Meglehetősen
különleges volt a 2020/21-es téli szezon a Lengyel-Tátrában. A Tátrai Nemzeti
Park (TPN) pénztárai rekordszámú sítúrázót és rengeteg turistát regisztráltak.
A koronavírus járványhoz kapcsolódó utazási korlátozásokat, a világjárvány
okozta helyzetet tekintve ez nem meglepő, ami azonban meglepő, az a teljesen
felkészületlen túrázók és sítúrázók túlzott magabiztossága. A következőkben
inkább a felkészületlen túrázókra koncentrálunk, mivel a Tátrában mára teljesen
megszokott dologgá vált mások gondolkodás nélküli követése. Olyannyira megszokottá,
hogy sokan arra sem figyelnek közben, hogy emiatt gyakran az életük forog
kockán. Néhányan biztosan azt mondják majd, hogy túlzó ez a megállapítás, mert
a hegyekben mindig van kockázat, és az esetben szereplő terepen nem volt
lavina. Eddig. Nekünk, turistáknak minimalizálni kell a kockázatot, és nem bármi
áron növelni a tudatlansággal párosuló bátorságot.
Konkrét
példával élve arról lesz szó, hogy a turisták tömegei ugyanúgy kezelik a téli
Tátrát, mint a nyárit. Olyan hibákról, amelyek a jövőben bármikor valakinek az
életébe kerülhetnek, és előbb-utóbb valószínűleg áldozatokat fognak szedni. A Tátrában
fellendülőben van a téli turizmus, egyre több a turista a túraútvonalakon.
Amikor téli körülményekről beszélek, nem szeretem a nyomvonal kifejezést, mert
fizikailag nincs nyomvonal, legalábbis olyan nincs, mint nyáron. Sokan nagy
lelkesedéssel és alázattal sajátítják el a megfelelő ismereteket, ez azonban
nem biztosíték arra, hogy az önjelölt vezetők ne kövessenek el súlyos hibákat.
Az időjárás elemzés képessége, a lavinaveszélyt jelentő tényezők ismerete, a
térképolvasás készsége és a téli túrázásra való általános felkészülés sajnos
meglehetősen alacsony szinten van a turisták körében. Mi több, amikor
megkérdezik, hogy „van-e lavina ABC-je?” (detektor, szonda, lapát – a szerk.),
általában azt a választ hallom, hogy „lavina mi?”. Ez szomorú tény, akárcsak
az, hogy nem tudunk helyesen fogni a jégcsákányt, ami egyenértékű azzal, hogy adott
esetben fékezésre sem tudjuk használni.
Ezért
nem lepődtem meg, hogy 2021. március 13-án sok turistát láttam a Giewontról a
Konrád-völgybe leereszkedő Disznó-vályúban (Świński Żleb). Ez a vályú a Giewont
egyik leginkább lavinaveszélyes megközelítési útvonala – a lehető legrosszabb
választás. A tömeget látva úgy éreztem, hogy erre a témára még egy tragédia előtt
kell összpontosítani, és nem utána, ahogy nálunk szokott lenni. A Tátra elég
kegyes hegység, mert a felkészületlen turisták számához képest tényleg kevés
baleset, különösen lavinabaleset történik. Azok, akik ismerik a hegyeket és
hivatásszerűen foglalkoznak velük, bizonyára sokszor láttak már spontán
lezúduló lavinákat vagy azok maradványait Disznó-vályúban. Ez nem szokatlan
arrafelé, ilyen jelenséget előbb-utóbb minden télen láthatunk. Annál inkább
mutatja viszont, mennyire veszélyes ez a hely. De térjünk vissza az elejére –
nézzük meg, hogy történt a hiba. Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz. A biztonságos
megközelítési útvonalat valószínűleg belepte a hó, valaki rossz útvonalat
választott, és aztán a lavinalejtőre került. Ezt követően turisták tömegei
különösebb gondolkodás nélkül úgy mentek arra, mint egy birkacsorda. Mert
könnyebb volt, mert ki volt járva. Senkiben sem merült fel a kérdés, hogy vajon
tényleg ez a jó út? Hogy miért? A válasz itt is elég nyilvánvaló. A legtöbb túrázó
a túratervezés otthoni szakaszában, a felkészülés során figyelmen kívül hagyja
a térképes munkát. Azt gondolják, hogy a Tátrában, ahogy nyáron, télen is jelezve
vannak a túraútvonalak. Ez olyan nagy hiba, melyet szerintem komolyan kell
venni. Régebben ez nem volt probléma, mert a téli túrázás valahogy „kiválasztottak”
sportja volt. Félre ne értsenek, örülök, hogy egyre többen vannak a Tátrában. Az
üzenetnek azonban közérthetőnek, mondjuk ki őszintén a felkészületlen tömegekre
szabottnak kell lenni. Ezek a veszélyek a turisták számára már 10 évvel ezelőtt
is nyilvánvalóak voltak, de akkoriban az emberek lépésről lépésre készültek a
téli túrázásra. Persze nem mindenki, de a probléma mértéke gyakorlatilag
észrevehetetlen volt a maihoz képest. A megközelítés végzetes hibája mellett
érdemes rámutatni még egy súlyos hibára. A turisták, akik olyan helyen
tartózkodtak, ahol nagy a lavinaveszély, nem tartották be a lejtőn az egymás
közötti biztonságos távolságot, melynek 10-20 méter között kell lenni. Ez egy
másik gyakori hiba, melyet szinte mindenhol láthatunk.
Az
ilyen magatartás bírálatakor azokat a körülményeket is elemezni kell, amelyek
aznap a Disznó-vályú területén uralkodtak. A gerincen 90 km/h sebességet is
elérő széllökéseket mértek és gyengén havazott. Maga a csapadék nem volt túl veszélyes,
de a lavinák építője a szél. Érdemes tudni egy egyszerű szabályt, miszerint 8
m/s szélsebességnél kétszer annyi, 14 m/s szélsebességnél pedig háromszor annyi
hóval kell számolni. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogy ha pl. 20 cm hó hullik,
akkor a szélárnyékos oldalon lévő homorú képződményekben (pl. a vályúkban) nem
20, hanem 40 vagy akár 60 cm hó is összegyűlik! Olyan hó, amely egyenetlenül
oszlik el, így lavinát idézhet elő. Ilyen hópárnákat – ahogy a túravezetők
szakzsargonja nevezi őket – aznap már messziről jól lehetett látni. A túrázók kis
távolságból ugyan kikerülték ezeket, de ez nem magyarázza a helytelen megközelítést.
Ne feledjük, hogy a hótakaróra ható feszültség minden irányban hat. A
gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem tudjuk, hogy a felhalmozódott hóréteg lavinát
okozva pontosan hol fog elválni és leszakadni a többi rétegtől. Így aztán nem
nehéz tragédiát előidézni. Ha valaki még ezek után is kételkedik benne, hogy kedvezőtlenek
voltak a körülmények, szeretném hozzátenni, hogy a TOPR aznap este 3-as szintűre
emelte a lavinaveszély mértékét. Ez világosan mutatja, hogy a turisták milyen veszélynek
tették ki magukat, nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy ez nagyon kockázatos
volt.
Amint
már említettem, ez azonban nem nagyon lepett meg. Az elmúlt években ugyanis felnőtt
a „közösségi médiaturisták” generációja. Bár ez a kifejezés hivatalosan még nem
létezik, a helyzetre talán megfelelőnek tűnik. Miről van szó? Ők az úgynevezett
önjelölt szakértők, akik mindig mindent jobban tudnak. Ebbe a csoportba
tartoznak azok is, akik egy szép fotót látva mindenféle képességek nélkül úgy
érzik, hogy azonnal indulniuk kell a hegyekbe. Néha sajnos az egészségükkel
fizetnek érte. Koncentráljunk azonban az első csoportra, amely meglehetősen
veszélyes. Miért veszélyes? Mert a közösségi médiában leggyakrabban felkészületlenül,
önmagukat szakértőnek tartva adnak tanácsokat. A fő érvük az, hogy semmi sem
történt, miért csináljuk hát a felhajtást? Előszeretettel hangoztatják azt is,
hogy ahhoz, hogy valami nagy tettet hajtsunk végre, kockázatot kell vállalnunk.
De vajon Télen felmenni a Giewontra nagy tettet jelent? Lehet, hogy az egyén
számára igen, de a világ, Lengyelország, sőt a Podhale (Havasalja) számára
semmit sem jelent. Ezrek megtették már előttünk. Van értelme vállalni a
kockázatot? Nem jobb-e a tudás megszerzésével kezdeni? Úgy gondolom, aki eddig
elolvasta ezt a bejegyzést, az tökéletesen tudja a választ.
Sokan
valószínűleg csodálkoznak, hogy egyáltalán miért hoztam fel ezt a témát. A
válasz egyszerű. A Disznó-vályú megközelítéséről posztoltam egy fotót az „Aktualna
sytuacja w Tatrach” (Aktuális helyzet a Tátrában) Facebook-oldalon. Az ott
megjelent hozzászólások némelyike egészen megdöbbentő:
„Ha nem
volt lavina, az azt jelenti, hogy a stabilak voltak a körülmények (még ha menet
közben nem is tudtak róla), szóval ne dramatizáld a helyzetet. Lavinák nincsenek
mindig és mindenhol” – írta Krzysztof.
„Jelentetted
már az ügyésznek, vagy telefonáltál? Ha valaki úgy érzi, hogy van elég ereje
felmenni egy meredek emelkedőn, akkor hagyjuk, nem nagy ügy. Tilalmak, rendeletek,
miközben fent a hegyekben mindenki a szabadságról beszél” – tette hozzá
Mirosław.
Természetesen
ésszerű megjegyzésekből sincs hiány – ezek vannak többségben. Mindazonáltal a
fentihez hasonló megjegyzések nagyon veszélyesek, főleg a kezdők számára, akik tudásukat
a tapasztaltabbakra alapozva szeretnének információhoz jutni, sajnos az
internetről. Azt hiszem felesleges arról vitatkozni, hogy ez hiba-e.
A Giewont
fent bemutatott megközelítési útvonala sajnos teljesen megszokott, különösen a
téli kockázatokkal kevéssé tisztában lévő turisták körében. Érdemes hangsúlyozni,
hogy ha nem történt tragédia, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindent jól
csináltunk, hanem csak azt, hogy szerencsénk volt. A hegyekben átélhető szabadságot
itt alaposan félreértelmezik, ez azonban nem ennek a cikknek, vagy ennek a
monológnak a témája. Melynek a végére is értem, ahogy lassan a téli szezon is a
végéhez közeledik. A hó még májusig megmarad, a turistaforgalom azonban
márciustól hétről hétre csökken. Vigyázzunk magunkra, tervezzünk és tanuljunk.
