500 évvel ezelőtt, 1515. május 17-én
született a Tátra első, név szerint ismert turistája, Beata Łaska (1515-1576). A
fennmaradt levéltári anyagokból egyértelműen kiderül, hogy Lasky Albert
késmárki várkapitány felesége, Beata hajtotta végre az első, írásban is rögzített
kirándulást a Magas-Tátrában. A nemesi származású hölgy (lánykori nevén Beata
Kościelecka) 1565 májusában érkezett a késmárki várba, miután első férje, a
fiatalon elhunyt Eliasz Ostrogski (1510-1539) mágnás halála után feleségül
vette őt a késmárki vár kapitánya, a lengyel Lasky Albert.
A vár úrnője rögtön megérkezése
után, a pünkösdi ünnepek alatt nagy kísérettel (többek között a késmárki polgármester
és más városlakók társaságában) kirándulást tett a Tátrába, későbbi kutatások
szerint valószínűleg a Késmárki-Zöld-tóhoz. Azokban az időkben nem volt szokás,
hogy a nők a hegyek között barangoljanak, így 50 éves asszony nagy árat
fizetett bátorságáért, hiszen a hegyekből visszatérve kegyetlen és maradi férje
asszonyi engedetlensége és erkölcstelen viselkedése miatt a késmárki vár
tornyába záratta, ahol hat (más források szerint nyolc) éven át fogva tartotta.
![]()
A toronyszobának mindössze két ablaka volt, az egyiken adták be a bezárt
asszonynak az ételt, a másik kis ablaknyíláson kinézve pedig a Tátrát láthatta
a távolban. Férje nem véletlenül záratta ebbe a szobába, így ugyanis egyetlen
percre sem feledhette, miért is van házi őrizetben. Míg Beata a vár tornyában
raboskodott, 20 évvel fiatalabb, kapzsi férje, aki nyilvánvalóan csak a
hozomány miatt vette feleségül, beutazta Európát. Beata szenvedéseinek végül is
az új sztaroszta, Jan Reubner vetett véget, aki 1573-ban kiengedte börtönéből.
A hosszú bezártságtól addigra megtébolyodott asszonyt Reubner, férje akarata
ellenére három évvel később Kassára szállíttatta, ahol 1576 júliusában, 11
évvel bebörtönzése után meghalt.
A késmárki vár mai látogatói is
megtekinthetik azt a kis ablakot a vár tornyán, ahol Lasky Beata raboskodása
éveit töltötte. Érdekesség, hogy Beata első házasságából származó leánya,
Helška is anyjához hasonló sorsra jutott. A 20 éves asszonyt egy lengyelországi
vár tornyába záratta, és 14 éven át őriztette férje, Lukáš Górze, mivel a
szépséges Helška házasságát anyja, Beata érvénytelennek tartotta, mert az anyai
hozzájárulása nélkül köttetett meg.
Forrás és fotó: http://www.pluska.sk,
http://pl.wikipedia.org