1896.
július 18-án a millennium alkalmából emléktáblát avattak a
Gerlachfalvi-csúcson, a Magas-Tátra legmagasabb csúcsán. A 80 x 60 x 8 cm
méretű, dioritból készült emléktáblát Egenhoffer Teréz terve alapján
készítették el, és Galkó József hegyi vezető irányításával egy 35 főből álló
hegymászócsapat segítségével vitték fel a csúcsra június 16-17-én. Az
emléktábla aranyozott felirata az alábbi volt:
A magyar nemzet
honalapításának
ezredik
évfordulója emlékére
Első Ferencz József
bölcs uralkodása 48. évében
1896
íme a legmagasabb oltár
ezredéves hazánkban
új ezer esztendőt kér az
egektől imánk
Magyarországi Kárpát egyesület
Az
emléktábla felavatásának napján a Sziléziai házban a Magyarországi Kárpát
Egyesület közgyűlése javasolta a csúcs átnevezését Ferenc József-csúcsra, és
ehhez kérték az uralkodó beleegyezését, aki ebbe nagy kegyesen bele is
egyezett. A millenniumi emléktáblát 1919-ben megrongálták, majd 1920
júliusában, valószínűleg szlovák hazafiak összetörték és a Batizfalvi-völgy
irányába lelökték a csúcsról. Az emlékmű helyén talált nyomok arra utaltak,
hogy gránáttal robbantották fel. Július utolsó hetében Csizák Pál hegyivezető
azzal a szomorú hírrel jött vissza túrájáról, hogy az emlékművet ledöntötték,
már nem találták a helyén. Augusztus 9-én Schwicker Richárd és
Egerváry Jenő hegymászók a Tetmajer-horhosból a Batizfalvi-völgybe lehúzódó
szakadékban (Wala-szakadék) ráakadtak a tábla egy darabjára, de azt nem tudták
lehozni. Az emléktábla töredékei 1930-ban a felkai Tátra múzeumba kerültek,
ahonnan rövidesen eltűntek; vagy nem ismerték fel történelmi jelentőségét, vagy
nagyon is felismerték... Grósz Alfréd évekig kutatott az Egenhoffer Teréz által
felállíttatott millenniumi emlékmű darabjai után, amíg végre siker koronázta
fáradozását és megtalálta a diorit tömb egy feliratos darabját. Ezt évekig
rejtegette, majd eljuttatta Komarnicki Gyulához, aki továbbította Tálos
Zoltánnak, ő pedig később Neidenbach Ákosnak adta át. 2003 augusztusában
Bácskai Gusztáv szisztematikusan pásztázta át a Wala-szakadékot és egy további
darabra bukkant.