A magyar kishitűség és
bizonytalanságérzés egyik fontos tényezője az állítólag ezer éve tartó
„lengyel-magyar barátság”, amelyből legfeljebb annyi igaz, hogy viszonylag
keveset háborúztunk egymással. De hogy ezeréves barátok lennénk...? Ez azért
enyhén szólva is költői túlzás.
Évszázadokon keresztül a magyar és a
lengyel keresztény állam között csak dinasztikus kapcsolat létezett, és így az
ellentétek is megmaradtak ebben a körben.
Komolyabb együttműködésre az Anjouk
idején került sor közöttünk, egyébként pusztán gazdasági megfontolásokból, ez
volt a manapság reklámozott visegrádi háromhatalmi találkozó. De akkoriban sem
volt felhőtlen a lengyel-magyar viszony, hiszen például a lengyel királynak is
megválasztott Anjou Lajos királyunk halála után a Krakkóban lévő magyarok
között mészárlást végeznek a lengyelek: 1376. december 7-én az ország
kormányzására a lengyel országnagyok által felkért Erzsébet özvegy királynét
Krakkóba kísérő és lovaik ellátására takarmányt rekviráló magyar katonákra
rátámadtak a helyiek, és a magyarellenes hajtóvadászatban 160-at felkoncoltak
közülük. Zsigmond király halála után három évvel Jagelló Ulászlót is királlyá
választotta a nemesség, de korai halálán kívül semmi érdemleges dolgot nem
tett.
A Jagelló királyokkal nem volt a
magyar nemzetnek szerencséje, de nekik sem velünk, hármójuk közül ugyanis
ketten csatában haltak meg, alig húszévesen, nagy káoszt hagyva maga után.
Mátyás király sem volt a lengyelek kedvence, akik az egész uralkodása alatt
csak kellemetlenkedtek neki. Mátyás híres boroszlói diadalát a Jagellók vezette
lengyel-cseh hadak fölött manapság nemigen emlegetjük. Talán szégyelljük? Pedig
Mátyás hét-nyolcszoros túlerővel szemben aratott sikert. Uralmát a Jagellók
igyekeztek minden eszközzel aláásni, a Vitéz János-féle összeesküvés mögött is
ők álltak. Aztán Mátyás után jött Jagelló (Dobzse) László, akihez fogható
gyenge magyar királyt hirtelen nem is tudunk említeni.
A szerkesztő megjegyzése:
Változtatás nélkül teszem közzé ezt a más szerzőtől származó cikket. Nem vagyok történész, én magam is érdeklődéssel olvastam az általánosan elfogadottól eltérő véleményt. A tényekkel (amennyiben ezek történelmileg hitelesek, amit nincs okunk megkérdőjelezni) azt gondolom, nem lehet vitatkozni. Ennek ellenére bennem továbbra is a magyar közfelfogásban talán még mindig jobban elfogadott pozitív vélemény marad meg Lengyelországról, a lengyel népről. Mindig örömmel utazom Lengyelországba, a Lengyel-Tátrába, ahol soha negatív élményem nem volt még. Hozzáteszem, a Tátra déli oldalán sem! Számomra továbbra is: Lengyel-Magyar, két jó barát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése