„...- Borzasztó dolog meghalni....
- Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan,
és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó... De az élet! Soha
többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az
élet... Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az
emberek... Te hinted le éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák
leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd
mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a
pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak
tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe…”
Wass Albert: A
funtineli boszorkány (idézet)
