![]()
Władysław Cywiński, az ismert lengyel hegymászó, tátrai kalauzíró, a Tátra egyik legelismertebb lengyel
szakértője 1939. augusztus 12-én született Vilniusban. 2013. október 12-én, 74
éves korában az Omladék-völgyben egyedül túrázva bekövetkezett halálos
balesetéig aktív hegymászó, hegyivezető és hegyimentő volt, előrehaladott
kora ellenére is. A 2000 decemberében elhunyt Witold Henryk Parisky mellett a
Tátra északi oldalán a hegység legelismertebb szakértőjeként tartották számon.
Bár mérnöknek tanult, már első zakopanei látogatása után biztos volt benne,
hogy élete a hegyekhez kötődik majd. A Tátra, melyet első alkalommal 1959-ben a
Babia Góra tetejéről pillantott meg, számára szerelem volt első látásra. 1959-től,
vagyis 20 éves korától mászott, nyolc évvel később, 1967-től pedig
hegyivezetőként és hegyimentőként is tevékenykedett, több mint 350 mentőakcióban
vett részt. Hegymászó pályafutása során kb. 30 új utat mászott a Tátrában,
valamennyi név szerint ismert csúcsot és hágót megmászott, több kevésbé ismert
sziklaalakzatnak pedig ő maga adott nevet.
![]()
Mindemellett a Giewont észak falának
legnagyobb szakértőjeként tartották számon. 1975-ben szólóban, három és fél nap
alatt járta végig a Tátra főgerincét, Ő maga ezt az eredményt tartott hegymászó
pályafutása legfontosabb eseményének. Mászásai mellett a Tátráról szóló eddigi
egyik legrészletesebb hegymászókalauz
szerzőjeként is emlékezhetünk rá, valószínűleg azon a végzetes napon is a
kalauz következő kötetéhez végezte a terepbejárást. 2009-ben, a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) 100. születésnapja alkalmából megrendezett
ünnepségen a Lengyel Köztársaság elnökétől a hegyimentés fejlesztésében végzett
kiemelkedő munkájáért és elkötelezett hegyimentő tevékenységéért a második
legrangosabb lengyel polgári kitüntetést, a Lengyel Újjászületés Rendje
Parancsnoki keresztjét vehette át.
2013. október 14-én, két nappal Władysław
Cywiński tragikus halála után egy barát, Maciej Krupa ezekkel a szavakkal
emlékezett:
„Volt és nincs. Nincs Wlodek. Szombaton sokként ért a hír.
Piotr könnyekkel a szemében mondta el nekem. Körülöttünk minden csendes. És
akkor megszólal a telefon, hogy erősítsem meg, hogy ugye nem igaz, hívnak az
ismerős újságírók. Hiszen úgy tűnt, Ő halhatatlan. 74 évesen is kitűnő
kondícióban és talán jó egészségi állapotban volt. Azért írom, hogy talán, mert
erről nem beszélt, soha nem panaszkodott. A hegyekben halt meg. Tudom, hogy ha
választhatott volna, így akarta volna. Nem az ágyban, betegen,
kiszolgáltatottan, hanem ereje teljében az ő szeretett hegyeiben. És így lett…”
