160 évvel ezelőtt, 1852. április 23-án született báró
Mednyánszki László (1852-1919) festőművész, a századforduló magyar
festészetének legtermékenyebb és legtalányosabb alakja. Festői
tehetsége korán jelentkezett, Zürichben, Münchenben és Párizsban tanult, ekkortájt
festett tájképein a barbizoniak hatása érezhető. A nemesi családból származó tehetséges
festő anyja halála után, 1883-ban Nagyőrre (Szepes vármegye) vonult vissza.
1889-től 1892-ig Franciaországban tartózkodott, s az ott megismert
impresszionizmus hatására műveinek szürkén borongós alaptónusát lassan levegős,
közvetlen festésmód váltotta fel. Műveit műfajok szempontjából három fő
csoportra oszthatjuk: tájképek, csavargóképek és katonaábrázolások.
Tájfestészete a barbizoni felfogásból indult, de örökös vándorlása során a
természet alapos ismeretéből festői igényessége rendkívüli erejű műveket
alkotott. Nyaranta Nagyőrön dolgozott, de a Tátráról az Adriáig bejárt minden
vidéket.
1896 és
1905 között készült képeit ismét sötét színárnyalatok, sűrű
fényárnyék-hangulatok jellemzik, melyek csak 1909 körül oldódnak újra
világosabb tónusúvá. Az I. világháború kitörése idején ismét Budapesten
tartózkodott, s harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt.
Tájképfestészete mellett műveinek másik nagy csoportját az ún. csavargóképei
alkotják, melyek mintegy előkészítői későbbi katonaábrázolásainak. Csavargókat
és meggyötört katonákat ábrázoló képei gyakran látomásszerűek.
