A médiában és a közösségi oldalakon is megjelentek hírek, vélemények és viták arról, hogy érdemes lenne turistaösvényt kialakítani a Gerlachfalvi-csúcsra. Hogyan látják ezt a hegyimentők?
Nemcsak hegyimentő vagyok, hanem hegymászó is. Eredetileg erdőmérnöki végzettségem van, és a Tátrai Nemzeti Parknál (TANAP) is dolgoztam erdészeti területen. Közel áll hozzám a természet, és úgy érzem, valamennyire értem is. Ezért szeretném ezt a kérdést ebből a szemszögből is megközelíteni.
Hallgatjuk.
Ha a történelmi háttérrel kezdem: a Tátrai Nemzeti Parkot 77 évvel ezelőtt hozták létre. Előtte a mozgás a Tátrában sokkal szabadabb volt, ugyanakkor a természetet jóval kisebb terhelés érte. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején főként gyógyulni vágyó vendégek, hegymászók, diákok és kutatók jártak a hegyekbe. Az első Csehszlovák Köztársaság idején már nagyobb hangsúlyt kapott a turizmus, de az igazi látogatói robbanás csak a II. világháború után következett be, amikor a dolgozók számára fontos lett a szervezett üdülés.
Ezzel együtt fejlődött a turista-infrastruktúra is…
Természetesen. Akkoriban számos turistaút épült ki, létrejött a Felső turistaút (Magisztrále), a korábban pásztorok vagy erdőmunkások által használt ösvényeket turistautakká alakították, hidak, menedékek épültek. Ebben az időszakban alakult ki a ma ismert turistahálózat, és egyértelműen elkülönítették a turisták számára kijelölt útvonalakat a hegymászóknak fenntartott mászóterületektől.
Miért szükséges ez a különválasztás?
Mert minden csúcsnak megvannak a maga feljutási lehetőségei, és ezt tiszteletben kell tartani. A hegymászók a legkönnyebb mászóutakat „klasszikus utaknak” nevezik. Ezeket elsősorban egy nehezebb mászás utáni ereszkedésre használják, de ezek nem felelnek meg a hagyományos turistaösvények követelményeinek.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Elsősorban a látogatók biztonságát. Egy turistaút valójában egy épített létesítmény. Az elmúlt másfél évszázad során a Tátra azon csúcsait tették hozzáférhetővé a nagyközönség számára, amelyek tömeges látogatás mellett is viszonylag biztonságosak. Az ilyen ösvényeket folyamatosan építeni, karbantartani és felújítani kell: köveket kell elhelyezni, kőlépcsőket kialakítani, jelzőtáblákat kihelyezni, a turistajelzéseket felfesteni, szükség esetén láncokat, kapaszkodókat és egyéb biztosítóelemeket telepíteni. Sokáig ez elegendő volt. Csakhogy a Tátra látogatottsága folyamatosan nő, és az emberek mindig valami újat, valami többet szeretnének.
Mi állhat a Tátra népszerűségének robbanásszerű növekedése mögött?
Ennek több oka is van, de szerintem az egyik legfontosabb a kiváló megközelíthetőség. Lengyelországból csak egy ugrás a Tátra, Magyarország egyes részeiről is kb. két óra alatt elérhető, és Szlovákia szinte bármely részéről is két órán belül oda lehet autózni.
Korábban inkább egyhetes vagy hétvégi kirándulások voltak jellemzők, ma viszont egyre több az egynapos túra. Azoknak a turistáknak pedig, akik gyakran járnak a Tátrába és jól ismerik a jelzett útvonalakat, ezek már nem jelentenek elég kihívást. Többre vágynak. Ráadásul a főszezonban a legnépszerűbb útvonalak gyakran zsúfoltak.
Sokan arra hivatkoznak, hogy a hegyen is tiszteletben kell tartani a szabad mozgást, és külföldi példákat is említenek. Elképzelhető, hogy ezért merült fel egy jelzett turistaút kialakítása a Gerlachfalvi-csúcsra?
Lehetséges. A Tátrában számos érdek találkozik: különböző egyesületek, sportszövetségek, földtulajdonosi közösségek, üzleti szereplők és természetvédők elképzelései gyakran ütköznek egymással, ezért nehéz közös nevezőre jutni.
Emellett vannak olyanok is, akik személyes okokból szeretnének reflektorfénybe kerülni, valami újat javasolni, amit a közösségi médiában sokan támogatnak. Ezek a felületek könnyen felkeltik az emberek érdeklődését, ugyanakkor egy ilyen projekt kapcsán ritkán hangzik el a teljes igazság, illetve minden lehetséges következmény.
Próbáljuk meg kibontani ezt a témát. A Gerlachfalvi-csúcsra vezető jelzett turistaút támogatói gyakran azzal érvelnek, hogy más országok legmagasabb csúcsai is hozzáférhetőek a turisták számára.
Igen, de minden országnak megvan a maga történelme. A vasalt utak (via ferraták) még az Osztrák-Magyar Monarchia idején alakultak ki, elsősorban Olaszországban, hogy a katonák eljuthassanak a frontvonalra. A Tátrára azonban nem jellemzőek a via ferraták. Van néhány csúcsunk, például a Tengerszem-csúcs (Rysy) vagy a Fehér-tavi-csúcs (Jahňací štít), ahol öt kilométeren összesen körülbelül 30 méter lánc és tíz vaskapocs található. Ha azonban a Gerlachfalvi-csúcsot turisták számára akarnánk megnyitni, az már korántsem néhány méternyi vas felszerelését jelentené.
A hegyivezetők szerint már ma is naponta száz, csúcsidőben akár több száz turista jut fel a Gerlachra. A nemzeti parki új látogatási szabályzata ráadásul enyhített a feltételeken: hegyivezető nélkül is felmehetnek azok, akik igazolni tudják hegymászó-tanfolyam elvégzését, illetve újabban a Szlovák Turistaklub tanfolyamát is, ha tagjai a szervezetnek. Elbírná-e a Gerlach ezt a turistaforgalmat, még akkor is, ha engedélyeket csak meghatározott időpontra adnának ki?
Nem hiszem, hogy az emberek elfogadnának egy ilyen szabályozott rendszert. Már most sem tartják be mindig a szabályokat, ezért nincs okunk feltételezni, hogy ez megváltozna. De van egy másik fontos tényező is: maga a túra hossza és a körülbelül 1700 méteres szintkülönbség.
Mire gondol?
Egy átlagos turista számára, aki nem a Sziléziai-házban száll meg, a Gerlach megmászása – a parkolótól indulva és oda visszatérve – 10-11 órás program. Ahhoz, hogy ezt biztonságosan teljesítse, rendszeresen kell túráznia, hozzá kell szoknia a hegyi mozgáshoz.
Ugyanez igaz más tátrai csúcsokra is. A 2400–2600 méter magas csúcsokat általában hét-nyolc óránál rövidebb idő alatt nem lehet megjárni. Gondoljunk a Király-hegyre (Kráľova hoľa) Királyhegyaljáról (Šumiac), a Krivánra a Három-forrástól vagy a Csorbai-tótól, a Tengerszem-csúcsra a Poprádi- vagy a Csorbai-tótól, a Kapor-csúcsra, a Nagyszalóki-csúcsra vagy a Kis-Viszokára. Ezek egész napos túrák, amelyek csak kedvező időjárás esetén teljesíthetők ennyi idő alatt. Ha az idő rosszra fordul, a menetidő jelentősen meghosszabbodik.
A különbség azonban az, hogy ezeknek az útvonalaknak mintegy 98 %-a jeleztt turistaösvényen vezet. Az ösvény esőben is járható, és két irányból is biztonságosan használható.
Ez viszont nem igaz a Gerlachra.
Pontosan. Azok szerint, akik okosórával mérik az útvonalat, a csúcsra vezető út körülbelül hét kilométer hosszú, de végig mászóterepen halad. Ha ebből hagyományos turistautat akarnánk kialakítani, akár három kilométernyi acélkötélre és több ezer vashágcsóra, kapaszkodóra lenne szükség, hogy mesterségesen biztosított útvonal jöjjön létre.
Itt nem egy turistaút néhány veszélyes szakaszának biztosításáról lenne szó, hanem óriási mennyiségű fém beépítéséről, ami teljesen átalakítaná a természetes környezetet. A Gerlachra vezető út elméletileg csak ilyen feltételek mellett lehetne olyan biztonságos, amilyennek a szlovákiai turistautaknak lenniük kell.
Eddig a felfelé vezető útról beszéltünk. Mi a helyzet a lejutással?
Kicsit ironikusan fogalmazok: ha elég sok vasunk van, akár kétirányú útvonalat is ki lehet építeni. De ez óriási energiát és rengeteg pénzt igényelne. Ha akad valaki, aki ezt végig tudja vinni, akkor gyakorlatilag bármit meg lehet valósítani. Akár egy új Bábel tornyát is fel lehetne építeni, vagy ezer méter mély alagutat fúrni a földbe, amit aztán turistalátványosságként mutogatnánk. A kérdés inkább az, hogy valóban megéri-e mindez, és valóban ilyen változást szeretnénk-e.
Van tehát egyáltalán értelme a Gerlachra turistaút építéséről beszélni?
Csak azon szűk csoport számára lenne értelme, aki mindenáron „meghódítaná” vagy saját céljaira alakítaná át a hegyet és a természetet. A mi szemszögünkből ez a természettel szembeni tiszteletlenség. Arról nem is beszélve, hogy a via ferraták egyszerűen nem illenek a Tátra jellegéhez.
Beszéljünk a hegyi mentés és a Gerlach kapcsolatáról.
Nemrég elemeztük az elmúlt öt év mentési beavatkozásait, a síterepeken kívül, illetve azokat kizárva, amelyekhez autóval, terepjáróval vagy hószánnal is el lehetett jutni. Összesen 1250 bevetést vizsgáltunk, egy-egy akció átlagos időtartama 4 óra 8 perc volt.
A leghosszabb mentésünk a Gerlachon két hétig tartott. Két elhunyt holttestét nem tudtuk lehozni, mert folyamatosan havazott és állandó lavinaveszély volt. Csak a negyedik próbálkozásra sikerült.
Miért ennyire különleges a Gerlach mentési szempontból?
Nemcsak a Gerlach, hanem gyakorlatilag minden magasabb tátrai csúcs. Ha rossz az idő és a helikopter nem tud felszállni, ráadásul besötétedik – márpedig a segélykérések szinte mindig délután vagy kora este érkeznek –, akkor 8-12 óra is eltelhet, mire a bajba jutott embert kórházba juttatjuk. Ez még kedvező esetben is így van.
Ha valaki súlyosan megsérült, gyakran még útközben meghal, vagy már azelőtt, hogy egyáltalán odaérnénk hozzá. A személyi állományunk korlátozott, és azt is figyelembe kell venni, hogy ha egyszerre egy nagyobb csoport szorulna segítségre egy ilyen hegyen, egyszerűen nem tudnánk őket ésszerű időn belül kimenteni. Ez irreális elvárás.
Fejtsük ki ezt részletesebben.
A Gerlach, a Jég-völgyi-csúcs (Ľadový štít) vagy a Tátra-csúcs (Vysoká) mentési szempontból ugyanazt jelenti. Ha valaki ezen csúcsok felső részein reked, szárazföldi úton, teljes felszereléssel három óránál hamarabb nem tudunk eljutni hozzá. Kedvező repülési körülmények között helikopterrel ez kb. 45 perc.
Ezután még el kell látni a sérültet és fel kell készíteni a mentésre. A légi mentés természetesen egyszerűbb, de nem mindig lehetséges. Sötétben például akkor sem, ha egyébként jó az idő. Ilyenkor marad a földi mentés. Ha az illető csak elakadt, de nem sérült meg, a Gerlach csúcsa alól akkor sem tudjuk négy óránál gyorsabban biztonságos helyre lehozni. Ha viszont sérült vagy teljesen kimerült, akkor a leeresztés, hordágyon történő szállítás, kötélereszkedés és a többi mentési művelet hat óránál is tovább tarthat.
Ez már élet-halál kérdése.
Pontosan. Ezek az időtartamok kritikusak, különösen súlyos sérülések esetén, amikor szó szerint percek döntenek. Ha egyetlen emberről van szó, még jó eséllyel meg tudjuk menteni. Ha azonban egy egész csoport kerül bajba, akkor azok az emberek gyakorlatilag menthetetlenné válnak.
Meg lehetne erősíteni a hegyi mentőcsapatokat ilyen helyzetekben?
Ezt folyamatosan meg is tesszük. A Magas-Tátrában egy átlagos szolgálatban 5–6 hivatásos hegyi mentő áll készenlétben. Szükség esetén behívjuk a kollégákat szabadságról, szabadnapról vagy akár gyermekápolási távollétről is. Csodát azonban mi sem tudunk tenni.
A Magas-Tátrában összesen 33 hivatásos hegyimentő dolgozik egész évben, nekik kell biztosítaniuk a szolgálatot az év mind a 365 napján. Országos szinten – a Kiszucai-Beszkidekben, a Kis-Fátrában, a Skalkán, Dóvalon, a Malinô Brdon, az Árvai-Magurán, a Tátra térségében, a Babia Górán, a Pilszkón, a Pieninekben és a Szlovák Paradicsomba – mintegy 150 hivatásos és körülbelül 400 önkéntes hegyimentő áll készenlétben.
Ez azt jelenti, hogy ha – tisztán elméletben – turistautat építenének a Gerlachra, komoly problémát jelentene a mentés, ha valakik segítségre szorulnának?
Mindenképpen. A Tátra nemcsak a szlovákok, hanem a lengyelek, a magyarok, a csehek és a világ más tájairól érkező turisták számára is rendkívül vonzó. Már most is komoly gondot jelent, hogy sokan nem tartják be a nemzeti park látogatási szabályait vagy a Hegyi Mentőszolgálat utasításait. Ez a jövőben sem változna. A Tátra bármilyen átalakítását európai léptékben kell szemlélni. Egy ilyen turistaútra sokkal többen indulnának el, mint amennyit az biztonságosan elbírna. Ne áltassuk magunkat az ellenkezőjével.
Végül is igaz, hogy minden ország legmagasabb csúcsa különleges vonzerőt jelent. A Gerlach nemcsak Szlovákia, hanem az egész Kárpátok legmagasabb pontja.
Korábban már beszéltem arról, mennyi időbe telik a mentés nehezen megközelíthető terepen, és arról is, milyen korlátozottak a személyi lehetőségeink. Hadd mondjak még néhány fontos adatot.
Egy elakadt, de sértetlen ember lekíséréséhez legalább két mentő szükséges. Egy mozgásképtelen sérült kimentéséhez a Gerlachfalvi-csúcshoz hasonló terepen legalább nyolc ember kell.
Ha például rossz időben tíz turista rekedne fenn – ami teljesen reális forgatókönyv –, egyszerre nyolcvan hegyi mentőre lenne szükség. Ennyi szakembert a Magas-Tátrában egyszerűen nem tudunk mozgósítani. És az sem jelentene megoldást, ha más hegyvidékekről próbálnánk őket sürgősen átcsoportosítani.
Arra utal, hogy akár a Giewonton történt tragédiához hasonló eset is bekövetkezhetne?
Pontosan. 2019. augusztus 22-én heves zivatar csapott le a Tátrára. A lengyel oldalon fekvő, 1894 méteres Giewont csúcsára akkor több tucat turista tartott. A villám feltehetően a csúcson álló vaskeresztbe csapott, majd végigfutott a láncokon, amelyekbe a turisták kapaszkodtak. Egyetlen pillanat alatt emberek tucatjai feküdtek sérülten, égési sérülésekkel a hegy déli oldalán. A tragédia mérlege: 90 sérült és négy halálos áldozat, köztük két gyermek.
Ugyanez a Gerlachon is megtörténhet. A Tátrában az időjárás rendkívül gyorsan változik, és azon a reggelen semmi sem utalt arra a lengyel oldalon, hogy délután ekkora katasztrófa következik be.
A Gerlachra vezető turistaút támogatói ugyanakkor azt mondják, hogy a Tátra jelzett ösvényeiről viharban is le lehet jutni – nehezebben ugyan, de le lehet.
Ez igaz. Egy átlagos turista, ha elkapja az eső, felveszi az esőkabátját, és lassan lesétál a hegyről.
De hogyan lehetne ugyanezt megtenni például a Kapor-csúcsról (Kôprovský štít) vagy más olyan csúcsokról, ahol nincs hagyományos turistaösvény, csak mászóterep?
Ráadásul ne felejtsük el, hogy a hegyi mentők is emberek. Ők sem dolgozhatnak olyan időjárási körülmények között, amelyek az ő életüket is veszélyeztetik. Az ilyen helyzetek tehát nemcsak a turistákra, hanem a mentőkre is komoly kockázatot jelentenek.
Ha a mentési statisztikákat nézzük, valóban a Gerlach térségében történik a legtöbb beavatkozás ilyen terepen?
Igen. Még mindig sokan romantikus elképzelésekkel indulnak el a Gerlachra, és ez gyakran rosszul végződik. Ha csak elakadnak, az még a kedvezőbb eset. Ha azonban megsérülnek – különösen súlyosan –, akkor minden alkalommal életveszélyes helyzet alakul ki.
Csak tavaly a Magas-Tátrában 18 halálos baleset történt, ezek közül 12 lengyel állampolgárt érintett. A 18 halálesetből 14 olyan könnyű mászóterepen következett be, mint amilyen a Gerlach környéke, és a legtöbb tragédia éppen a Gerlachon történt.
Az okok? A biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása. Nemrég például egy csaknem 70 éves férfi indult egyedül a Gerlachra, amikor még hómezők borították az útvonalat. Felfelé ugyan feljutott, lefelé azonban már nem tudott lejönni. És ilyen esetek rendszeresen előfordulnak.
Tehát mentési szempontból nem tartják jó ötletnek a biztosított mászóutak építését?
Semmiképpen sem. Ugyanakkor az adrenalint kereső turistákat más módon is a Tátrába lehetne csábítani. Például olyan biztosított mászóutak (via ferraták) kialakításával, amelyek két turistaösvényt kötnek össze olyan terepen, ahol ez biztonságosan megvalósítható és vonzó lehet.
El tudok képzelni olyan útvonalakat, ahol a ferrata kiindulópontja felvonóval és egy rövid, körülbelül egyórás gyaloglással könnyen elérhető, a mászás végpontja pedig ismét egy felvonóállomásnál lenne. Ilyen ferraták sok helyen épülnek Európában, és jól kielégíthetik az aktív turisták igényeit. Ha ott történik baleset, a sérült még reálisan kimenthető. Ennek ilyen esetekben van értelme.
Egy turistaösvény a Gerlach csúcsára viszont nem ilyen?
Úgy gondolom, már részletesen elmagyaráztuk, milyen biztonsági akadályai vannak ennek. Emellett ott vannak az etikai szempontok és a természetvédelem is. Ezeket ugyanúgy mérlegelni kell, amikor ilyen elképzelések felmerülnek.
A közösségi médiában és a Tatry magazinban is megjelent, hogy a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága vizsgálhatja a Gerlachra vezető biztosított út lehetőségét. A döntés még nem ismert. Ön szerint milyen kockázatokkal járna egy pozitív döntés?
Próbáljuk ezt racionálisan megközelíteni. Először is megfelelő pénzügyi fedezetre lenne szükség. Nemcsak az út megépítésére, hanem annak hosszú távú üzemeltetésére is. Másodszor: egy építmény megvalósítása az ötödik, vagyis a legszigorúbb természetvédelmi kategóriába tartozó területen rendkívül bonyolult. Hosszadalmas engedélyezési és építési eljárásokra kellene számítani.
Milyen nehézségeket jelentene egy ilyen útvonal fenntartása?
El kell dönteni, ki vállalja a felelősséget az út kezeléséért. Egy ilyen biztosított útvonal rendszeres karbantartást igényel: szezon előtt és után teljes műszaki ellenőrzést kellene végezni, javítani kellene a sérült láncokat, kábeleket és egyéb biztosítóelemeket.
Ehhez olyan szakemberekre lenne szükség, akik a javításhoz szükséges felszereléssel fel tudnak jutni a hegyre. Már maga a feljutás is órákig tartana, így könnyen előfordulhat, hogy egy teljes munkanap sem lenne elegendő az odaút, a javítás és a visszatérés elvégzésére. Felmerül a kérdés: lesz-e egyáltalán valaki, aki ezt hosszú távon vállalja? Ez is azok közé a problémák közé tartozik, amelyeket alaposan át kell gondolni a Gerlachra tervezett turistaút kapcsán.
Hegyimentőként lesz lehetőségük beleszólni ebbe a folyamatba?
Mi ebben a kérdésben tanácsadó szerepet töltünk be. Ha valaki úgy dönt, hogy megépíti az útvonalat, megszerzi a szükséges engedélyeket, és biztosítja a kivitelezést, valamint az üzemeltetést, akkor ezt nekünk el kell fogadnunk. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a kapacitásaink korlátozottak, az időjárás pedig kiszámíthatatlan. A Gerlach térségében – minden erőfeszítésünk ellenére – nem fogunk tudni minden bajba jutott embert megmenteni.
Forrás: https://www.cezhory.sk
