A turisták segítenek, hogy ne kelljen vállalkozóvá válni Hír

Nagy Árpád

2020/07/27

Hirdetés

Víz, áram, szennyvíz és térerő nélkül. Annak érdekében, hogy a Hunfaly-völgyi menedékházban (Chata pod Rysmi) az ember egyáltalán túlélje a napokat, mindent meg kell oldani valahogy. A helikopter nem repül ellátmánnyal a Tátra legmagasabb álló menedékházába, a szükséges dolgok szállítását a turisták is segítik. Hordkereten vagy a saját hátizsákukban. Sokat segítenek, amiért egy forró tea a jutalom. Milyen érzés több mint 2000 méterrel a tengerszint felett vállalkozni, és minden télen arra számítani, hogy egy lavina elsodorhtaja a házat?„Minden alkalommal, amikor jövök váltani, fel kell hoznom valamit. A prioritás az 50 liter sör vagy kóla hordóban, amelyet a nyári szezonban gyorsan ki lehet tölteni, és szükség esetén még valamilyen élelmiszert is” – mondja Ján Muránsky, annak a fiatal csapatnak az egyik tagja, aki a menedékházat bérlő és teherhordóként is dolgozó Viktor Beránek irányítása alatt minden nap gondoskodik arról, hogy a turisták megtalálják az alapvető szükségleteket a Tengerszem-csúcs (Rysy) alatt.

A teherhordók napi 250–300 kg-ot, a turisták további 300 kg árut visznek fel. A Poprádi-tótól (Popradské pleso) csak egy út vezet a Tengerszem-csúcsra, ezért a lemeztetős kis fészert – ahol a gondnok kipakolja az előre összecsomagolt árut – senki sem tudja kikerülni. Sok minden közül lehet választani – cukor, zöldségek, ásványvíz, gázpalackok.Mi sem akartunk szégyenben maradni, ezért a hátunkra vettünk egy 30 kg-os hordkeretet, melyre burgonya volt pakolva. Amint felértünk a menedékházba, jutalmat kapunk – tiszteletreméltó üdvözlést és egy csésze finom hegyi teát, amelynek a receptjét senki sem akarta elárulni. Mindenki így segíthet.„Ha esős nap van, akkor nem teszünk ki árut. Máskor azonban az emberek sokat segíthetnek nekünk, nagyon sok árut felhoznak. Ugyanakkor ők maguk is igyekeznek átlépni a saját határaikat, és büszkék lehetnek, amikor sikerül néhány kg árut felhozniuk” – mondja Ján, akivel a menedékház kis konyhájában leülve beszélgetünk.A figyelmét azonban nem kerülik el az ablak előtt zajló események, ahol egy turista éppen kiveszi a hátizsákjából a 15 kg pelletet tartalmazó zsákot, és büszkén átadja a háziaknak. Már csapolják is a jutalmul kapott teáját.Ha az önkéntes turisták nem segítenék a menedékházat, további öt-hét teherhordóra lenne szükség az ellátáshoz. Még Jano és kollégái sem tétlenkedhetnek, néha még szabadnapjukon is lemennek áruért. Ennek eredményeként a helikopternek a menedékház ellátása miatt nem kell repülnie a Hunfalvy-völgyi menedékházhoz. Viktor Beránek szerint a helikopter használatával a ház vállalkozássá válna, elveszítenék a kapcsolatot a természettel, eltűnnének az erős fiúk, és senki sem harcolna a lányok kegyeiért. „Mert ma már szinte mindenki menedzser” – mondja nevetve….

Délután két óra van, amikor a hat emberből álló csapat még mindig dolgozik. Jelenleg két háromtagú csapat dolgozik a turisták kiszolgálásán. „Amikor hétvégén szép idő van, hét vagy nyolc ember van itt, hogy utolérjük magunkat” – mondja Ján.Két kollégájával együtt ma reggel ötkor felkelt, hogy fél tízre felérkezzen a házhoz a hordókkal és az élelmiszerrel, és csatlakozzon a konyhai munkához. Mindenkinek megvan a maga helye. Kiszolgálás az ablakban, mosogatás, sörcsapolás vagy a pokoli sarok, ahogy Ján humorosan hívja azt a helyet, ahol főz. Amikor késő délután az utolsó turisták is leereszkednek a völgybe, csak két hegymászó marad a menedékházban. A ház a turisták számára a tetőtérben kínál szállást, szükség esetén azonban az étkezőben, a földön is alszanak.„A látogatók néha szállodának gondolnak minket. A zuhanyzóról és az öblítős WC-ről kérdeznek, mintha nem vennék észre, hogy 2250 méter tengerszint feletti magasságban vannak. Minden, ami lent magától értetődik, itt meg kell oldani valahogy. De itt más törvények uralkodnak. Ugyanakkor nem mindig tudjuk kielégíteni a turisták igényét, akik néha nem is értik ezt” – mondja Ján.A legfontosabb dolog a víz. A menedékháznál nincs földalatti forrás, ezért a háziaknak össze kell gyűjteni a havat és az esővizet, vagy a ház alatti területről kell vizet pumpálniuk. A vizet egy belső és egy külső tartályban gyűjtik össze, amelyek kb. 12 köbméter vízzel tölthetők fel.„Ez nagyon energiaigényes munka, de ha sikerül feltölteni mindkét tartályt, akkor egy-két hétig is kitartunk a vízzel. Mindenhez ezt használjuk, mosogatáshoz, főzéshez. Nem ivóvíz, de forralva használható” – magyarázza Ján.A konyha villamosenergia-ellátásához napelemeket szereltek fel, de ha rossz az idő, és a keveset süt a nap, akkor bekapcsolják a benzinmotort.

Térerőt szinte lehetetlen találni, és a Tengerszem-csúcs alatt nincs csatornázás. A Tátrában azonban nem nagyon találhatunk szebb kilátást, mint a menedékház melletti száraz WC-ből.Ma száraz idő van, a vastag felhőkből néha rövid zápor áztatja a sziklákat, ahol az utóbbi egy órát töltöttük, és amelyről könnyen lecsúszik az ember lába, ha figyelmetlenül közlekedik. A Hunfalvy-völgyi menedékházhoz 4 és fél km hosszú út vezet, amelyet a Tátra legnehezebb turistaútvonalanak tekintnek, ezért már 1886-ban láncokat helyeztek a legveszélyesebb helyekre.„Annak érdekében, hogy túléljük az utat, nekünk is nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor árut szállítunk a házhoz” – nevet Ján. Hozzáteszi azonban, hogy a turisták néha alábecsülik a felszerelésüket, vagy nem elég óvatosak, ami halálos balestekhez is vezethet. „Két évvel ezelőtt egy lengyel turista zuhnat le a közeli Róth Márton-csúcsról (Ťažký štít), szerencsére túlélte a kb. 300 méteres zuhanást. Nagy szerencséje volt” – emlékszik vissza.Ugyanakkor még a kihívást jelentő láncos út sem riasztja vissza a turistákat. A Tengerszem-csúcs (Rysy) az egyik leglátogatottabb csúcs a Magas-Tátrában, ugyanakkor a legmagasabb olyan csúcs, amelyet egy hétköznapi turista hegyivezető vagy felvonó nélkül elérhet. A ház ügyfeleinek fele lengyelek, mivel a Tengerszem-csúcs északnyugati orma Lengyelország legmagasabb pontja.Ján szerint különféle emberek mennek a Tengerszem-csúcsra, de mindig két csoportba lehet őket osztani: kirándulók és turisták. A kirándulók júliusban és augusztusban kirándulnak, kávéznak a házban, esznek és visszatérnek a völgybe. A turisták gyakran látogatnak a hegyekbe a főszezonon kívül, a természet felfedezni vagy mászni akarnak, és jól fel vannak szerelve a túrázáshoz. A menedékház menedékhely számukra, örülnek, hogy tető van a fejük felett.Ján szerint a turisták viszonyát a természethez elsősorban a neveltetésük, képzettségük befolyásolja, de a nemzetiség is szerepet játszik. „A menedékházban pl. nincs hulladékgyűjtő. A turisták ezt gyakran kérdezik is tőlünk. Az összes hulladékot, amit az ember felvisz a hegyre, vissza kell vinni. A sziklák között azonban a teherhordók gyakran találnak műanyag palackokat, vagy az élelmiszer csomagolóanyagot sokan a ház előtt dobják el” – mondja. Szerinte azonban a legtöbb ember megpróbálja védeni a környezetet. „Amit az egyik eldob, a másik felveszi. Vannak olyanok, akik egyáltalán nincsnek tudatában, mit tesznek, de szerencsére vannak olyanok is, akik helyesen viselkednek” – jegyzi meg Ján.

LavinákAz első lavina 1948-ban érte el a házat, a második 1955-ben, amikor a hó a mennyezetig kitöltötte a házikót. Aztán 1962-ben és 1983-ban, amikor a lavina magával vitte a tető egy darabját is. A legpusztítóbb pedig 2000-ben történt, amikor mindent elsöpört, ami az útjába került.Milyen érzés vállalkozást vezetni (bár a vállalkozás szó itt nem helyes) több mint 2000 méterrel a tengerszint felett, víz, térerő és áram nélkül, és ugyanakkor minden télen arra számítani, hogy a házat elsöpri a lavina? Nehéz, de ugyanakkor gyönyörű és egyedi, mondjuk a bérlő.„Ezen a télen is elérte egy lavina a házat, de csak csekély mértékben károsította, csak a kazán és a kémény sérült meg, nem sodorta el a házat. Az előző lavinát követően a ház rekonstrukciója során a Róth Márton-csúcs felőli oldalra lejtős tetőt építettek úgy, hogy az érkező hógörgeteg átrepüljön a ház fölött, így a kár minimális volt” – magyarázza Ján, aki öt éve hűséges a Hunfaly-völgyi menedékházhoz. Évente öt hónapig dolgozik itt, majd amikor télen lezárják a túraútvonalakat, újra valahol a természetben találjuk meg őt. Nem dolgozik, hanem vándorol. Ezt az életet szereti.„A legtöbbünkkel így van ez, ilyen furcsák vagyunk. Az év hátralévő részét általában valahol a hegyekben töltjük. Azt hiszem, szükségünk van rá” – nevet.Ma este Ján a házban alszik, így holnap reggel hat óra előtt elkezdi elkészíteni a reggelit az elszállásolt turistáknak. Fél hétkor friss és meleg reggeli várja őket. Amikor a váltást délután felváltja egy másik csapat, mindent összecsomagol, amit le kell vinni a völgybe, és lemegy pihenni. A következő felmenetel és kétnapos munka előtt van egy szabadnapja, egy nap, amit a természetben tölthet.Forrás és fotó: https://www.zaplotom.sk

Hirdetés