A Magas-Tátra a világ legkisebb
magashegysége, a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata, a szlovák, magyar és
lengyel turisták egyik legkedveltebb kirándulóhelye. Régi időkben a
magashegységről az a hit élt, hogy sárkányok, óriások és törpék hazája, akik
megannyi kincset őriznek barlangjaikban, így számos kincskereső vágott neki a
veszélyes hegyeknek. Pár száz évvel ezelőtt az emberek különleges és meseszerű
legendái övezték a titokzatosnak vélt hegyvilágot, amit akkoriban még a vadon
vett körül, nem vezettek oda a ma már természetesnek vett jelzett turistautak.
A Tátra első „vendégei” a vadorzók és csempészek voltak, illetve ettől
magasabbra jutottak a pásztorok és a zergevadászok, akik a későbbiekben az első
felfedező túráknak is hűséges kísérőik lettek.
A kincses hegy
A 16. század a kincskeresés
reményében zajlott a vad hegyvilágban. A magashegyek között aranyásók próbálták
szerencséjüket, a mondák és a legendák ígéretétől fűtve, azonban rá kellett
jönniük, hogy a hegy a hidegtől és a csillogó kövektől, nemigen nyújt többet.
Az első leghíresebb kalandor egy sziléziai asztalosmester Johann Andreas
Papirus volt, aki a 18. században nem kevesebb, mint 17 éven keresztül járt a
hegyeket, míg nem 1771-ben lezuhant egy bércről. A hely azóta is az ő nevét
viseli: Nagy-Papirusz-völgy.
Robert Townson brit természettudós
1700-as években írott művében megemlíti egy kincskereső csapattal való
találkozást, egy késmárki csoportot, akik a Kis-Tarpataki-völgyben kutattak
kincsek után. A szlovákok mai szent hegyén a Krivánon, Mátyás király korában
2050 méter magasan (!) már próbáltak aranyat bányászni, de az a kevés
eredménnyel járó munkák a bányászat kiadásait sem fedezték, így a tevékenységet
megszüntették.
Az első felfedezők
A 19. században is számos helyen
folytatódott a bányászkodás, így nem meglepő, hogy a Magas-Tátra egyik
legmagasabb hegyét a Lomnici-csúcsot (2632 m) is egy Fábri Jakab nevezetű
rézbányász és fiai mászták meg elsőként. A Tátra első természeti szempontból
való megközelítői a késmárki latin iskola diákja és tanárai voltak, akik
leggyakrabban a Zöld-tavi-völgyben tettek kirándulásokat, minthogy ez esett a
legközelebb Késmárk városához. A késmárki líceum rektora Kunisch Ádám is
rendszeresen vezette diákjait a Tátrába.
Frölich Dávid a hegy történetében az
első ismert hegymászó, aki polgári foglalkozását tekintve zipser matematikus,
csillagász és geográfus volt. Egy 1639-es leírásában beszámolt arról, hogy
diákéveiben megmászták a Tátra legmagasabb csúcsát, amire már egy ismert turistaúton
jutottak fel. Későbbi kutatások az engedték igazolni, hogy ez nagy
valószínűséggel a Késmárki-csúcs lehetett.
Augustin ab Hortis volt az a szintén
zipser származású orvos, aki 1940-ben tette első látogatását a hegyekbe, amit
még több hasonló követett. Útjait a tudományos érdeklődés legalább annyira
jellemezte, mint a természet szeretete. Neki köszönhető a törpefenyő első
lepárlása, amiből a kárpáti balzsam született (De Balsamo Hungariae
Carpathico).
Rendszeres túrák
A 17. századra a hegységet már
számos turista érezhette magáénak, ekkorra már több csúcsot is meghódítottak a
bátor kalandorok. Daniel Speer (1636-1707) elbeszélései alapján ezidőben már
megszokott volt a tátrai hegymászó túrák szervezése, ahova a diákok csak
kísérettel mehettek. A lengyel zeneszerző írása többek között kitér arra is,
hogy a túravezetést egy tanár látta el, aki már igen jártas volt a hegyen és
kirándulásaikon kalauzt is használt. Talán ezt a tanárt tekinthetjük az első
hegyivezetőnek, aki diákjai számára már a megfelelő felszerelést is előírta.
Ezt követően egyre több
kirándulásról teszenek említést. A 18. század elejére már ismertté és járhatóvá
vélik több a mai nap is igen népszerű útvonal, mint például a Tarpataki-, a
Felkai- és a Zöld-tavi-völgy. A Tarpataki vízesésekhez ekkor már híd is
vezetett és Tátrafüred (ma Stary Smokovec) megalapításával egy új korszak
vehette kezdetét a Magas-Tátra történetében.