A Magas-Tátrában a Poprádi-tó közelében, az Oszterva sziklái
alatt található az 1934-ben létesített, a nagyközönség előtt 1940-ben
megnyitott Szimbolikus temető. A temető középpontjában álló kápolna körüli
sziklákon a Tátrában balesetet szenvedett és elhunyt hegymászók, turisták
emléktáblái vannak elhelyezve, de emellett a világ más magashegységeiben
elhunyt szlovák és lengyel hegymászók emléktáblái is megtalálhatók itt. A
Szimbolikus temető szikláin 2016 őszén 362 emléktáblán 505 áldozat neve
szerepelt, ezek között néhány magyar hangzású névvel is találkozhatunk. Ez
azonban nem jelenti azt, hogy csak ők szenvedtek halálos balesetet a Tátrában,
hiszen nem minden áldozatnak állítanak emléktáblát. A most kezdődő
cikksorozatban azokról a magyar hegymászókról, turistákról szeretnék néhány
mondatban megemlékezni, akiknek emléktáblája megtalálható a Szimbolikus
temetőben.
Dr. Timcsák A. Géza (1910-1962)
Timcsák Géza 1910. okt. 27-én született Lőcsén. Gyermekkorát
Eperjesen, majd Kassán töltötte, családjában hagyomány volt a többnyelvűség és
a hegyek szeretete. Trianon után szlovák iskolába járt, majd Pozsonyban jogot
végzett. A családban használt magyar és német mellett franciául is megtanult, elvégezte
a kassai zeneiskolát, jól zongorázott, tehetségesen rajzolt, festett, majd a
fényképezést fejlesztette művészi szintre. Sok alpesi témájú akvarellt,
rengeteg fekete-fehér, majd színes fényképet hagyott hátra.
A hegyek és a Tátra iránti vonzalma meghatározta életét. A
JAMES hegymászó egyesület tagjaként, gyakorlott hegymászóként
hegymászó-instruktori és hegyimentő vizsgát is tett. Élete folyamán mintegy 300
mászótúrát teljesített, azonban nem a rekordokat hajszolta, hanem élvezte a
mászást, mint sportot és a látványt. Sok fiatal hegymászót nevelt, a sízés és a
síalpinizmus, valamint a túrázás és a trekking voltak kedvenc sportágai.
Síinstruktori képesítést is szerzett, és nem csak a családdal szerettette meg a
sízést, de fiatal sízőket is nevelt.
52 éves korában a Magas Tátrában egy rettenetes hóviharban,
társainak mentése közben, 1962. április 7-én szíve a kimerültségtől felmondta a
szolgálatot. Hamvai a kassai Rozália dísztemetőben nyugszanak, sírját a JAMES
jelvénye díszíti.
Az 1962 áprilisi eset hatalmas érzelmi hullámokat váltott ki,
sok tekintetben tanulságos is volt, mindenek előtt azonban három olyan ember
tragédiája volt, akiknek volt magashegyi tapasztalata, mégis... Krčál 1962.
április 6-án lement a Hosszú-tavi menedékházból, ahol hordárként dolgozott.
Délután felrakta hordkeretére ágynemű rakományát, és elindult a menedékház felé.
Prídavok a Hosszú-tavi menedékházban volt hegymászó továbbképzésen. Rövid
betegség után lement Ótátrafüredre, kollégái és a menedékház gondnokának
tanácsa ellenére. Timcsák délután egy órakor gyorsvonattal indult Kassáról a
Tátrába. Célja a Hosszú-tavi menedékház volt. A három ember találkozott – a
menedékházba azonban egyikük sem jutott el.
Azon a napon délután öt óra körül az időjárás gyorsan
romlott. Erős havazás mellett viharos szél fújt. Ilyen időben szándékozott a
három ember végigmenni a Nagy-Tarpataki-völgyön, fel a Hosszú-tavi
menedékházba.
Ezután már csak az események rekonstrukciója következhet,
úgy, ahogy azt a Tátrai Nemzeti Park Hegyi Szolgálatának akkor tevékenykedő
legtapasztaltabb tátrai hegyimentői állították össze:
A csoport elképesztően nehéz körülmények között haladt a völgyben
felfelé. Krčál, bizonyára a kimerültség miatt, már a Kapunál (Brána) letette a
hordkeretét. A három ember eljutott a Kanalastorma-tó közelében található
teraszra. Itt, a kőtömbök szélárnyékában, szerettek volna megpihenni. Egy
hirtelen széllökés kiszakította Timcsák kezéből a lábzsákot. Prídavok bizonyára
egy ugrással el akarta kapni, de a szél őt is elragadta, és egy kiáltással
eltűnt a másik két ember szeme elől. Ez valószínűleg április 7-én éjszaka
2:30-kor történhetett, mert Prídavok órája az esés következtében ekkor állt
meg.
Timcsák és Krčál nem találták meg Prídavokot, nem tudtak
neki segíteni. Elhatározták, hogy lemennek a Zerge Szállóba segítségért, mivel
felfelé lehetetlen volt megkísérelni az utat. Krčált a lemenet teljesen
kimerítette, már a Tüzelőkő (Ohnisko) szélvédett helyére sem bírt eljutni. A
nyomok szerint Timcsák idáig vonszolta, majd lefektette, a feltételezett
hegyimentők számára tájékozódási pontként bekapcsolta elemlámpáját és folytatta
az utat a Zerge menház felé. Eljutott a Hinta (Húpacky) fölé, ahol a patakot
borító hóréteg beszakadt alatta, a lába elmerült a jeges vízben, és már nem
volt ereje kiszabadítani magát. A hegyimentők ilyen helyzetben találták meg.
Az eredetileg eltűnt Prídavokról szóló riasztás csak április
8-án jutott el a Tátrai Nemzeti Park Hegyi Szolgálatára. E naptól április
25-ig, amikor Prídavokot megtalálták, a keresésben és mentésben 225 ember vett
részt és a terepen 1565 órát töltöttek.
Miben hibáztak ezek a magashegyi tapasztalattal rendelkező
emberek? A Hosszú-tavi menedékházba viszonylag későn indultak. Amikor az
időjárás elromlott, helyesen kellett volna helyzetüket értékelni, és rögtön
visszafordulni. Ha nem akartak visszafordulni, időben el kellett volna
készíteni egy bivakot, amelyben az életük veszélyeztetése nélkül (a náluk
meglévő felszereléssel) átvészelhették volna az éjszakát.
Dr. Timcsák A. Géza születésének centenáriuma alkalmából
2010. augusztus 2-án felújították a Szimbolikus temetőben lévő emléktáblájukat,
amely arról tanúskodik, milyen hatalmas árat fizettek ők hárman tévedéseikért. Az
emléktáblához a kápolna mellett a baloldali úton felfelé kell indulni, majd amikor
már szinte elérjük az út legmagasabb pontját, éppen szemben látható az
emléktábla egy nagy sziklán, kb. mellmagasságban.
Az emléktábla felirata magyarul:
Nagy megnyugvást
jelent az a tudat,
hogy megtettünk mindent,
ami csak erőnkből telt,
bár a harcban vesztettünk.
JUDr. Albín TIMČÁK
1910
Inľ. Mojmír PRÍDAVOK
1931
Karel KRČÁL 1938
1962 áprilisában hóviharban
vesztették életüket
a Nagy-Tarpataki-völgyben.
