Szokatlan érzés, hogy ezúttal nem
egy 30 kilométeres, 1000 méter szintkülönbséget felölelő teljesítménytúra áll
előttem; hanem csupán a Magas-Tátra szelídebb lankái. Indulás előtt figyelembe
kellett vennünk ugyanis, hogy ezúttal egy láthatatlan utas is velünk tart,
egész pontosan a hasamban. Így, a második trimeszter közepén – és ezzel a
terhesség valószínűsíthető félidejében – épp nagyon aktív korszakomat élem, túl
vagyok az első három hónap erőtlen, kómás zombilétén, általános állapotom pedig
közelít a megszokotthoz. Ezért is döntöttünk úgy – plusz a kibírhatatlan magyar
parlagfű helyzet miatt -, hogy idén sem hagyjuk ki a Magas-Tátrát. A terep
ismerős volt, az állapot új, a végeredmény a lehető legkellemesebb.
Tapasztalatok és tippek arról, mit vigyünk magunkkal, ha 2000 méter alatt
tervezzük a túrát.
Mivel lényegesen
gyakorlottabb túrázó vagyok, mint terhes, inkább szolidabb távolságokat,
szintkülönbségeket és terepeket választottunk. És mivel az utóbbi időben kisebb
emelkedőn lévő otthonunk megközelítése is enyhe zihálással járt, kezdetben volt
bennem némi kétely, hogy menni fog-e. Mindezek miatt egy könnyű próbanappal
kezdtük a tátrai nyaralást. A tesztnapon azt a túrát tettük meg, amivel valaha
a Magas-Tátrával való ismerkedésünket kezdtük: a Csorba-tótól a Poprádi-tóig
terjedő legfeljebb 4-5 kilométeres szakaszt (oda és vissza). Aki valaha is volt
a Magas-Tátrában, az tudja, hogy ez az a turistaút, amit ötéves gyerekek és
sportos nyugdíjasok is könnyedén megtesznek, köszönhetően a mindössze 150
méteres szintkülönbségnek. A piros jelzésen mentünk, a zöldön jöttünk, holtpont
nem volt, meglepően könnyen ment minden. Körbejártuk a csodás Poprádi-tavat – a
szimbolikus temetőt most kihagytuk, mert már sokszor láttuk -, majd a
szokásosnál nem sokkal hosszabb idő alatt tértünk vissza a Csorba-tóhoz.
