A Vörös-torony-hágó új láncai Hír

Nagy Árpád

2014/09/26

Hirdetés

Egy évvel ezelőtt, 2013. szeptember elején adtam hírt ezen a felületen arról, hogy a korábbi egyirányú útvonal helyett 2013 nyarától immár mindkét irányban járható a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb, de emellett talán legtechnikásabb magashegyi hágója, a Vörös-torony-hágó. Korábban jártunk már itt néhányszor, de most egyrészt az új láncok szemrevételezése, másrészt egy szép túra reményében szeptember elején Julcsival, Katával és Tibivel útnak indultunk, hogy végigjárjuk a Tátra egyik legszebb körtúráját. A meglehetősen esős, kevés szép napot biztosító nyár után egy szép idővel kecsegtető napon kora reggel autóba ültünk, és így 8 órakor már a Tarajkán gyönyörködhettünk a pára- és felhőmentes kék égboltban. A túrát ezúttal a szokásos útvonalon, vagyis a Kis-Tarpataki-völgyből a Nagy-Tarpataki-völgy irányába terveztük és hajtottuk végre.

Mert hiába a kétirányú átjárhatóság, a nehezebb, igényesebb szakaszok a Kis-Tarpataki-völgy felőli oldalon vannak, itt vannak a hosszabb láncos részek, amelyeken jobb és könnyebb felfelé menni, mint lefelé ereszkedni. Bíztunk benne, hogy már mögöttünk van a nyári főszezon, reméltük, hogy nem lesz sorban állás a láncoknál, és hogy jó tempóban átjutunk a hágón. A túra többi része csak rajtunk, saját erőnkön és akaratunkon múlik.

Egyenletes tempóban jutottunk el az Óriás-vízesésig, majd egy-két fotó után mentünk is tovább a Zamkovszky-menedékház irányába. A jól ismert, barátságos menedékháznál is csak egy szusszanásnyi pihenőt tartottunk, és máris emelkedtünk tovább az Öt-tavi-katlan irányába. A fenyőövezetből kiérve megpillantottuk kedvenc tátrai menedékházunkat, a 2015 méter magasságban épült Téry-menedékházat. Még ekkor is tiszta idő volt, sütött a nap, kék volt az ég, de már megjelentek az első felhőpamacsok, melyek később egyre inkább átvették a hatalmat. A tófalhoz közeledve azt láthattuk, hogy nincsenek túl sokan előttünk, ez biztató jel volt a sokszor elég forgalmas hágó előtt.

A kalauzokban olvasható szintidőt szinte percre teljesítve érkeztünk meg a tófal tetején álló Téry-menedékházhoz, amely a Tátra legmagasabban épült, egész évben nyitva tartó menedékháza. Az emelkedő felső részén, a Kis-kaptatón már magát a hágót is láthattuk, és azt is, hogy a viszonylag korai időpont ellenére már voltak, akik akkor felfelé araszoltak a jobb oldali sziklafalon. A menedékház előtt pótoltuk az útközben elégetett energiát, és máris nekivágtunk a Pfinn-kilátó oldalában vezető további útvonalnak. Az Öt-tó tavai, pontosabban a Középső-tó és a Nagy-tó felett ekkor még tisztán látszott a Zöld-tavi-csúcs hatalmas tömbje, a Zöld-tóhoz történő átjutást lehetővé tevő Téry-horhos görgeteges, meredek nyílása, valamint egy-egy pillanatig a Lomnici-csúcson megépített, a mélység fölé vezető panorámakilátó.

A Kis-Nyereghágó-völgyecskébe bekanyarodva aztán egyik pillanatról a másik magunk előtt láthattuk az előttünk magasodó Vörös-torony jobb oldalán található Kis-Nyereg-hágót, amely a Tátra legmagasabb, jelzett turistaúton elérhető hágója, valamint a csúcs bal oldalán látható szűk bemetszést, a Vörös-torony-hágót. Ekkor már egyre több felhő jelent meg felettünk, de ezek legfeljebb csak a kilátást ronthatták el, sem esőt, sem pedig viharveszélyt nem hordoztak magukban. A felhőktől függetlenül továbbra sem panaszkodhattunk az időre, egész nap kiváló túraidő, kevésbé kiváló, de megfelelő fotósidő volt. A magasan fekvő, sziklás völgyecskében leereszkedtünk a két hágóba vezető turistaút elágazásához, amelytől mi ezúttal a balra induló sárga jelzésen lépdeltünk tovább úticélunk, a Vörös-torony-hágó felé.

Már csak néhány szerpentin, és megérkeztünk a hágóból leereszkedő törmeléklejtő jobb oldalán emelkedő, néhol szinte függőlegesnek tetsző sziklafal alá. Ezen a sziklafalon, pontosabban a sziklafalba erősített láncokat használva, a fémhágcsókon felmászva lehet feljutni a hágóba. A láncos szakasz elején kíváncsian kerestem az új láncokat, de csak a korábbról márt jól ismert, turisták tömegei által simára koptatott sziklafalon vezető régi nyomvonalat láthattam. A láncos sziklafal első métereit leküzdve aztán megláttuk az újonnan elhelyezett, a régi láncoktól néhány méterre balra, a sziklafalba erősített új láncokat. Ezeket úgy építették be, hogy most már valóban akár mindkét irányban biztonságosan, a szemben haladókat nem veszélyeztetve át lehessen jutni a hágó egyik oldaláról a másikra, akár egyik, akár a másik irányból. Mi nagyrészt a régi láncokat és a hágcsókat használtuk, csak a sziklafal felső egyharmad részében, előzés céljából tértünk ki balra, az új láncokhoz. Legutóbbi itteni túránk szép fotóira emlékezve hátra-hátra néztünk, remélve, hogy részünk lesz a Lomnici-csúcs és az Öt-tavi-katlan irányába nyíló szép kilátásban, a felhők azonban ezt ezen a napon másképen gondolták.

Nem sokkal déli 12 óra után meg is érkeztünk a hágóba, ahol nem volt ugyan nagy tömeg, de néhány, másokkal mit sem törődő turista éppen a hágó szűk nyílásában találta meg a megfelelő helyet az ebédje elfogyasztásához. Őket kerülgetve sikerült átjutnunk a hágó nyugati, Nagy-Tarpataki-völgyi oldalára, ahol a Vörös-torony sziklafalának tövében mi is kényelmes helyet kerestünk az ebédhez és a pihenéshez. Magasan a fejünk felett jöttek-mentek a felhők, a hágóból a Lomnici-csúcs irányába hátranézve semmit sem láttunk, a Nagy-Tarpataki-völgy, valamint a fölé magasodó Nagyszalóki-csúcs ekkor még látszott, de a csúcs már ekkor is egyre határozottabban gyűjtötte maga köré a felhőket.

Azt hiszem, Tátrában nehéz a Vörös-torony-hágónál megfelelőbb helyszínt találni a táskánkban felcipelt szendvicsek elfogyasztásához. Mi is így gondoltuk, ezért a hágó nyugati oldalán hosszabb pihenőt tartottunk ebéddel, fotózással, nézelődéssel. Eközben a felhők egyszer elfedték, majd néhány pillanat múlva ismét látni engedték a völgyet, illetve a völgynek azt a részét, ami a hágó nyílásából látható. Mindkét irányban felhős volt alattunk a völgy, úgy tűnt, hogy csak maga a hágó és annak szűk környezete nem kapott a körülöttünk mindent elborító felhőpaplanból.

Az egyre határozottabban gyülekező felhők sem vették el azonban a kedvünket, és az ebédszünet után újult erővel láttunk neki a Nagy-Tarpataki-völgybe, a Hosszú-tavi menedékház irányába vezető ereszkedésnek. Gyorsan magunk mögött hagytuk a hágó alatti törmelékes lejtőt, és rátértünk a Vörös-torony és a Hegyes-torony alatt, a Varangyos-tavi-csúcs hatalmas tömbjének tövében vezető turistaútra. A Vörös-torony sziklafalán szinte már szokásosnak mondhatóan ezúttal is láttunk sziklamászókat, a Hegyes-torony alatti, eltévedésre lehetőséget nyújtó terepen pedig kőemberek sokasága mutatta a helyes irányt.

A Metélőhagymás-tavakat magunk mögött hagyva előttünk magasodott egy korábbi téli túránk célpontja, a Jeges-tavi-domb, Mi a magaslat tövében balra kanyarodva érkeztünk meg a völgy egyik szép fekvésű tava, a Fuchs-tó partjára, majd onnan néhány perc múlva az 1960 méter magasságban található Hosszú-tavi menedékházba. Itt sajnos utolértük a már a hágóban is elég nagy zajt csapó, a hágó szűk nyílását gyakorlatilag teljesen elfoglaló kisebb cseh turistacsoportot, akik itt sem fogták vissza magukat, szinte zengett tőlük a völgy, de főleg a menedékház környéke. Az odáig rendben van, hogy legyen jó kedvünk a túra során, de néhány turistatársamnak (nemzetiségtől függetlenül) kötelező oktatás tárgyává tenném a turista etikettet…

A szinte egész délután kitartó felhők egy-két pillanatra engedtek csak kilátást a völgyet övező csúcsok sorára, így a menedékház előtti padokon pihenve néhány pillanatra szinte teljesen felemelkedtek a fehér fellegek a Varangyos-tavi-csúcsnak a völgyet uraló hatalmas tömbjéről, hogy aztán pár perccel később ismét beborítsák azt. Ezeket a ritka pillanatokat, a néha előbukkanó kék ég látványát mindig igyekeztünk kihasználni egy-egy újabb fotó elkészítéséhez, így ha ezen a túrán nem is sikerült sokszor szinte giccsesen kéknek tűnő háttér előtt fotózni a csúcsokat és a tavakat, de azért ezúttal is sikerült megörökíteni a túra legemlékezetesebb pillanatait.

A Hosszú-tavi menedékháztól aztán nem maradt más hátra, mint visszajutni túránk kiindulópontjára, a Tarajkára. Energiánk és jókedvünk végig kitartott, a menedékháztól lefelé vezető jól ismert út már semmi meglepetést nem tartogatott, bár Kata és Tibi most szembesültek az elmúlt évben a meredek sziklafalakból kiszakadt, a turistautat keresztező hatalmas kőlavinák nyomaival. Egy ilyen túrán, ilyen időben ez egy olyan útvonal, amelyet le kell küzdeni ahhoz, hogy keretbe foglaljuk a túrát, melynek erre a részére is jutott egy-két elkapott pillanat, amelyért érdemes volt bekapcsolni a fényképezőgépet.

Napunkat összegezve a Tarajkáról indulva, majd a nap végén oda visszaérkezve egy szép nagy körtúra során sikerült megmászni a Kis- és a Nagy-Tarpataki-völgyet összekötő Vörös-torony-hágót. A nap folyamán láttunk több vízesést, számtalan kisebb-nagyobb tavat, néhány menedékházat, sok fecsketárnicsot, kőemberkéket és alkalmi „kőasszonyokat”, egy zergét, sok-sok felhőt, de sok napsütést is. Élményekkel teli túra volt...

A túra során készült fotók itt tekinthetők meg.