![]() |
| A Tátra-csúcs reggel... |
Igaz,
hogy csak Húsvét szombatján, de végül is pozitívra váltott az időjárás előrejelzés
Húsvét hétfőre, így aztán szinte az utolsó pillanatban összeszedtük a
készenlétben álló csapatot, és heten, mint a gonoszok, nekivágtunk a
Menguszfalvi-völgynek. Ezúttal Julcsi, Kata, Judit, Tibi, Gyuszi, Péter és
jómagam alkottuk a túraéhes kis csapatot. Valamivel fél 8 után indulunk a
Poprádi-tó villamos megállóhelyen lévő parkolóból az éjszakai hószitálás miatt
vékony hóréteggel meghintett, de alatta elég jeges aszfaltozott úton vezető kék
jelzésen.
Fél
9-kor készültek az első fotók, akkor pillantottuk meg a Tátra-csúcsot, melyet erős
szélmozgást jelentő hófátyol vett körül. Az egyik előrejelzés (laviny.sk) gyakorlatilag
0 km/órás szelet jelzett erre a napra, a másik (meteoblue.com) viszont 32
km/órás, erősnek mondható szélmozgást ígért. Bíztunk ugyan a jobb
előrejelzésben, de ekkor még az utóbbi látszott beigazolódni. Mindenesetre nem
sokkal fél 9 után a Poprádi-tó feletti elágazásnál voltunk, ahol a minimális friss
hóban csak két friss nyomot láttunk a Menguszfalvi-völgybe vezető úton. Rövid
pihenő után mi is elindultunk a tovább a kék jelzésen. Csakhamar ritkulni kezdett
az erdő, 9 órakor már a Bástya-gerinc szikláit fotóztuk a fák koronája fölött.
![]()
Negyed
10-kor érkeztünk meg a kék és a piros jelzés elágazását jelző oszlophoz, melynek
most csak a tetőszerkezete és a két irányjelző tábla látszott ki a hóból. Nagyjából
másfél méter vastag hó lehetett itt a lábunk alatt. Az erdőből kiérve heves
széllökések fogadtak, a szél felkavarta az éjszaka lehullott vékony hóréteget,
sejtelmes fátyolt vonva pl. a látóhatárt uraló Olga-csúcs köré is. Mint később
megtudtuk, ennek a rövid ideig tartó viharos szélnek talán csak Tibi örült
egyedül, hiszen ő már régóta mondogatja, hogy szívesen túrázna már
szélviharban. Őszintén szólva én inkább kihagynám, és most is nagyon örültem,
hogy ahogy feljebb értünk előbb enyhült, majd szinte teljesen elült a szél.
![]()
Elsődleges
célpontunk a Nagy-Hincó-tó volt, így ezúttal a kék jelzést választottuk, igaz,
a téli útvonal közel sem a nyáron megszokott nyomvonalon visz fel a tóhoz.
Negyed óra múlva előkerültek a hátizsákokból a hágóvasak, hiszen egyre több
helyen kérgesre fagyott felszínű hómezőn kellett keresztüljutnunk. Hamarosan
megérkeztünk ahhoz a völgy közepén található kiemelkedéshez, amelynek jobb
oldalán vezet a kék jelzésű turistaút a Nagy-Hincó-tóhoz. A téli út azonban
ennek bal oldalán, a Sátán-völgyecskében vezet, ahogy azt az erre vezető sínyomok
is egyértelműen mutatták. Mi is erre vettük az irányt, egy rövid emelkedő után
érkeztünk be a völgyecske aljára, ahol a rengeteg sínyomon, jól tartó, fagyott
havon fokozatosan egyre magasabbra jutottunk.
![]()
Előttünk
az erdőből kiérve mindvégig a Kapor-torony piramis alakú csúcsa uralta a
látóhatárt, amely bár alacsonyabb a tőle balra emelkedő Bástya-gerinc
csúcsainál, elhelyezkedéséből adódóan ennek az útvonalnak mégis fő
irányjelzője. A Kapor-torony hómezői alatt utunk nagy ívben keletre
kanyarodott, itt kellett kereszteznünk egy olyan hómezőt, amelyen a heves szél
miatt felkavart porhó eltüntette a sínyomokat. Ez sem volt azonban süppedős, de
azért a biztonságosnak vélt nagyjából 10-15 méteres egymás közötti távolságot betartva
11 órakor mindannyian a hómező, és egyben a Sátán-völgyecske felső küszöbén
álltunk.
![]()
Ekkor
már a Kis-Hincó-tó szintjén voltunk, itt aztán kitárult a völgy, e napon első
alkalommal pillantottuk meg a Menguszfalvi-csúcsok három csúcsból álló csoportját,
a hozzájuk nyugatról csatlakozó Csubrinával, és a keletről hozzájuk simuló,
innen jelentéktelennek mondható Olga-csúccsal közrefogva. Ennek a szép
gerincnek talán legszebb része a Vadorzó-hágó, szép ívű bemetszése, amely
télen-nyáron vonzza az ember tekintetét. Ahogy fokozatosan emelkedve egyre
feljebb jutottunk a kisebbik Hincó-tó nyugati partja mentén, fürkészve
nézegettük a Kapor-hát gerincét, keresve a Felső-Kapor-hágóba vezető lehetséges
utat. Mint később kiderült, a nagy fürkészésben, vagy talán azért, mert három,
magasan felettünk élelmet kereső zerge kötötte le figyelmünket, elhaladtunk
egy, a sziklára festett, jól látható kék jelzés mellett, és felmentünk egészen
a Nagy-Hincó-tó északnyugati csücske fölé.
![]()
Itt
találtunk egy nem túl veszélyesnek vélt hegyoldalt, és rövid tanakodás után úgy
döntöttünk, háromnegyed 12-kor nekivágunk a hágónak. Judit és Péter inkább a
nagyobbik tó partján történő pihenést választották, majd kisvártatva, az egyre
meredekebb hegyoldalt látva Julcsi és Kata is a visszafordulás mellett
döntöttek. Így aztán Tibivel és Gyuszival maradtunk a néhol már valóban rémisztően
meredek hófalon, ahol gyakorlatilag csak a hágóvasnak a hegy felőli két oldalsó
foga fogott valamennyit, a többi fog a levegőben lógott… Egy kis
sziklakitüremkedésnél pihentünk kicsit, és ha Tibi nem indul meg fölfelé,
lehet, hogy vissza is fordultunk volna, de néhány méterrel fölöttünk már enyhült
a hegyoldal meredeksége, így a folytatás mellett döntöttünk. Mint kiderül, jól
döntöttünk, hiszen déli irányban hamarosan megpillantottuk a nyári turistaúton
újonnan elhelyezett gerenda megerősítést. Ezt elérve aztán pár perc múlva már a
hágót jelző oszlopot is láthattuk, és valamivel negyed 1 után megérkeztünk a
Felső-Kapor-hágó 2180 m magasan lévő széles nyílásába.
![]()
Útközben
is több rövid megállónk volt az egyre-másra előbukkanó csúcsok fotózása miatt,
a hágóban aztán a pihenő szinte minden percét a fényképezőgépek
kattintgatásával töltöttük. Ideális téli időben, alig mozduló szélben, tiszta,
felhőmentes kék ég alatt tekinthettünk körbe. Ezen a magasságon már elég sok
csúcs jól kivehető, a panorámát azonban itt is, mint a Hincó-tavaktól kezdve
mindvégig a Menguszfalvi-csúcsok és a Vadorzó-hágó uralják. Tőlük távolodva
azért nem mulasztottuk el lefotózni az innen csúcsnak alig nevezhető
Tengerszem-csúcsot, az ettől jobbra félelmetes sziklafalként emelkedő
Tátra-csúcsot, az épphogy látható Koncsisztát, valamint a jóval alacsonyabb
Tompa-hegyet. Teljes szélességében beláttunk a Menguszfalvi-völgybe, a völgy
jobb oldalán a Bástya-gerinc egymás után sorakozó hatalmas csúcsai kötötték le
figyelmünket. A gerincet lezáró Hincó-torony innen egészen közelinek tűnt,
csakúgy, mint a tőle jobbra magasodó Csorbai-csúcs északi fala. A Hincó-völgy fölött
emelkedő Triumetal, valamint annak nyugatra húzódó gerince uralta a nyugati
látóhatárt, míg észak felé a Kapor-csúcsra vezető utat térképezhettük fel.
![]()
Hágóvas
vagy bakancs nyoma nem nagyon látszott arrafelé, inkább csak sínyomokat láttunk
a csúcs irányában. Mindannyian egy rövid éjszakát és 3 órás utazást követő túra
délutánján voltunk, így aztán közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy ma ez a
hágó lesz a végcél. Egyrészt innen még le kellett jutnunk, másrészt a lent
maradtakat sem akartuk több órát várakoztatni, harmadrészt meg talán mindhármunknak
elég is volt ennyi aznapra. Háromnegyed 1 körül indultunk vissza, lefelé
viszont már a nyári turistaút jól kivehető nyomvonalát követtük. Ez jóval
barátságosabbnak bizonyult, mint a felfelé vezető meredek, kitett szakasz,
ennek csak legalsó, rövid része vált meredekké, de ez már a tavak szintjének
közelében volt.
![]()
Itt
csatlakoztak hozzánk a Nagy-Hincó-tó mellett napfürdőző lányok, és innen már
együtt indultunk vissza a felfelé megtett úton. Nyomunkat időközben mások is
szélesítették, bár meg kell mondani, hogy rajtunk kívül szinte kizárólag csak
túrasível közlekedők jártak aznap a völgynek ezen a részén. Lefelé is volt
szerencsénk a domb közepén emelkedő sziklák tetején három zergét megfigyelni,
közülük az egyik a legmagasabb szikla tetején pózolt nekünk. Lefelé menet
szinte már melegünk volt, olyan szép idő lett, akkorra még a legenyhébb
széllökések is elültek, így aztán a Sátán-völgyecskében úgy döntöttünk, inkább
ott fogyasztjuk el ebédünket-uzsonnánkat, mint a Poprádi-tavi Hegyi Szálló kopott
padjain. Erre agy hatalmas sziklatömb mellett találtunk megfelelő helyszínt,
ahol a lehullott és a szél által összefújt hó magassága jóval embermagasság
felett volt. Ezt magunk mögött hagyva hamarosan ismét elértük a piros jelzés elágazásához
vezető kék jelzésű út nyomvonalát, ahol megszabadultunk az addig nagy hasznot
jelentő, de egyre nehezebbé váló hágóvasaktól.
![]()
Negyed
4-kor érkeztünk vissza a Poprádi-tóhoz, itt csak rövid pihenőt tartottunk, csak
néhány fotó erejéig álltunk meg, na meg azért, hogy a már korábban ide visszaért
Judit és Péter ismét csatlakozzon a csapathoz. Innen következett aztán talán az
egész nap legfárasztóbb része, az aszfaltúton történő visszatérés a parkolóba.
Az út ugyanis a napsütötte részeken, szinte teljesen száraz volt ugyan, az
árnyékos helyeken viszont alattomosan jeges, csúszós volt a felülete, a
hágóvasak nélkül itt jobban kellet figyelni ezen az útvonalon, mint fent a
völgyben bárhol. Lassan azért ezt is letudtuk, így egy kellemesen fárasztó nap
végén, fél 5 körül jutottunk vissza a parkolóba, ahonnan még 3 órás autóút várt
ránk hazáig.
![]() |
| ...és a Tátra-csúcs délután. |
Felhívom
a figyelmet, hogy fenti túránk a téli zárlat hatálya alá tartozó területen
vezetett. Ezen a területen a téli zárlat ideje alatt hivatalosan csak a
hegymászó igazolvánnyal rendelkezők (ez van nekünk) és a sítúrázók
tartózkodhatnak. Amennyiben a tiltás ellenére bárki meg szeretné tenni a túrát,
mindenképpen megfelelő téli tapasztalat, megfelelő téli felszerelés, minimum
túrabot és hágóvas, de még inkább túracsákány használata szükséges!
Bejegyezte:
Tátraturista
