A
legszebb túraútvonal a Lengyel-Tátrában. Csúcsidőszak a nyár közepén. Állandó
torlódások a láncoknál, emberek, akik nagyon nehezen birkóznak meg a
technikásabb szakaszokkal – ők vajon miért jöttek ide?
A
legszebb
A Sas
út (Orla Perć) a legszebb túraútvonal a Lengyel-Tátrában. Ez saját, szubjektív
véleményem, de azt hiszem, sok turista ugyanígy gondolja. Mi több, talán az sem
túlzás, ha azt mondjuk, az egész Tátrában nem találunk máshol ilyen szép, és
ugyanakkor ilyen igényes turistautat. Olyan ez, mint hab a tortán azoknak, akik
szeretnék megízlelni a tátrai túrázás nehézségeit.
A
közelmúltban ismét lehetőségem volt végigjárni az utat. Mivel felhős, ködös nap
volt, csekély látótávolsággal, és csak a délelőtti napsütés szárította fel a
nedves sziklákat (előző nap esett az eső), így reggel 7 órakor egyedül indultam
el a Zawratról. A Zerge-hegyig senkivel sem találkoztam, később is csak
kirándulók kisebb csoportjaival. Az egyre erőteljesebb napsütés hatására dél
körül aztán egyre több ember jött szembe a Kereszt-nyereg irányából. Mindezek a
kedvező feltételek lehetővé tették, hogy alig 4 óra alatt végigmenjek a Sas
úton, rohanás és stressz nélkül. Azoknak, akik nem ijednek meg egy kis
mászástól, és rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, ennyi idő éppen elég az út
bejárásához. Ezt követően csak dörzsöltem a szemem a csodálkozástól, amikor a
Sas úttal kapcsolatban a láncoknál összetorlódó emberekről, kimerítő, több órás
utakról, szandálban, vagy Isten ments, de papucsban próbálkozó olvastam.
Miért
a Sas út?
Aztán
eszembe jut egy kép, saját, jó néhány évvel ezelőtti élményem. Kezdő tátrai turista
voltam, és mindenképpen ODA akartam menni. Emlékszem, hogy a Kereszt-nyereg –
Gránát-csúcsok közötti szakasz mély benyomást tett rám, és bár nem futottam
végig az utat, mint egy zerge, úgy mozogtam, mint egy átlagos turista, és a
láncoknak, valamint a megfontolt lépéseknek köszönhetően magasra szökött bennem
az adrenalin. Úgy gondolom, hogy a mai napig, amikor már magasabb szinten,
hatékonyan, megfelelő mentális állapotban túrázom, a nehézségének megfelelően
tudom értékelni ennek az útnak a szépségét. Vagy talán tévedek? Szükség lenne
még néhány éves hegymászó tapasztalatra ahhoz, hogy úgy gondoljak a Sas útra,
mint szépen kivitelezett könnyed gyalogtúra? Ma már nem emelkedik bennem az
adrenalin, de a tátrai nehézségek bizonyos mozgásformában való leküzdése felett
érzett öröm a helyszínen abszolút valódi. Lépések és fogások, melyeket nem kell
átrendezni és javítani. Csak menni kell tovább. Nem félek, így érzem az örömöt.
Akkor
miért?
Ha
simán csak az út leküzdése nem elég megnyugtató számukra, vajon mikért
ostromolják ezt az utat felkészületlen turisták tucatjai? Felkészületlenek, és
olyanok, akik bizonytalanul mozognak a láncokon. A mozgásuk alkalmatlannak
tűnik ehhez az útvonalhoz. Az a hatalmas erőfeszítés, melyet kiadnak magukból
annak érdekében, hogy végigjárják az utat, aránytalanul nagy ahhoz képest,
mennyi energiát használ fel ezen az útvonalon egy felkészült turista.
Borzasztóan elfáradnak, de ez miért jó nekik? Talán önmaguknak akarnak valamit
bizonyítani? Vagy feszegetik a határaikat? Vagy egyszerűen csak végig akarják
járni a legendás Sas utat? Miért hajlandóak hosszan sorban állni a láncoknál?
A
Tátra természetesen mindenkié. Nem csak a tapasztalt hegymászóké, hanem a
kisgyermekes családoké, fiataloké és időseké, egészségeseké és betegeké. A
következő útvonal kiválasztásánál azért gondoljunk bele, hogy ennek az
útvonalnak a teljesítése öröm, vagy gyötrelem volt-e számunkra, és ne tegyük ki
önmagunkat és másokat felesleges veszélyeknek.
