„Az
ótátrafüredi villamos megállt a fagerendás állomásépület előtt. Az augusztusi
nap melege alig volt érezhető a kellemesen üde fenyőillatban, amikor
többedmagammal leszálltam a szerelvényről. Hátunkon hatalmas hordkeretek
vasváza feszült, és csak úgy tudtam felvenni a 115 kilós pakkot, hogy
társaimnak kellett segíteniük. Már előre is mentek, és én éppen az utolsó
sínszálakon léptem át, amikor feltűnt egy zömök, erőteljes alkatú, kefefrizurát
viselő, hegymászóruhás férfi. Meglepetésemre hozzám lépett, és néhány kérdés
után, amelyekből kiderült, hogy sziklát mászni jöttem a Tátrába, óvatosságra és
megfontoltságra intett a hegyen. Ekkor, 1965 nyarán még nem tudtam, hogy kit is
ismertem meg pár perccel azelőtt.
Arno
Puškáš 1925. február 4-én született Kassán. Édesanyja szlovák, édesapja magyar
volt, Ő azonban szlováknak tartotta magát. Tökéletesen bírta a magyar nyelvet,
és a szlovákon kívül jól beszélt cseh, lengyel, orosz, latin, olasz és német
nyelven, de törökül, franciául és angolul is értett egy kicsit. Kassán a
premontrei gimnáziumba járt, sokat sportolt, érdekelte a hegyek világa és a
cserkészet is.
Rokonánál, Csordák Lajosnál festészetet tanult, később Feldt-nél
grafikát. Szakterülete elsősorban a toll és az aquatinta. Jól síelt, 41
síversenyt nyert meg, északi összetettben a legjobb eredményekkel. Versenyzett
Erdélyben, Kárpátalján és a szabadság-hegyi ugrósáncon is. A hegymászásba
gimnáziumi éveiben kapcsolódott be, sokat mászott a Kassa melletti Kossuth-bástyán,
részesévé vált a kassai turista életnek. 1946-1950 között elvállalta a Tengerszem-csúcs
alatti menedékház gondnoki állását, hogy minél közelebb lehessen a hegyekhez.
Előfordult, hogy egy nap alatt hét utat is megmászott. Katonai szolgálatát is
hegyi alakulatnál töltötte, mint oktató és hegyi szakértő. 1951-től 1957-ig a Késmárki-házban
találjuk, mint gondnokot és oktatót. 1958-1968 között a Tátrai Hegyi
Mentőszolgálat (Tatranska Horska Sluzba) vezetője volt. A Tátrában szinte
minden utat megmászott, de az Alpokban is sikeres volt. Ottani két
legkiemelkedőbb eredménye a Vert északi fala és a Tacul Gervasutti-kuloár.
Vonzódott az expedíciózáshoz is, első ilyen élménye 1941-ben(!) a Nanda
Devi-vállalkozás. Legjelentősebb expedíciói a Nanga Parbat, Tatranska expedíció
és a második sikeres csehszlovák expedíció. Hegyi publicisztikai tevékenysége
egészen kiemelkedő. 1962-től öt éven át szerkesztette a „Vysoké Tatry” c.
lapot, amely évente négy, majd később hat alkalommal jelent meg. Tízkötetes
Tátra-monográfiája a „Legjobb sportkönyv” elismerő díjat nyerte el. 18 könyvet írt,
mintegy ezer szakcikket publikált és száznál több plakátot is tervezett.
Publikációit, kiadványait saját művészi illusztrációival látta el. Mintegy
tízezer kötetes magánkönyvtára volt, köztük számos ritkasággal. 1953-ban Csehszlovákia
első sportmesterének választották, több állami- és sportkitüntetés birtokosa.
Mit
jelentett nekünk, magyaroknak Arno Puskás? Az ötvenes évek végén, hatvanas évek
elején még igen nehéz volt kijutni a Tátráig is. Útlevélre várva megragadtunk minden
alkalmat, hogy legalább a számunkra elérhető egyetlen magashegységről olvassunk.
Magyar nyelven egyébként is kevés volt a hegyi olvasmány, ezért fogadtuk nagy
lelkesedéssel akkor induló Magas-Tátra kalauzait, melyekben a csúcsok és a
hágók magyar elnevezései is megtalálhatóak voltak. Rudo Moric „A Magas-Tátra
ormain” c. könyvében pedig többször is szerepelt a főgerinc-mászás leírása
során. Alsótátrafüredi otthonában mindig szívesen látott vendégek voltak a
tanácsait kérő magyar hegymászók. Az MFT meghívására Budapesten is tartott
előadásokat TIT Stúdióban.”
Neidenbach
Ákos: Tátrai segítőnk, Arno Puškáš című fenti cikke megjelent a „Turistaság és
Alpinizmus” című, 1994-ben újraindult folyóirat 1.(26.) évfolyam 1. számában. Arno
Puškáš 2001 nyarán hunyt el Poprádon.
