Húsvét a Menguszfalvi-völgyben Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2012/04/12
Hirdetés

A Tátra-csúcs reggel...
Igaz, hogy csak Húsvét szombatján, de végül is pozitívra váltott az időjárás előrejelzés Húsvét hétfőre, így aztán szinte az utolsó pillanatban összeszedtük a készenlétben álló csapatot, és heten, mint a gonoszok, nekivágtunk a Menguszfalvi-völgynek. Ezúttal Julcsi, Kata, Judit, Tibi, Gyuszi, Péter és jómagam alkottuk a túraéhes kis csapatot. Valamivel fél 8 után indulunk a Poprádi-tó villamos megállóhelyen lévő parkolóból az éjszakai hószitálás miatt vékony hóréteggel meghintett, de alatta elég jeges aszfaltozott úton vezető kék jelzésen.

Fél 9-kor készültek az első fotók, akkor pillantottuk meg a Tátra-csúcsot, melyet erős szélmozgást jelentő hófátyol vett körül. Az egyik előrejelzés (laviny.sk) gyakorlatilag 0 km/órás szelet jelzett erre a napra, a másik (meteoblue.com) viszont 32 km/órás, erősnek mondható szélmozgást ígért. Bíztunk ugyan a jobb előrejelzésben, de ekkor még az utóbbi látszott beigazolódni. Mindenesetre nem sokkal fél 9 után a Poprádi-tó feletti elágazásnál voltunk, ahol a minimális friss hóban csak két friss nyomot láttunk a Menguszfalvi-völgybe vezető úton. Rövid pihenő után mi is elindultunk a tovább a kék jelzésen. Csakhamar ritkulni kezdett az erdő, 9 órakor már a Bástya-gerinc szikláit fotóztuk a fák koronája fölött.
Negyed 10-kor érkeztünk meg a kék és a piros jelzés elágazását jelző oszlophoz, melynek most csak a tetőszerkezete és a két irányjelző tábla látszott ki a hóból. Nagyjából másfél méter vastag hó lehetett itt a lábunk alatt. Az erdőből kiérve heves széllökések fogadtak, a szél felkavarta az éjszaka lehullott vékony hóréteget, sejtelmes fátyolt vonva pl. a látóhatárt uraló Olga-csúcs köré is. Mint később megtudtuk, ennek a rövid ideig tartó viharos szélnek talán csak Tibi örült egyedül, hiszen ő már régóta mondogatja, hogy szívesen túrázna már szélviharban. Őszintén szólva én inkább kihagynám, és most is nagyon örültem, hogy ahogy feljebb értünk előbb enyhült, majd szinte teljesen elült a szél.
Elsődleges célpontunk a Nagy-Hincó-tó volt, így ezúttal a kék jelzést választottuk, igaz, a téli útvonal közel sem a nyáron megszokott nyomvonalon visz fel a tóhoz. Negyed óra múlva előkerültek a hátizsákokból a hágóvasak, hiszen egyre több helyen kérgesre fagyott felszínű hómezőn kellett keresztüljutnunk. Hamarosan megérkeztünk ahhoz a völgy közepén található kiemelkedéshez, amelynek jobb oldalán vezet a kék jelzésű turistaút a Nagy-Hincó-tóhoz. A téli út azonban ennek bal oldalán, a Sátán-völgyecskében vezet, ahogy azt az erre vezető sínyomok is egyértelműen mutatták. Mi is erre vettük az irányt, egy rövid emelkedő után érkeztünk be a völgyecske aljára, ahol a rengeteg sínyomon, jól tartó, fagyott havon fokozatosan egyre magasabbra jutottunk.
Előttünk az erdőből kiérve mindvégig a Kapor-torony piramis alakú csúcsa uralta a látóhatárt, amely bár alacsonyabb a tőle balra emelkedő Bástya-gerinc csúcsainál, elhelyezkedéséből adódóan ennek az útvonalnak mégis fő irányjelzője. A Kapor-torony hómezői alatt utunk nagy ívben keletre kanyarodott, itt kellett kereszteznünk egy olyan hómezőt, amelyen a heves szél miatt felkavart porhó eltüntette a sínyomokat. Ez sem volt azonban süppedős, de azért a biztonságosnak vélt nagyjából 10-15 méteres egymás közötti távolságot betartva 11 órakor mindannyian a hómező, és egyben a Sátán-völgyecske felső küszöbén álltunk.
Ekkor már a Kis-Hincó-tó szintjén voltunk, itt aztán kitárult a völgy, e napon első alkalommal pillantottuk meg a Menguszfalvi-csúcsok három csúcsból álló csoportját, a hozzájuk nyugatról csatlakozó Csubrinával, és a keletről hozzájuk simuló, innen jelentéktelennek mondható Olga-csúccsal közrefogva. Ennek a szép gerincnek talán legszebb része a Vadorzó-hágó, szép ívű bemetszése, amely télen-nyáron vonzza az ember tekintetét. Ahogy fokozatosan emelkedve egyre feljebb jutottunk a kisebbik Hincó-tó nyugati partja mentén, fürkészve nézegettük a Kapor-hát gerincét, keresve a Felső-Kapor-hágóba vezető lehetséges utat. Mint később kiderült, a nagy fürkészésben, vagy talán azért, mert három, magasan felettünk élelmet kereső zerge kötötte le figyelmünket, elhaladtunk egy, a sziklára festett, jól látható kék jelzés mellett, és felmentünk egészen a Nagy-Hincó-tó északnyugati csücske fölé.
Itt találtunk egy nem túl veszélyesnek vélt hegyoldalt, és rövid tanakodás után úgy döntöttünk, háromnegyed 12-kor nekivágunk a hágónak. Judit és Péter inkább a nagyobbik tó partján történő pihenést választották, majd kisvártatva, az egyre meredekebb hegyoldalt látva Julcsi és Kata is a visszafordulás mellett döntöttek. Így aztán Tibivel és Gyuszival maradtunk a néhol már valóban rémisztően meredek hófalon, ahol gyakorlatilag csak a hágóvasnak a hegy felőli két oldalsó foga fogott valamennyit, a többi fog a levegőben lógott… Egy kis sziklakitüremkedésnél pihentünk kicsit, és ha Tibi nem indul meg fölfelé, lehet, hogy vissza is fordultunk volna, de néhány méterrel fölöttünk már enyhült a hegyoldal meredeksége, így a folytatás mellett döntöttünk. Mint kiderül, jól döntöttünk, hiszen déli irányban hamarosan megpillantottuk a nyári turistaúton újonnan elhelyezett gerenda megerősítést. Ezt elérve aztán pár perc múlva már a hágót jelző oszlopot is láthattuk, és valamivel negyed 1 után megérkeztünk a Felső-Kapor-hágó 2180 m magasan lévő széles nyílásába.
Útközben is több rövid megállónk volt az egyre-másra előbukkanó csúcsok fotózása miatt, a hágóban aztán a pihenő szinte minden percét a fényképezőgépek kattintgatásával töltöttük. Ideális téli időben, alig mozduló szélben, tiszta, felhőmentes kék ég alatt tekinthettünk körbe. Ezen a magasságon már elég sok csúcs jól kivehető, a panorámát azonban itt is, mint a Hincó-tavaktól kezdve mindvégig a Menguszfalvi-csúcsok és a Vadorzó-hágó uralják. Tőlük távolodva azért nem mulasztottuk el lefotózni az innen csúcsnak alig nevezhető Tengerszem-csúcsot, az ettől jobbra félelmetes sziklafalként emelkedő Tátra-csúcsot, az épphogy látható Koncsisztát, valamint a jóval alacsonyabb Tompa-hegyet. Teljes szélességében beláttunk a Menguszfalvi-völgybe, a völgy jobb oldalán a Bástya-gerinc egymás után sorakozó hatalmas csúcsai kötötték le figyelmünket. A gerincet lezáró Hincó-torony innen egészen közelinek tűnt, csakúgy, mint a tőle jobbra magasodó Csorbai-csúcs északi fala. A Hincó-völgy fölött emelkedő Triumetal, valamint annak nyugatra húzódó gerince uralta a nyugati látóhatárt, míg észak felé a Kapor-csúcsra vezető utat térképezhettük fel.
Hágóvas vagy bakancs nyoma nem nagyon látszott arrafelé, inkább csak sínyomokat láttunk a csúcs irányában. Mindannyian egy rövid éjszakát és 3 órás utazást követő túra délutánján voltunk, így aztán közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy ma ez a hágó lesz a végcél. Egyrészt innen még le kellett jutnunk, másrészt a lent maradtakat sem akartuk több órát várakoztatni, harmadrészt meg talán mindhármunknak elég is volt ennyi aznapra. Háromnegyed 1 körül indultunk vissza, lefelé viszont már a nyári turistaút jól kivehető nyomvonalát követtük. Ez jóval barátságosabbnak bizonyult, mint a felfelé vezető meredek, kitett szakasz, ennek csak legalsó, rövid része vált meredekké, de ez már a tavak szintjének közelében volt.
Itt csatlakoztak hozzánk a Nagy-Hincó-tó mellett napfürdőző lányok, és innen már együtt indultunk vissza a felfelé megtett úton. Nyomunkat időközben mások is szélesítették, bár meg kell mondani, hogy rajtunk kívül szinte kizárólag csak túrasível közlekedők jártak aznap a völgynek ezen a részén. Lefelé is volt szerencsénk a domb közepén emelkedő sziklák tetején három zergét megfigyelni, közülük az egyik a legmagasabb szikla tetején pózolt nekünk. Lefelé menet szinte már melegünk volt, olyan szép idő lett, akkorra még a legenyhébb széllökések is elültek, így aztán a Sátán-völgyecskében úgy döntöttünk, inkább ott fogyasztjuk el ebédünket-uzsonnánkat, mint a Poprádi-tavi Hegyi Szálló kopott padjain. Erre agy hatalmas sziklatömb mellett találtunk megfelelő helyszínt, ahol a lehullott és a szél által összefújt hó magassága jóval embermagasság felett volt. Ezt magunk mögött hagyva hamarosan ismét elértük a piros jelzés elágazásához vezető kék jelzésű út nyomvonalát, ahol megszabadultunk az addig nagy hasznot jelentő, de egyre nehezebbé váló hágóvasaktól.
Negyed 4-kor érkeztünk vissza a Poprádi-tóhoz, itt csak rövid pihenőt tartottunk, csak néhány fotó erejéig álltunk meg, na meg azért, hogy a már korábban ide visszaért Judit és Péter ismét csatlakozzon a csapathoz. Innen következett aztán talán az egész nap legfárasztóbb része, az aszfaltúton történő visszatérés a parkolóba. Az út ugyanis a napsütötte részeken, szinte teljesen száraz volt ugyan, az árnyékos helyeken viszont alattomosan jeges, csúszós volt a felülete, a hágóvasak nélkül itt jobban kellet figyelni ezen az útvonalon, mint fent a völgyben bárhol. Lassan azért ezt is letudtuk, így egy kellemesen fárasztó nap végén, fél 5 körül jutottunk vissza a parkolóba, ahonnan még 3 órás autóút várt ránk hazáig.
...és a Tátra-csúcs délután.
Felhívom a figyelmet, hogy fenti túránk a téli zárlat hatálya alá tartozó területen vezetett. Ezen a területen a téli zárlat ideje alatt hivatalosan csak a hegymászó igazolvánnyal rendelkezők (ez van nekünk) és a sítúrázók tartózkodhatnak. Amennyiben a tiltás ellenére bárki meg szeretné tenni a túrát, mindenképpen megfelelő téli tapasztalat, megfelelő téli felszerelés, minimum túrabot és hágóvas, de még inkább túracsákány használata szükséges!
A túrán készült fotóimat saját Picasa webalbumomban, további fotókat pedig Tibi és Gyuszi webalbumaiban lehet megnézni.
Bejegyezte: Tátraturista
Hirdetés
Hirdetés