![]()
1850-ben,
ma már pontosan nem meghatározható napon született Felkán id. Hunsdorfer János
(1850-1917), az egyik legjobb, leghíresebb tátrai hegyi vezető. Már fiatal
korában, növénygyűjtés céljából járta a Tátrát, majd vadászatokon hajtó, később
hordár, majd hegyivezető lett. 1882-ben I. osztályú vezetői minősítést
szerzett, és 1896-1905 között mások mellett Déry József és Englisch Károly is
állandó vezetőként alkalmazták őt. Hunsdorfert a tipikusan szerény, és a
végletekig megbízható szepesi hegyi vezető mintaképének tekinthetjük.
Szerencsétlenségére éppen őt alkalmazta legtöbbet a spekulációival hírhedtté
vált Englisch Károly, aki a hazugságok lelepleződése és tekintélyének
elvesztése után Hunsdorfer Jánost próbálta meg bűnbakként beállítani,
természetesen teljesen alaptalanul. 1902-ben is Englischt vezette a
Hegyes-torony első megmászása során, amely abban az időben az egyik
legkiemelkedőbb eredménynek számított. Idősebb korában többen azzal vádolták
meg, hogy több esetben új útnak állította be a mászást azért, hogy az
ügyfeleitől további pénzt csaljon ki a még meg nem hódított csúcs
meghódításáért. Jó hírét fokozatosan elveszítette, 1906 után már egyre kevesebb
ügyfele volt, majd teljesen abbahagyta a hegyivezetést és fuvarozással
foglalkozott.
Az alsóerdőfalvai temetőben nyugszik, sírhelye ismeretlen. Hangsúlyozni
kell azonban, hogy elért eredményei nagyon komolyak voltak, és korának legjobb
tátrai hegyivezetői közé tartozott.
25
évvel később, 1875-ben szintén egy ma már nem ismert napon születette fia, ifj.
Hunsdorfer János (1875-?). Apjához hasonlóan híres hegyivezető volt, már
1896-ban dr. August Otto hegyivezetőjeként járt a Késmárki-csúcson.
1899 előtt már biztosan I. osztályú hegyivezető volt, több, addig még meg nem
mászott csúcs és torony első valamint új utak megmászásában vett részt. Télen
is vezetett túrákat, Englisch Károly róla nevezte el Jancsi-horhosnak a
Fehér-padot, bár ez az elnevezés nem volt hosszú életű.