2013. augusztus 31., szombat

170 éve született id. dr. Szontagh Miklós

Szontagh Dániel, Árva megye főszolgabírója, valamint az iglói születésű Szontagh Pentesilea gyermekeként 170 évvel ezelőtt, 1848. augusztus 11-én született id. dr. Szontagh Miklós (1848-1899) orvos, botanikus, a magashegységi klímaterápia hazai úttörője. A három nyelven (magyar, német, szlovák) nevelkedett Szontagh Miklós középiskoláit a sziléziai Teschenben végezte, majd 1868-ban Bécsben orvosi oklevelet szerzett. A diploma megszerzése után Pestre költözött, ahol a Királyi Magyar Természettudományi Társulat újjáalakításában vette ki részét. 1872-1876 között Európa több országát bejárva (Németország, Svájc, Franciaország, Olaszország, Törökország, stb.) érdeklődése a magashegyi klimatikus gyógymódok felé fordult. Utazásai során nem hanyagolta el botanika iránti érdeklődését sem.

Tátrai letelepedése nem volt véletlen, időközben ugyanis szervezetét tüdővész támadta meg. Az ótátrafüredi vízgyógyintézet vezetését 1873-ban kezdte el. Hamar világossá vált számára az a tény, hogy kicsi, nehéz körülmények között működő fürdőhelyen nem lehetséges a hatékony gyógyítás. 1875-ben Újtátrafüred megalapításával együtt kezdte meg Ótátrafüred szomszédságában az első gyógyszanatórium felépítését, melyben a fő gyógyító faktornak a tátrai levegő és napsugárzás számított. Szontagh felismerte, hogy a gyógyításban nagy szerepe van az egész évben érvényesülő „megfelelően ritkult levegőnek, a talaj, levegő, víz, vegetatio és helyi fekvés által szabott gyógyklímás hatásnak”. Az újtátrafüredi hidegvízgyógyintézet hivatalosan 1876. június 29-én kezdte meg működését, a betegek legtöbbje légzőszervi és emésztési bántalmak miatt kezeltette magát. A fürdőtelepülés 1883-ban új szanatóriummal bővült, mely az akkori Magyarország első, téli időszakban is működő magaslati gyógyhelye volt. Ettől az időszaktól kezdve Basedow-kórban szenvedőket is kezeltek az újtátrafüredi szanatóriumban.
Orvosi tevékenysége mellett Szontagh szenvedélyes természetjáró, hegymászó és síelő volt.  Aktív szerepet vállalt a Magyarországi Kárpátegyesület létrehozásában, haláláig a Tátra osztály elnökeként tevékenykedett. 1883 és 1885 között Tátra-Vidék címmel hetilapot szerkesztett, melyben számos botanikai, zoológiai, geológiai és turisztikai írás látott napvilágot. Rendszeresen jelentek meg írásai a Vasárnapi Újságban, a Természettudományi Közlönyben és az Orvosi Hetilapban. Az először 1885-ban kiadott tátrai kalauza a kor egyik legmegbízhatóbb tátrai útikalauza volt. Nagy síelő volt és a zergevadászat kedvelője. 127 sítúrát tett a Tátrában, többek között a Gerlachfalvi-csúcs katlanába és a Nagyszalóki-csúcsra is. Viszonylag fiatalon, 56 évesen halt meg, az általa építtetett családi sírboltba temették el. Halála után fia ifj. dr. Szontagh Miklós folytatta apja törekvéseit.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekelne, hogy a magaslati levegőn kívül ezek a tödőgyógyászati kezelések miből állnak, mire alapozódnak, tehát miben térnek el pl. egy síkvidéki szanatóriumban alkalmazott terápiától.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Raider!

    Jómagam nem vagyok tüdőgyógyász,csak laikus. A mai kezelési módszereket sem ismerem, de a kezdeti terápiáról olvashatunk Szontaghnak az 1885-ben kiadott művéből, ott bővebben le van írva,igaz,gyakorlatilag orvosi nyelven.
    Talán röviden összefoglalva az a különbség ahogy én értelmezem,hogy 900-1200 méteren ("a havasok középmagasságán", ahogyan Szontagh írja) ritkább,tisztább, pormentesebb, csíramentesebb a levegő, mint a síkvidéken ("lapályon") A Szontagh-féle szanatóriumban szigorú előírások voltak a betegek számára, pontosan meghatározott napirend szerint kezelték őket, aki nem tartotta be a napirendet, azt elbocsátották. A ritkább levegő mellett a szintkülönbség és a hegymászás ("tüdőgymnastica")is lényegi eltérés a síkvidékihez képest. Különböző módszereket dolgozott ki, pl. kiépített, zárt sétautak voltak a betegek száméra, amelyek 5 méterenként voltak beszintezve és így végezték testre szabottan a légzésgyakorlatokat, azzal hogy fokozatosan emelték a szintkülönbséget. Persze nem minden típusú tüdőbetegségre használt a kezelés, elsősorban a tüdővérzéses, hurutos betegeknek írták elő, mert a ritkább levegő miatt a tüdővérzések megszűnnek, nem alakul ki vérrögképződés, viszont a vörösvérsejt képződés fokozódik.
    Bővebben a Képes kalauz...-ban, és a Tüdőbetegek gyógyítása a havasok középmagasságán c. cikkben fejtette ki Szontagh a módszereit.
    Remélem tudtam segíteni vmit.
    Szűcs Zoltán

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zoltán ezt az alapos magyarázatot! Én magam is olvastam Szontagh említett kalauzait, de hirtelen nem tudtam volna ezt így felidézni. Laikusként azt gondolom, ez teljesen kielégítő magyarázat, ha esetleg valaki olyan is olvassa ezeket a sorokat, aki szakemberként tudna erre magyarázatot adni, annak előre is nagyon megköszönöm azt!

      Törlés
    2. Én is köszönöm a választ! A csíramentes levegőre én is gondoltam, illetve még a fenyveseknek a gyantás levegőjére is (ami sajnos ma már nem annyira jellemző), amit a tüdővérzésről, illetve annak gátlódásáról írsz, az viszont érdekes és új információ.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...