A február 21-22-i hét
végén több, tragikusan végződött lavinabaleset is előfordult a Lengyel-Tátrában.
Ennek kapcsán egy lengyel blogger az alábbi gondolatokat osztotta meg az emberi
tragédiáknak a kereskedelmi médiában történő tálalásáról: „Az elmúlt hétvége rossz,
csúnya, alattomos és végeredményben nagyon tragikus volt. Négy ember a hó
alatt, kettő eltűnt, megszakított, majd ismét folytatódott mentőakció… Nagyon
sajnálom ezeket a tényeket, de szeretném felhívni a figyelmet az események
sötétebb oldalára, nevezetesen az emberi tragédiák üzleti célú tálalására.
Ezúttal nem lesznek szép fotók, idilli hangulat, csak néhány keserű mondat az
emberi kapzsiságról…
A televíziókban az
ismeretlen hegymászó „szakértők” az újságírókkal együtt az első balesettől az
eltűntek megtalálásáig tartó napokban pánikrohamot keltettek azokban a nézőkben
és olvasókban, akik saját szemükkel még soha nem látták a téli hegyeket, és a
hitelesnek tűnő „szakértőket” hallgatva biztosak lehetnek abban, hogy háromszor
biztonságosabb egy ketrecben egy tigrissel együtt bezárva lenni, mint lemenni a
Zawratról…
Írom ezt azért, mert
mint aktív téli sportoló elmondhatom, hogy mindent megteszek azért, hogy a
családom, a rokonaim, barátaim abban a tudatban éljenek, hogy igyekszem mindent
megtenni annak érdekében, hogy maximalizáljam a biztonságot, és amennyire csak
tudom, a minimálisra csökkentsem a kockázatot. Ezzel szemben napok óta rég nem
látott rokonok és barátok, mint egy szellemre néznek rám, és remegő hangon kérdezik,
hallottam-e mi történt a Zawraton, vagy a Nagy-Morgás katlanban?
Nézem az embereket,
aki lehet az anyám, apám, barátom vagy ismerősöm, és látom a szemükben a borzadályt,
hogy miután három héten át feküdtem a lavina alatt, feltámadok, és az éjszaka
közepén kilépek a falból. Aztán előkerül egy beszélgetés a közelmúlt eseményeivel
kapcsolatban, ahol a személyes véleményem, mint a témában kicsit járatosabb
ember véleménye úgy hangzik, mint visszhang a túlvilágról. Abból, amit a TV-ben
elmondtak – és ott mindig csakis az igazat mondják, amely széles körben
alkalmazható – úgy tűnik, hogy mi, téli Tátra-turisták fél lábbal már a koporsóban
vagyunk, melyet önmagunknak ácsolunk. A félelem spirálja forog, mint egy jól
megtervezett gépezet, de minek?
Miért csinálja ezt a
média? Miért nem beszéltek erről két héttel ezelőtt? Miért nem kérdezik meg a „szakértőket”
a teljes téli szezonban a hegyekben történő biztonságos túrázásról? Mert
szamárság a hegyekben a biztonságról beszélni! Ami számít, az érzelmek
gerjesztése, a félelem, a gyűlölet, a csodálat… Mindenáron meg kell hódítani a
nézőket, olvasókat. A lehető legtöbbet kipréselni az emberi tragédiákból, annyi
pénzt csinálni, amennyit csak lehet azoknak a szerencsétlenségéből, akiknek
rossz napjuk volt. De hogy ettől az anyai szívek össze fognak szorulni a
félelemtől, amikor gyermekük akár csak nyáron is a hegyekbe indul túrázni, az
már egyetlen rádió- vagy TV-állomásnak nem számít!
Aztán amikor elfogynak
a hegyi tragédiák, következnek a „hétköznapi” hírek a megkínzott gyerekekről, a
nagymamáról, aki saját ürülékében halt meg, és más hasonlók, egész Lengyelországból.
A hegyek ismét biztonságos helyekké válnak a józanul viselkedő emberek számára.
Az egyetlenek, akik mindig emlékezni fognak arra, mi történt a Zawraton és a
Nagy-Morgás katlanban, a családtagok és a téli Tátra-járók…”
Ahogy a cikk elején
jeleztem, ezek egy lengyel blogger gondolatai. Mindazonáltal olyan gondolatok –
és ezért is fordítottam le, és osztom meg a magyar Tátra-járókkal –, melynek
minden szavával egyet lehet érteni. Hiszen mi magunk is láthatjuk és olvashatjuk,
hogy ha hegymászóval, turistával történik baleset, azt hogyan tálalja a magyar
kereskedelmi média. A hasonlóság kísérteties. – Nagy Árpád.
