A magyar kishitűség és bizonytalanságérzés egyik fontos tényezője az állítólag ezer éve tartó „lengyel-magyar barátság”, amelyből legfeljebb annyi igaz, hogy viszonylag keveset háborúztunk egymással. De hogy ezeréves barátok lennénk...? Ez azért enyhén szólva is költői túlzás.
Évszázadokon keresztül a magyar és a lengyel keresztény állam között csak dinasztikus kapcsolat létezett, és így az ellentétek is megmaradtak ebben a körben.
Komolyabb együttműködésre az Anjouk idején került sor közöttünk, egyébként pusztán gazdasági megfontolásokból, ez volt a manapság reklámozott visegrádi háromhatalmi találkozó. De akkoriban sem volt felhőtlen a lengyel-magyar viszony, hiszen például a lengyel királynak is megválasztott Anjou Lajos királyunk halála után a Krakkóban lévő magyarok között mészárlást végeznek a lengyelek: 1376. december 7-én az ország kormányzására a lengyel országnagyok által felkért Erzsébet özvegy királynét Krakkóba kísérő és lovaik ellátására takarmányt rekviráló magyar katonákra rátámadtak a helyiek, és a magyarellenes hajtóvadászatban 160-at felkoncoltak közülük. Zsigmond király halála után három évvel Jagelló Ulászlót is királlyá választotta a nemesség, de korai halálán kívül semmi érdemleges dolgot nem tett.
A Jagelló királyokkal nem volt a magyar nemzetnek szerencséje, de nekik sem velünk, hármójuk közül ugyanis ketten csatában haltak meg, alig húszévesen, nagy káoszt hagyva maga után. Mátyás király sem volt a lengyelek kedvence, akik az egész uralkodása alatt csak kellemetlenkedtek neki. Mátyás híres boroszlói diadalát a Jagellók vezette lengyel-cseh hadak fölött manapság nemigen emlegetjük. Talán szégyelljük? Pedig Mátyás hét-nyolcszoros túlerővel szemben aratott sikert. Uralmát a Jagellók igyekeztek minden eszközzel aláásni, a Vitéz János-féle összeesküvés mögött is ők álltak. Aztán Mátyás után jött Jagelló (Dobzse) László, akihez fogható gyenge magyar királyt hirtelen nem is tudunk említeni.
A szerkesztő megjegyzése:
Változtatás nélkül teszem közzé ezt a más szerzőtől származó cikket. Nem vagyok történész, én magam is érdeklődéssel olvastam az általánosan elfogadottól eltérő véleményt. A tényekkel (amennyiben ezek történelmileg hitelesek, amit nincs okunk megkérdőjelezni) azt gondolom, nem lehet vitatkozni. Ennek ellenére bennem továbbra is a magyar közfelfogásban talán még mindig jobban elfogadott pozitív vélemény marad meg Lengyelországról, a lengyel népről. Mindig örömmel utazom Lengyelországba, a Lengyel-Tátrába, ahol soha negatív élményem nem volt még. Hozzáteszem, a Tátra déli oldalán sem! Számomra továbbra is: Lengyel-Magyar, két jó barát!
