![]()
A két világháború közötti
Lengyelország életében, főleg a fegyveres konfliktus kirobbanása előtt
időszakban nagy szerepet játszott a propaganda. Ennek egyik legemlékezetesebb
példája a hatalmas, „Gwiazda Polski” (Lengyel csillag) nevű sztratoszférikus
ballon tervezett repülése volt, amely a tervek szerint a Lengyel-Tátrában
található Chochołowi-tisztásról (Polana Chochołowska) indulva 30.000 méter
magasságig repült volna. Az ötlet 1937-ből származik, amely mellett szinte
azonnal felsorakoztak az akkori lengyel tudományos élet és a hadsereg jeles
képviselői, de a léggömb építésében mások mellett neves svájci szakemberek is
részt vettek. A ballon személyzetét a többszörös világcsúcstartó ballonrepülő Zbigniew
Burzyński, valamint Konstanty Narkiewicz-Jodko fizikus-csillagász alkotta.
Eredetileg 1938 szeptemberében tervezték a startot, az akkori légköri viszonyok
miatt azonban ezt el kellett halasztani. A gyúlékony hidrogénnel töltött ballon
indítását végül október 14-re tűzték ki. A nap kezdetén tökéletes időjárás,
mérséklet szél volt a Tátrában, ezért úgy döntöttek előkészítik a startot. Délután megkezdték a 120 méter magasságú
ballon hidrogénnel történő feltöltését. A legénység az utolsó interjúkat adta a
sajtónak és a rádiónak, úgy tűnt, hogy a Chochołowi-menedékházban várakozó
bátor utazókat már csak egy lépés választja el a sikertől. Miután azonban a
ballon 1/3 részét feltöltötték hidrogénnel, a meteorológusok újabb, viharra
figyelmeztető előrejelzése alapján úgy döntöttek, ismét elhalasztják a
repülést.
A következő napon éjjel 1 óra körül a szél annyira felerősödött, hogy
úgy döntöttek, a repülésre előkészített ballonból kiengedik a gázt. Ennek a
műveletnek a végén a ballon selyem burkolata és a fém kábelek között fellépő
súrlódás öngyulladáshoz és robbanáshoz vezetett. A Gwiazda Polski lángokban állt. Az akkor még üres gondola
levált az égő héjról, és legurult a völgybe. Gyorsan kiderült azonban, hogy a
károk nem olyan súlyosak, mint amilyennek első percben gondolták. A gondola nem
sérült meg, a burkolatot pedig meg lehetett javítani. A „Gwiazda Polski” következő
startját 1939 szeptemberében tervezték, ezeket a terveket azonban Lengyelország
német megszállása meghiúsította. Az 1938. októberi eseményekre napjainkban a
Chochołowi-menedékház falán elhelyezett emléktábla emlékeztet.
Az alábbi korabeli híradóbejátszás
első másfél percében a ballon különböző részeinek előkészítéséről láthatunk
részleteket.