A tátrai (podhalei) juhászkutya (Polski owczarek podhalański)
neve egyrészt a kutya fajtájára (juhász- vagy pásztorkutya), másrészt szűkebb
hazájára utal. A polski (lengyel) jelző mellett a podhalański a Magas-Tátra és
a Nyugati-Beszkidek között elterülő Podhale-medencére utal. A fajta neve tehát
szó szerint podhalei lengyel juhászkutya, de nevezik egyszerűen tátrai
juhászkutyának is. Származási helyén, a kiterjedt erdők közötti réteken, mezőkön
birkanyájakat legeltettek, s a nagy fehér kutyáknak kellett megvédeniük a
jószágot a medvétől és a farkastól.
Az alföldön is használták ezeket a kutyákat
a nyájak őrzésére, de ott a terjeszkedő városok, a nagy népsűrűség miatt már a
XVII. század második felére eltűntek a nagytestű ragadozók. A lengyel-szlovák
határon nagyon régóta honosak a fehér juhászkutyák, csak éppen az egyik oldalon
szlovák csuvacsnak, a másikon lengyel juhászkutyának nevezik őket. Gyakorlatilag
viszont közös származású, egyazon fajtáról van szó, ráadásul nem hagyható
figyelmen kívül a magyar kuvasszal való szembetűnő hasonlóságuk sem. A tátrai
juhászkutyát később a lengyel hadsereg is alkalmazta szállító és hírvivő
kutyaként, szervezett tenyésztése viszont elég későn kezdődött. 1937-ben jelent
meg az első standard, a háború azonban itt is közbeszólt. Később Krakkó
térségében kezdték el újra a fajta tenyésztését, sokáig gorálnak nevezve a
kutyákat. Az FCI 1976-ban ismerte el a fajtát, melyet rögtön átkereszteltek
podhalei tátrai kutyának.
A tátrai juhászkutya régi lengyel őrző- és terelőkutya.
Főként a Tátra és a Kárpátok hegyeiben él, és helyenként még ma is őrzi, védi,
kíséri a nyájat. A magyar kuvasz, a szlovák csuvacs és az olasz abruzzói közeli
rokona. Rendkívül erős, bátor állat, egymagában is felveszi a harcot a
farkassal, medvével vagy a kétlábú ellenséggel (ne feledjük, a Magas-Tátrában
még napjainkban is élnek farkasok). Tevékenységi köre napjainkban
kiszélesedett: főként testőrként vagy házőrzőként használják, lényegében
azonban minden olyan feladatra kiképezhető, amely keménységet, határozottságot
és nagy fizikai erőt feltételez.
Nagy testű, jó felépítésű, megnyerő küllemű eb. Feltűnően
hasonlít a mi kuvaszunkra. Koponyája enyhén domború, szeme sötétbarna, füle a
fejéhez simulva lelóg. Háta izmos, egyenes, mellkasa széles és mély, fara
mérsékelten csapott. Farka hosszú, lelógó, a végét kissé visszahajlítja.
Szőrzete hosszú, vastag, sűrű, kissé durva tapintású, hófehér színű.
A tátrai juhászkutya általában nyugodt, józan,
kiegyensúlyozott természetű. Intelligens, viszonylag engedelmes, szívesen
tanuló fajta. Nagyon hűséges a családjához, elszántan védelmezi annak tagjait,
otthonát és tulajdonát a rossz szándékú emberektől. A szabadban szeret
tartózkodni, lakásban nem érzi jól magát. Barátságos természetű állat, jól
kijön más kutyákkal és az egyéb háziállatokkal is. Ugyanez érvényes a
gyerekekre, viszont tudni kell, hogy nem fog a családhoz tartozó gyerek mellé
állni, ha az durván bánik más gyerekekkel. Ha idegennel találkozik,
hátrahúzódik, és vár, amíg gazdája azt nem érezteti vele, hogy megbízható az
illető. A tátrai juhászkutya nem óvakodik különösebben az idegenektől, de
egyértelműen jelzi, hogy a család az első. A tátrai juhászkutya igen
értelmes és szívesen tanul. Ha nyugodt és következetes módon tanítják, nem
lehet vele gond. A durva módszerek viszont a kívánttal ellentétes eredményre
vezetnek. Hazájában többféle célra is felhasználják; másutt megbízható családi
kutyaként tartják.
