A Tátra egyik legkedvesebb állata kétséget kizáróan a mormota, amely az egyik legnagyobb rágcsálóféle. A világon 14 mormotafajt tartanak nyilván, közülük kettő, a bobak és a havasi mormota él Európában. Utóbbi faj (Marmota marmota) egyik alfaja a Tátrában élő tátrai mormota (Marmota marmota latirostris). A Tátrai Nemzeti Park az európai mormoták legészakabbra fekvő élőhelyének számít. A tátrai mormota jelenlegi állománya a Tátra szlovák oldalán kb. 800 egyedet számlál, ami a szakemberek szerint kielégítőnek nevezhető. A hegység déli oldalán a Menguszfalvi-völgyben a Felső-Kapor-hágó környékén, a Malompataki-völgyben a Fátyol-vízesés közelében, valamint a Felkai-völgy Virágoskertjében találkozhatunk a legnagyobb eséllyel mormotával.
A Tátra legfélénkebb teremtményei régebben nagy számban éltek a Lengyel-Tátrában is, gyakran lehetett hallani jellegzetes, sípoló hangjukat a Lengyel-Öt-tó völgyéből a Halastóhoz vezető turistaúton, a Mormota-halom közelében. A Tátra északi oldalán ma a legtöbb mormota a Svinica északi fala alatti lejtőkön, a Réz-hágóba vezető sárga jelzésű turistaút közelében, az Alsó-Liptói-Őrszem lejtőin, a Lengyel-Öt-tó-völgyében a Réz-hegy északnyugati lejtőin, a Gąsienica-völgyben a Zawratra vezető kék jelzésű turistaút mentén, valamint a Gáspár-csúcs térségében él, a Lengyel-Tátrában becslések szerint mintegy 200 mormota él.
A szakemberek néhány évvel ezelőtt a Liptói-Tátrában több mint 18.000 járatot rögzítettek, melyekben mintegy 490 mormota élt, korábban azonban kétszer ennyi is volt a létszámuk. A mormoták számának csökkenése főleg az orvvadászok számlájára írható, akik elsősorban a zsírjuk miatt csalják csapdába az állatokat. Sokan még ma is azt tartják, hogy a mormotazsírnak mágikus ereje és gyógyító hatása van. Különösen ősszel vadásznak rájuk, amikor kellőképpen meghíznak. Mivel a mormoták növényevők, ezért a legeltetés megszüntetése nagy mértékben hozzájárult fennmaradásukhoz. A mormota Szlovákiában és Lengyelországban is az egyik legszigorúbban védett állat, eszmei értéke mintegy 2650 €.
![]()
A tátrai mormoták a mókusfélék családjába tartozó növényevő rágcsálók, méretük nagyjából akkora, mint egy macskáé, bundájuk szürkés-barna színű. A mormota testének hossza 40–55 cm (a farok nélkül, amely 15–20 cm), súlya 4–6 (max. 8) kg. között változik. Mancsának mérete 8–9,5 cm, nagyon éles karmokkal. Feje rövid és széles, két pár metszőfoga (egy felül és egy alul) egész életében nő. Hátsó lábuk hosszú és erős, az első kicsivel rövidebb. A mormoták szeme meglehetősen speciális szerv nagyon széles látómezővel, ennek köszönhetően mozgás közben is tökéletesen látnak. Szintén jól fejlett a hallásuk, és fontos szerepet játszanak az életükben a szagok. Kifinomult érzékszerveiknek köszönhetően a mormoták nagyon jól el tudják kerülni a veszélyt. A mormoták különféle növényekkel (pl. fekete áfonya), gyógynövényekkel táplálkoznak, különleges csemegének számít étrendjükben a kökörcsin.
A tátrai mormoták tavasszal, a hibernálási időszakot követően párosodnak, majd 33–34 nappal később, szokásosan július 10. környékén jönnek világra a kölykök. Egy nőstény egy-hat (leggyakrabban három) kölyköt hoz világra, akik vakon, de már szőrösen születnek meg, átlagosan 30 %-uk éri el a felnőttkort. Az anya általában 40 napos koruk után hagyja magukra a kölyköket, amikor azok már készen állnak elviselni a gyakran szélsőséges körülményeket. A mormoták 2 éves korukban érik el az ivarérettséget, de 3 éves korukig a szüleikkel élnek, majd elvándorolva saját kolóniát alapítanak, amihez a közelben lévő kolóniákból keresnek partnert. Fogságban 15-18, a szabad természetben azonban legfeljebb 15 évig élhetnek.
![]()
A mormoták sok időt töltenek játszadozással, versenyeznek egymással a hegyi réteken, lejtőkön, miközben növényekkel és rovarokkal táplálkoznak, melyek nagy mennyiségben megtalálhatóak élőhelyükön. Az emberen kívül egyetlen valódi ellenségük van, mégpedig a sas, amely a Tátrában meglehetősen ritka madár. Legelés közben egyikük mindig őrt áll egy kiemelkedő sziklán, és ellenőrzi a légteret. Amikor az őrt álló mormota fütyül egyet, az összes többi, addig békésen legelésző vagy éppen újabb járatot ásó mormota néhány másodperc alatt eltűnik a járatokban. A sas repülését látva a mormoták azt is tudják, hogy zsákmányt keres a ragadozó, vagy már jóllakottan köröz a fejük felett. Ilyenkor az anyjuk a szülőjáratba irányítja a kölyköket, hogy megtanulják, a sas ilyenkor nem jelent veszélyt számukra, hiszen a jóllakott sas soha nem támad.
Nagy veszélyt jelentenek a mormotákra a hegyekben egyre nagyobb számba megjelenő kutyák, amelyeket a nemzeti park területére csak szájkosárral és pórázon szabad bevinni. A házi kedvencükkel a hegyekbe kiránduló kutyatulajdonosok sokszor azonban póráz nélkül túráznak kutyáikkal, a mormotáknak és a zergéknek pedig nincs sok esélyük velük szemben. Bár a kutyák általában be vannak oltva, mégis bevihetik a hegyekbe a különböző betegségeket, melyek a tátrai völgyek lakóira veszélyesek lehetnek. Olyan ez, mint amikor az európaiak elmennek az esőerdőbe az indiánok közé, és átadják nekik az influenzát. Az európaiaknak semmi bajuk nem történik, mert van oltóanyag, az indiánokra viszont ez nagyon veszélyes lehet. Sem a mormoták, sem a zergék nincsenek azonban beoltva. Ráadásul a mormoták a kutyákat ragadozónak tekintik, és a szabadon engedett kutyák viselkedése megzavarhatja ezeknek az érzékeny állatoknak a bioritmusát.
A felelőtlenül szemetelő turistáknak köszönhetően a szakemberek gyakran találnak üres konzervdobozokat és egyéb hulladékot a mormotajáratokban, amely veszélyes lehet az állatok számára. Nem is beszélve a zajról, amit a turisták keltenek, és az ezt követő félelemről, amely miatt a mormoták nem mernek előjönni járataikból.
![]()
Ezek a rokonszenves kis állatok a nyitott tereket és a déli lejtőket kedvelik, mivel nagyon szeretnek a napon sütkérezni. A mormota növényevő állat, lehetőleg olyan élőhelyet választ magának, ahol a sziklás terep egyhangúságát füves, cserjés részek törik meg, a hegyi növényzet között ássák ki keskeny járataikat. A mormota idejének mintegy 80 %-át a járataiban tölti. A fennmaradó időt táplálékszerzésre fordítja, esetleg készenléti helyzetben várakozik (kiegyenesedve ül a farkára támaszkodva), vagy játszik (főleg a fiatalok). Szinte az összes rendelkezésre álló növényt, magvakat megeszi, de a rovarokat, pókokat, férgeket sem veti meg. Főleg a reggeli és a késő délutáni órákban táplálkozik, amikor nincs olyan nagy meleg. Szeretnek a napon fekve, mancsukat a törzsük mellé kinyújtva sütkérezni.
Kolóniákban élnek, egy-egy kolóniában átlagosan 6-8 kölyök él. Minden mormotacsaládnak van egy szülőjárata, ahol az utódok élnek az anyjukkal, egy kolóniának azonban több mint kétszáz járata is lehet néhány tíz méteres területen. Valóságos járatrendszert ásnak a puha talajba, egy fő-, és több mellékjárattal. Egy járatban általában egy család él, járataikat a felnövő nemzedékek részére állandóan bővítik, sokszor olyan mértékben, hogy alagutak és kamrák összefonódó komplexumát hozzák létre. A járatok 90 %-át csak vészhelyzetben használják, ezeket csak a ragadozók (sas, róka, hiúz) elleni biztonsági menedéknek használják Az ásás a mormoták igazi szenvedélye, ezt erős lábaikkal végzik, melyek ásóként működnek. Erős fogaikkal az útjukba eső nagyobb köveket is megmozgatják. Járataik végét általában szénával vagy fűvel töltik meg, kivéve egy járatot, melyet illemhelyként használnak.
![]()
Saját territóriumukban élik életüket, kotorékuk főjárata és a táplálékforrásként szolgáló terület között érzik jól magukat. A kolónia minden tagja osztozik a kotorékon, amely életük legfontosabb színtere, hiszen óvja őket az ellenségtől, a napsütéstől, és itt nevelik fel a fiatalokat. Általában 5–15 tagú csoportokban élnek, melynek élén egy domináns pár áll. Az öreg hímek általában magányosan élnek.
A mormoták nem haboznak más kolónia járatait használni, ha életüket veszélyben érzik, de a veszély elmúltával aztán minden állat visszamegy saját járataiba. Táplálkozás közben gyakran felállnak hátsó lábaikra, így figyelik a veszélyt jelentő ragadozókat. Amint veszélyt észlelnek, éles füttyel jelzik azt, ennek hallatán hirtelen a csoport minden tagja eltűnik saját járataiban. A territóriumukba belépő idegenek észlelése esetén – melyet szag alapján ismernek fel – először a farkukkal a földet verve figyelmeztetik társaikat, majd fogukat csattogtatják, aztán prüszkölnek.
![]()
A mormoták különböző füttyjelekkel kommunikálnak, ezt a hangot azonban nem csak veszély esetén, hanem pl. játék közben is hallatják. Leginkább a levegőből érkező támadástól félnek, és amikor az őrt álló mormota meglátja a levegőben köröző sast, rövid, éles füttyel jelzi társainak, hogy azonnal be kell menekülni a kotorékokba. Ember vagy háziállat láttán más hangot adnak ki, amely nem okoz pánikot az állományban. A mormoták ilyen hang hallatán összegyűlnek, megpróbálják felderíteni, miért történt a riasztás, majd ezután elfutnak. Többször előfordult, hogy amikor a mormotákat megfigyelő szakember nyugodtan és csendben viselkedett, nem tett semmilyen hirtelen mozdulatot, az állatok nem adtak ki figyelmeztető sípjelet, csak lassan mászkáltak a járat közelében, és figyelemmel követték az ember tevékenységét.
![]()
Nyár végén a mormoták aktívan gyűjteni kezdik a növényi részeket, füvet és szénát halmoznak fel járataikban, amely aztán puha ágyként szolgál majd a hosszú hibernációs időszak alatt. A folyamatos táplálkozásnak köszönhetően a nyári szezon végére vastag zsírréteg rakódik le testükön. Majd amikor ősszel beköszönt a hideg és barátságtalan idő, a mormota elkészíti téli lakhelyét, ahol aztán mély téli álomba szenderül. Ezeket a járatokat mélyen (egy méter, vagy még több is lehet) a föld alatt ássák ki, majd a járatok bejáratát agyagos földdel, kövekkel és száraz füvekkel tömítik be. A téli álomra való felkészülésük október közepéig tart. A mormoták ilyenkor már kevésbé mozgékonyak, többnyire a járataik közelében tartózkodnak, és kövérebbek az átlagnál, hiszen ebben az időszakban már igyekeznek tartalékot felhalmozni a tél átvészelésére. A télre megfelelően fel kell készülniük, elegendő zsírt kell felhalmozniuk a bőrük alatt ahhoz, hogy kihúzzák tavaszig. Máskülönben elpusztulnak a tél folyamán. Bár készülnek a télre, viszonylag rövid idő áll rendelkezésükre, hogy teletömjék a hasukat. Ha csak egy alkalommal is megzavarjuk őket legelés közben, az számukra olyan veszteség, mintha mi emberek öt napig nem ennénk. A hét hónapos téli álomra való felkészülés közben akár egy óra táplálkozás-kiesés is veszélyeztetheti a téli álomra vonulásuk előtt testsúlyukat megtöbbszöröző állatok túlélését. Ilyenkor már takarékoskodnak az erejükkel, nem pazarolnak feleslegesen energiát a hosszú tél előtt.
![]()
A tátrai mormota legkésőbb október végén megkezdi téli álmát, amely közel fél évig tart. A mormotáknak elegendő vastagságú hótakaró szükséges ahhoz, hogy ne fagyjanak meg téli járataikban. A mormoták viselkedési szokásait nem érinti a Tátrában október végén többször tapasztalt, szokatlanul meleg időjárás, de egy késő nyári havazás megzavarhatja életritmusukat. Ilyenkor néhány nőstény a szülőjárat bejáratánál rejti el kölykeit, majd a bejáratot kövekkel torlaszolja el. Ők maguk ezután a szellőzőjáratokon át mentek ki táplálékért, amely vészkijáratként is szolgál arra az esetre, ha a szülőjáratot hó vagy kövek torlaszolják el.
Az október közepén lehulló, néhol fél méter vastag hótakaró következtében a mormoták 90 %-a befalazza téli járatuk kijáratait. Egy korai havazás után ők már akkor sem jönnek elő, ha az időjárás ismét jóra fordul. November közepére már mindannyian hibernálódnak, téli járataik nyílását belülről betömik, és egymáshoz nagyon közel húzódva az egész család mély hibernációs állapotba kerül. Azt mondják róluk, mélyebben alszanak, mint a medvék. A mormoták valódi téli álmot alszanak, ez az időszak áprilisig tart, így átalusszák a szeszélyes téli időszakot.
Miközben más állatok folyamatosan küzdenek, hogy túléljék a kemény téli fagyokat (a zergék pl. a vastag hó alatt fűmaradványokat keresnek), addig a mormoták a hóréteg alatti, saját csendes és biztonságos kotorékaikban, vastag zsírpárnájukat felélve finom horkolással vészelik át a téli napokat. A mormotacsaládok a hibernáció idején koszorút alkotnak, melynek a közepén helyezkednek el a fiatalok. Télen testhőmérsékletük 4-5 °C-ra lecsökken, életfunkcióik a minimálisra esnek vissza. Ebben az állapotban szívműködésüket hihetetlenül alacsony fokra, percenként négy dobbanásra csökkentik, és általában négy percenként egyszer vesznek lélegzetet. Ebben a folyamatban nagy jelentősége van a zsírrétegnek, amit a mormoták a nyár folyamán halmoztak fel bőrük alatt. Testük hőmérséklete lecsökken majdnem annyira, mint a levegő hőmérséklete, ám ha a hőmérséklet fagypont alá süllyed, pulzusuk és légzésük felgyorsul.
![]()
Normál körülmények között április közepén ébrednek fel téli álmukból. Az ennél korábbi, például a szokásostól melegebb februárnak köszönhető korai ébredés akár a mormoták pusztulását is okozhatja. A szokatlanul magas hőmérséklet miatt azt hihetik, hogy már tavasz van, hiszen a mormoták életét nem a naptár, hanem az éghajlati viszonyok szabályozzák. A szokatlan felmelegedés hatására agyuk hamis jelzést kaphat, és ha egyikük felébred, elképzelhető, hogy vele együtt az egész kolónia felébred. Ilyen esetben viszont a mormoták csak nagyon nehezen tudnak visszaaludni. Nincs elég erejük, hogy visszatérjenek a mélyen a felszín alatt kiásott téli járataikba, és ha felhasználják összes energiakészletüket, nem élik meg a tavaszt.
A tavaszi hónapokban a hibernációból ébredő mormoták érzékenyen reagálnak az ember jelenlétére. Ezek a kedves kis állatok áprilisban előbújnak téli járataikból, ennek oka elsősorban az éhség, és nem pedig a szép tavaszi időjárás, ahogy azt sokan gondolják. Ébredés után a mormoták azzal a száraz fűvel táplálkoznak, amit még a téli álmuk előtt, augusztus-szeptemberben elraktároztak a járataikban. A hosszúra nyúlt téli álom után ilyenkor hosszú kirándulásokat tesznek napsütötte, hómentes fűfoltokat keresve, ahol még találhatnak tavalyi füvet.
A tátrai mormotát, mint egyedi alfajt a koponyák morfológiai vizsgálata után Jozef Kratochvíl írta le 1961-ben. 2009-ben a Tátrai Nemzeti Park által megrendelt, a zólyomi Műszaki Egyetemen elvégzett genetikai analízis megerősítette, hogy a tátrai mormota (Marmota marmota latirostris) genetikailag különbözik az alpesi mormotától (Marmota marmota). Az elemzés megerősítette azt a korábbi megállapítást, hogy jelentős genetikai különbség mutatkozik a tátrai és az alpesi mormota populáció között. A vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy a tátrai mormota olyan endemikus faj, amelyik csak a Tátrában él, közeli rokona az alpesi mormotának, de nem ugyanarról a fajról van szó. A nemzeti park igazgatója egy interjúban elmondta, hogy a jövőben a környezetvédőknek minden tőlük telhetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt az egyedi fajt sikerüljön megőrizni a jövő nemzedékek számára.
Összeállította: Nagy Árpád
