135 éve született ifj. dr. Szontagh Miklós Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2017/08/10
Hirdetés
135 évvel ezelőtt, 1882. augusztus 10-én született ifj. dr. Szontgah Miklós (1882-1963) orvos, hegymászó, id. dr. Szontagh Miklós, az újtátrafüredi szanatórium alapítójának, fia. 1909-ben vette át az újtátrafüredi szanatórium vezetését, és apja halála után hosszú éveken keresztül volt a szanatórium főorvosa. Feleségével együtt nagy lelkesedéssel fogott hozzá a stagnáló szanatórium újraélesztéséhez, ismét bevezette a téli szezont, kibővítette a szanatórium kapacitását. A reményteljes fejlődést megszakította az I. világháború kitörése.  1916-ban tért vissza a frontszolgálatból, miután az újtátrafüredi szanatóriumot katonai szanatóriummá nyilvánították. Mivel a háborús évek folyamán a tüdőbaj nagyon elterjedt, elhatározta a szanatórium kibővítését. Már 1917-ben elkezdte az új szanatórium építését a davosi szanatóriumok mintájára. A háború végén az építkezés megszakadt, és csak 1924-ben sikerült a finanszírozási gondokat megoldani. Az épületet 1925-ben fejezték be, és bár a szanatóriumot a világgazdasági válság alatt az Általános Nyugdíjintézet megvásárolta, egészen 1945-ig ifj. Szontagh Miklós maradt a vezetője.
A II. világháború után nem telepítették ki Németországba, azt azonban megtiltották neki, hogy valamelyik magas-tátrai szanatóriumban tevékenykedjen. Ezért a lőcsei kórház belgyógyászatán dolgozott tovább, mint segédorvos, annak ellenére, hogy a tátrai szanatóriumokban a tüdőbaj háború utáni elterjedése következtében nagy szakemberhiány volt. Feleségét visszatelepítette szülővárosába, Meranóba, de ő maga nem akart kitelepülni, így magára maradva hunyt el Lőcsén.

A hegymászást az I. világháború előtt kezdte, többnyire hegyivezetők kíséretében. Hegyimentéssel is foglalkozott, az apjától örökölt vadászterületen a Felkai-völgyben található Gránát-fal alatt az I. világháború előtt zergékre vadászott. 1933-1938 között a Karpathenverein elnöke volt. Több tátrai témájú cikket írt, apja nagyszerű tátrai kalauzának kiadását azonban sajnos nem folytatta, annak ellenére, hogy saját tapasztalatai alapján ehhez minden lehetősége és képessége megvolt.

Hirdetés