Tettünk egy
ígéretet, amit be kellett tartani. Egy évvel és egy nappal az ígéret után
megfelelő őszi körülményeket találtunk az ígéret megtartására. Hiába, a
szeptember (vagy az október) a legkedvezőbb időpont a Tátrában. A főszezon után
kevesebb az ember, az időjárás állandó, a levegő tiszta és átlátható. A reggeli
fél hatos ébresztő kivéve minden rendben van.
Mit meg nem tenne az
ember, hogy a világ legkisebb magashegységében legalább egy pillanatra egyedül
lehessen? Ennek érdekében fél hétkor már a Felkai-tó partján sétáltunk. A Nap
félénken bújt elő a horizonton, és lassan egyre magasabbra emelkedett. A hideg
reggel megmutatta erejét, és jég borított mindent, ami az este folyékony volt.
Lengyel-nyereg (Poľský
hrebeň). Az idő 8 óra 28 perc. Pihenő, reggeli, egy korty forró tea. Más
ilyenkor még alszik, és fogalma sincs, milyen szép kilátásban van részünk. Mi
azonban az összes érzékszervünkkel élvezzük azt. Ezek azok a dolgok, ég és föld
között, amiért érdemes korán reggel felkelni.
Félúton vagyunk a
csúcsra. Mindig jól jön egy kis megálló. Kicsivel később meglátjuk a távolban
büszkén magasodó Tátra-csúcsot. Két évvel ezelőtt ott álltunk mindkét csúcsán,
és most emlékeztünk. Éppen olyan szép őszi nap volt, mint a mai…
A csúcs. Hirtelen
úgy érezzük, éppen a Tátra szívében vagyunk. Ez valószínűleg annak köszönhető,
hogy a csúcsról minden látható a Poprádi-medencétől Lengyelországig, a
Krivántól a Murányig. Leírhatatlan az a kilátás, amely a Poduplaszki-, a
Nagy-Tarpataki- és a Felkai-völgyre nyílik. Élvezzük az egészet, senki és semmi
által nem zavartatva. Szélcsend van, a nap sugarai felmelegítik a hideg
levegőt. Ki szeretne ott lent lenni, a „közönséges” földlakók között.
Vége a látogatásnak,
itt az ideje az ereszkedésnek. Remélhetőleg legalább annyira tetszett, mint
nekünk… :-)
