![]() |
A Vörös-torony-hágó és a Kis-Nyereg-hágó |
A Magas-Tátra első, fix drótkötelekkel biztosított turistaútját július 1-én szeretnék megnyitni a nyilvánosság előtt.
A világ más részein via ferrata vagy klettersteig néven ismert, első
biztosított turistaút a Vörös-torony-hágót és a Kis-Nyereg-hágót köti majd
össze. Az útvonal igényes magashegyi terepen vezet, melyet felszerelnek a
biztosításhoz használható fix kötelekkel, fémhágcsókkal és más mesterséges
segédeszközökkel. Ezeknek az eszközöknek a célja az, hogy növeljék az utat
használók biztonságát, ezáltal megfelelő felszereléssel olyan turisták is
bejárhassák ezt az útvonalat, akik nem rendelkeznek a nehéz magashegyi terepen
szükséges hegymászó tapasztalattal. „A Vörös-torony-hágót és a Kis-nyereg-hágót
összekötő útvonal olyan újdonság, amely eddig sem a Magas-Tátrában, sem
Szlovákiában nem volt” – mondta Lenka Maťašovská, a Magas-Tátra Régió
Idegenforgalmi Hivatal körzeti szervezetének vezetője.
Az idegenforgalmi szervezet már
befejezte a szükséges egyeztetéseket Tátravárossal, valamint a Tátrai Nemzeti
Park Állami Erdészetével (Státne lesy TANAPu). „A nemzeti parknak van egy
látogatási rendje. Ebben olyan szabályok vannak lefektetve, melyeket
tiszteletben kell tartani. Mindkét fél pozitívan állt az ügyhöz. Nincs gond
azzal, hogy egy ilyen via ferrata megépüljön” – mondta Maťašovská. Az
idegenforgalmi szervezet jelenleg a környezetvédelmi hatósággal tárgyal, aki az
ilyen jellegű utak megépítését engedélyezheti. Az útvonal kiépítésének költsége
Maťašovská szerint 30.000 € lehet. „Üdvözlöm ezt a kezdeményezést. Ez egy olyan
lépés, amely hozzájárulhat a Magas-Tátra vonzerejének növekedéséhez” – mondta Róber
Gálfy hegymászó és hegyi vezető. Véleménye szerint nem kell attól aggódni, hogy
tömegek látogatják majd az útvonalat. A via ferraták kiépítésének azonban van egy
másik oldala is. „Aki ilyen útvonalat akar létesíteni, annak azzal is tisztában
kell lenni, hogy egy ilyen útvonalnak kell hogy legyen tulajdonosa, aki
felügyeli az útvonalat, és felelősséggel tartozik érte” – tette hozzá Gálfy.
Nagyon fontos az ilyen biztosított
útvonalakon a turisták biztonsága. A Hegyi Mentőszolgálat még nem nyilvánított
véleményt ebben az ügyben. Abban az esetben, amennyiben az engedélyezési
eljárás sikeresen befejeződik, az idegenforgalmi szervezet július 1-én szeretné
megnyitni a Magas-Tátra első via ferratáját a nagyközönség előtt. „Ez sok
tényezőtől függ. Legfontosabb a biztonság, valamint a törvényi előírások
betartása” – mondta Maťašovská. Az első via ferrata átadását követően egy év
elteltével szeretnék értékelni a projektet. „Meglátjuk, hogyan fogadja a
turistatársadalom az első ilyen útvonalat, és csak ezt követően döntünk a
hogyan továbbról” fejezte be Maťašovská.
A Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo, 2352
m) a Kis- és a Nagy-Tarpataki-völgy közötti összeköttetést teszi lehetővé,
alapvetően ez az hágó köti össze a Téry-menedékházat a Hosszú-tavi
menedékházzal. A hágó június 15. és október 31. között látogatható, a
Kis-Tarpataki-völgyből egyirányúsított, jelzett turistaúton.
A Kis-Nyereg-hágó (Sedielko, 2372 m)
a Kis-Tarpataki-völgyből a Hásó-Jávor-völgybe történő átjutást teszi lehetővé,
a Tátra főgerincét keresztezve. Szintén június 15. és október 31. között
használható, de ez az útvonal mindkét irányból járható.
A Vörös-torony-hágót és a
Kis-Nyereg-hágót egy gerinc köti össze, melynek legmagasabb pontja a
Vörös-torony (Široká veža, 2462 m). Ez a gerinc bakancsos turisták számára
elérhetetlen, a két hágót a nyári szezonban a Kis-Tarpataki-völgy zárlatában,
pontosabban a Kis-Nyereghágó-völgyecskében haladó a zöld és sárga jelzésű
turistaút köti össze.