végül Serényivel és annak
barátjával ment el a túrára. Gyalog, szekéren, és néha vonaton megtett útjuk
során több mint 1000 km-t tettek meg, ami abban a korban nem volt „mindennaposnak”
mondható. Orsovára hajóval jutottak el, Máramarosszigetről vonattal utaztak
haza.
1904-től
kezdve a Magas-Tátra lett túráinak célpontja. A hegység minden jelentős
gerincét megmászta, 1906-1915 között a legjobb hegymászók közé tartozott.
Kitűnő társa volt Horn K. Lajos,
a fiatal gépészmérnök és Wachter Jenő
bölcsészhallgató. Ők hárman alkották az akkoriban híres „Tátrai-triászt”,
melynek egyik tagja, Wachter Jenő 1907-ben, a Simon-torony megmászása közben
lezuhant és életét vesztette. Emléktáblájának ő találta meg a helyét a
Menguszfalvi-Békástavi-völgyben lévő Tüzelőkőn, az emléktáblát később áthelyezték
a Poprádi-tó közelében lévő Szimbolikus temetőbe.
Wachter halálos balesete után
Serényi a Zill-völgyi-Alpok és a Venediger-hegycsoport csúcsaira indult, majd 1909-ben
társaival kivált a Magyar
Turista Egyesületből és létrehozta a Budapesti Egyetemi Turista
Egyesületet. Új hegymászó generációt nevelt önálló szellemben; a
hazai vezető nélküliek gárdáját létrehozva átlendítette a kor ifjú hegymászóit
a Wachter baleset következményeként jelentkező, a vezető nélküliket sújtó
kritikákon és gátakon. Lelkesítő szervezőkészsége minden akadályon átsegítette.
1910-ben két társával elindította a Turistaság és Alpinizmus című lapot, amelynek
el nem évülő érdeme a hegymászás és turizmus népszerűsítése Magyarországon. Serényi
Jenő kezdeményezte az első modern turistakalauzt (Komarnicki Gyula, Serényi
Jenő: A Magas-Tátra részletes kalauza, Budapest 1914). 1906-tól hegymászással,
sízéssel foglalkozó cikkei jelentek meg a Turisták Lapjában, a Turista
Közlönyben, az MKE Évkönyvében, a Turistaság és Alpinizmusban, az Österreichische
Alpenzeitung-ban és a Taternik-ban, a Mecsek Egyesület évkönyveiben, a Nemzeti
Sportban. A hegymászás mellett a sízés nagy szerelmese is volt, jelentősen
hozzájárult a sportág népszerűsítéséhez. emellett részt vett a Tátrai Önkéntes
Mentő Bizottság (TÖMB) megalakításában.
Utolsó
túrájára 1914-ben került sor, ekkor a Markazit-tornyot és a Jég-völgyi-csúcsot
összekötő gerincet járta be. Az I. világháború kitörésekor önként jelentkezett
frontszolgálatra és az olaszországi csatamezőn, Doberdónál mint tartalékos
hadnagy, vesztette életét. A nagy ezüst és arany vitézségi érem tulajdonosa
volt. Földi maradványait 14 évvel a halála után (1929. október 29-én) hozták
haza, és a budapesti Farkasréti temetőben hantolták el.
Nevét
a Tátra-csúcs tűje, a Serényi-torony őrzi a Tátra-csúcs délkeleti
oldalgerincén. A tornyot 1908. augusztus 6-án Zygmunt Klemensiewicz és Roman
Kordys lengyel hegymászók nevezték el róla, a „Tátrai-triász” teljesítményei iránti
elismerésük jeléül, miután megmászták e tornyot.
