2020. október 26., hétfő

Viktor Beránek: az emberek az internetet nézve indulnak túrázni

Viktor Beránek, a Hunfalvy-völgyi menedékház (Chata pod Rysmi) bérlője szerint az idén a szokásosnál kevesebb turista volt a hegyekben, akik azonban úgy viselkedtek, mintha az internet irányítaná őket.
Viktor Beránek több magashegyi menedékházban is dolgozott, mielőtt 1977-ben bérlőként le nem telepedett Szlovákia legmagasabban fekvő menedékházában, 2250 méteres magasságban. A plus7dni.pluska.sk portál szerkesztője egy esős tátrai reggelen podbanszkói otthonában látogatta meg Viktort, aki köhögés ellen használatos ökörfarkkóró teát főzött. A teába méz mellett magnéziumot is rakott, amivel megelőzhetőek azok az izomgörcsök, melyek a menedékházba történő napi felmenetelek során gyakran előfordulnak.
 
Mit csinál Viktor Beránek ősszel?
November elsejéig vagyok a házban, amíg a túraútvonalak nyitva vannak. Idén csak június 15-én nyitottuk meg a menedékházat, amikor a koronavírus első hulláma véget ért, és amikor bezárjuk a házat, előreláthatólag akkor tetőzik majd a második hullám. Egy atipikus szezont éltünk át.

Videók keringtek az interneten azokról a turistákról, akik hosszú sorokban álltak a menedékházhoz vezető turistaúton a láncos szakasz előtt. Ez ritka jelenség vagy csak látványos médiafogás?
1977 óta vagyok a menedékházban. A Tengerszem-csúcsra (Rysy) a múltban voltak különböző – ifjúsági, politikai – indíttatású szervezett tömegtúrák, és a keletnémetek is előszeretettel látogatták. Röviden, a Tengerszem-csúcsra mindig nagyon sokan jártak. A láncokkal ellátott szakaszon rendszeresen voltak torlódások, ez nem újdonság. Ugyanúgy, ahogy manapság sincsenek erősebb viharok, mint évekkel ezelőtt, hacsak nem nevezzük őket az új nevükön szupercellának. Régebben voltak olyan viharok, hogy helikopterek zuhantak le a Tátrában. Ugyanakkor az emberek nem emlékeznek arra, hogy milyen volt az időjárás egy évvel ezelőtt, és arra sem, hogy milyen volt régen.
 
Térjünk vissza a turistautakra. Volt torlódás vagy sem?
Néhány alkalommal idén is voltak torlódások, kb. ötször-hatszor a szezonban. Régebben minden nap voltak, főleg augusztusban. Nincs semmi új a nap alatt. Az igazság azonban az, hogy kb. öt évvel ezelőtt azon a területen megduplázódtak a láncok, így ma már fel és le is lehet haladni egyszerre. Ezzel csökkent a sorok kialakulásának lehetősége. Ha azonban valaki ott elakad, mert előfordul, hogy egy turista megijed, és akkor se fel, se le nem mer megmozdulni, olyankor előállhat ilyen helyzet.
 
Szóval milyen volt a szezon?
Becslésünk szerint ebben az évben kb. 20 %-kal kevesebb turista volt a házban, mint tavaly. A szezon annyiban különleges, hogy távolabbi országokból, például Litvániából, Lettországból és hasonlókból nem voltak ügyfeleink. Ők korábban hetente két-három túrát tettek. Fel szerettek volna jutni a Tengerszem-csúcsra, a Téry és a Hosszú-tavi menedékházba akkor is, ha esett az eső. Előre lefoglalták a szállásokat, kifizették az előleget. Ebben az évben közelebbi vidékekről érkező ügyfélkör látogatott meg minket – lengyelek, szlovákok, csehek. A lengyelek reggel elindulnak Zakopanéból, ha szép az idő, rengeteg autó parkol a Poprádi-tó megállónál. Tömegekben mennek fel a Tengerszem-csúcsra, és szó szerint szétszedik a menedékházat. Amikor másnap viszont esik az eső, senki sem jön, tíz embert sem látni az egész völgyben.
 
Hogyan magyarázza ezt?
Az embereket az időjárás-előrejelzések irányítják. Kifejezetten az internetre és a mobiltelefonra hagyatkoznak, hogy elinduljanak-e túrázni vagy sem. Múlt vasárnapra azt jósolták az interneten, hogy rossz idő lesz, de vasárnap végül nagyon szép, szó szerint gyönyörű idő volt, a turisták azonban nem jöttek. Nemrégen még attól félünk, hogy előbb-utóbb a számítógépek fognak minket irányítani, és eljött ez az idő.
 
Azt tanácsolja, hogy rossz időben is induljunk kirándulni?
Szeretném felhívni az emberek figyelmét, hogy másképp tekintsenek a turizmusra. Ne a csordaszellem vezérelje őket. Négy órán keresztül gyalogol egyik a másik után, amíg feljut a Tengerszem-csúcsra. Ezután néhány percnyi nézelődés a csúcson, majd lefelé újabb négy óra gyaloglás. Ez nem a rövid kilátásról szól, hanem az úton töltött nyolc óráról. A nyugalmat akkor találjuk meg, amikor kevesebb ember van az úton. Ugyanez vonatkozik a házban való alvásra is. Most nagyon kellemes a légkör. Kicsit havazott, lobog a tűz a kandallóban, csak a petróleumlámpa fénye világít, nincs mobil térerő, a turisták összetolják az ágyakat. Ez egy igazi élmény. Az embereknek ezért a hangulatért menjenek a hegyekbe, ne a kilátásért. Ez hülyeség.
 
A lengyelek jól ismerik a Halastóhoz (Morskie Oko) vezető úton hömpölygő tömegeket. Sokszor úgy néz ki, mint a prágai Vencel tér.
Az egy katasztrofális útvonal, egészen november végéig naponta akár tízezer ember is jár arra.
 
1977 óta a Hunfalvy-völgyi menedékház bérlője. Tapasztalt valamilyen időjárás változást?
Hogy őszinte legyek, nem látok változást. Lehetséges, hogy emelkedik a hőmérséklet, a gleccserek olvadnak, de a Tátrában nem tapasztaltam jelentős változásokat. Ebben az évben inkább rövid és enyhe, szinte jelentéktelen viharok voltak, ezek viszont hirtelen és figyelmeztetés nélkül érkeztek. Ezért történtek olyan tragédiák, mint a múlt évben a lengyel Giewonton, amikor az emberek nem tudtak elég gyorsan reagálni, és villámcsapás a halálukat okozta. Emlékszem az 1980-as években a Tátrában tapasztalt katasztrofális viharokra, mint például a Malompataki-völgyben, amikor lezuhant a mentőhelikopter. Aznap délután vittem fel árut a menedékházba. A vihar köveket mozdított meg, amelyek a sziklafalakról a turistaútra hullottak. Hatalmas vízfolyások folytak mindenfelé, jégeső esett, húsz másodpercenként villámlott. Egy fém tűzhelyet vittem, egy halom vasat, amit nem tudtam levenni. Száz kilogramm volt. Ha leesne, nem tudnám ismét felvenni. Nagyon fáztam. Minden villámlás után azzal vigasztaltam magam, hogy még húsz másodpercig biztos életben leszek.
 
Politikusok is felmennek a Tengerszem-csúcsra? Kivel találkozott itt idén nyáron?
A politikusok különösebben nem hangoztatják, ha erre járnak. Nem emlékszem, hogy ebben az évben a politikusok közül volt-e ott valaki, az újakról azonban nem sokat tudok. Nincs tévém, ezért nem ismerem fel őket az arcok alapján. A Tengerszem-csúcson mindenki egyenlő.
 
A politika zavarja önt ott fent?
Nincs térerő és TV a házban. Csak egy zongoránk van, el vagyunk szigetelve attól, ami lent zajlik. A házra felírtuk, hogy mi egy szabad királyság vagyunk. Ami a politikát illeti, az egyik embernek ez nem tetszik, a másiknak az. Egyszer az egyik köp egyet, aztán a másik. A menedékházban ezért tilos politizálni és földre köpni. A menedékházban az emberek nem beszélnek a politikáról. Amikor este megérkeznek, nincs térerő, ülnek a petróleumlámpa mellett egy asztalnál, isznak valamit, gitároznak, játszanak. Ott fent minden más. Amikor lemegyek, vezetés közben bekapcsolom a rádiót. Csak akkor kerülök kapcsolatba a világ híreivel és új információkkal. Most megdöbbentem, hogy milyen rossz irányba megyünk a koronavírussal.
 
A turisták magas száma ellenére a koronavírus elkerüli a Magas-Tátrát. Miért van ez így?
Azt beszéltük egymás között, hogy ez idő alatt biztosan volt valaki a menedékházban, aki meg volt fertőzve koronavírussal. Aztán olvastam valahol, hogy tiszta környezetben az emberek jobban ellenállnak ennek a betegségnek, mint azok, akik olyan városokban élnek, ahol szmog és egyéb dolgok vannak. Lehetséges, hogy egy bizonyos magasságban és a tiszta levegőben a vírus nem rendelkezik elegendő erővel és képességgel a szaporodáshoz. Eddig mindannyian lejártunk a házból, de a koronavírus nem jelent meg.
 
Mi a véleménye arról, mi történik a világjárvánnyal kapcsolatban?
Megdöbbentem, hogy egyesek attól félnek, hogy a jégkorongunk nem éli túl a járványt, másrészt pedig ahogy hallottam a rádióban, a rózsahegyi és a poprádi kórház lassan összeomlik. Még ha megszűnik is a jégkorong, később biztosan feltámad majd, mert ez egy sport. De ha valaki úgy gondolja, hogy kórházaink akkor is működni fognak, ha az orvosok és a személyzet beteg lesz, akkor az téved. Nem akarok senkit megijeszteni, de nézzük meg, hogy alakult ez Észak-Olaszországban vagy Spanyolországban. Több ezer halott és még több tízezren érintettek. Meglep, hogy hazánkban az emberek nem látnak a szemüktől, a fiatalok azt állítják, hogy ők túl fogják élni. De ennek nem kellene így lennie, nem lenne szabad egymással vitázni. Egy láthatatlan ellenség áll előttünk, akivel együtt kell megvívnunk a harcot. Olyan ez, mint Szvatopluk vesszői. Ha egységesek vagyunk, akkor nem törhet meg minket, de ha valaki önző, akkor nem biztos, hogy sikerül.
 
Visel maszkot?
Én sem tudtam a kezdte kezdetén, hogy kell-e maszkot viselni, vagy nem. Most azt mondom, hogy ha elmegyek a boltba, viselek, elmegyek étterembe, viselek. Arra kérem az embereket, hogy ragaszkodjunk azokhoz a szabályokhoz, amelyeket a hegyekben tanultunk – szerénység, alázat, és vegyük észre a ránk leselkedő veszélyt. Így jobban tudjuk kezelni a ránk váró nehéz időszakot.
 
Nemrégiben meghalt a tátrai teherhordók királya és a Kő-pataki menedékház bérlője, Laco Kulanga. Hogyan emlékszik rá?
Szinte egyszerre kezdtük teherhordóként dolgozni. Laco 1968 körül, én egy évvel később. Akkor még nagyon fiatalok voltunk. Én a Hosszú-tavi menedékházban dolgoztam, ő pedig a Zamkovszky menedékházban és más házakban is. Természetesen az évek alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mi történhetett vele...
 
Eltörte a kulcscsontját, amikor egy megcsúszott egy hordó sörrel a Kő-pataki-tótól a menedékház felé. Először nem is akart kórházba menni, aztán aláírta, hogy saját felelősségére hazaengedik.
Tudja az talán ő hibája, hogy nem tudták megfelelően megvizsgálni. De ezért senkit sem szabad hibáztathatni. Egyszer elvágtam a kezem, de a kórházban aláírtam, hogy saját felelősségemre kiengedjenek. Pedig szükség lett volna egy kisebb műtétre. Mi bérlők furcsa emberek vagyunk – minden az egyben. Talán a környezet és életforma késztet erre minket. Jobb házasságban élünk a hegyekkel és a menedékházakkal, mint bárki mással. Laco a hegyekben akart elmenni, ahol egész életében élt, nem a kórházban. Ha meg kell halni, akkor az a törpefenyők között történjen meg.
 
Ön személyesen Csehországból költözött a Tátrába. Hogyan lesz egy "idegenből" Tátrai legenda?
Ez véletlen egybeesés volt, a szüleim ide költöztek, először Tátralomnicra, aztán Ótátrafüredre. Az 1968-as és 1969-es viharos években azért hagytam ott az iskolát, mert nem akartam oroszul tanulni. Aztán voltak problémáim az állambiztonsággal különféle plakátok kiragasztása miatt, Ótátrafüreden orosz- és megszállásellenes jelszavakat írtam a falakra. Tárgyalás is volt, akkoriban az antiszocialistától kezdve az osztályellenségig minden voltam. Nem volt munkám. 1969. szeptember másodikán a Hosszú-tavi menedékházba túráztam. Ültem a házban, nem is tudom, hogy teáztam-e, mert nem volt pénzem. Megkérdeztem, hogy szükség van-e teherhordóra. Soha nem akartam ilyet csinálni. Tényleg soha. Rettenetes munka volt ez számomra.
 
Miért?
Abban az időben az egyik ótátrafüredi szomszédom hordkerettel a hátán járkált. A szülei megmutatták neki, hogy mivel semmit sem tanult az iskolában, ezért most el kell mennie teherhordónak az egyik menedékházba. Abban az időben teljesen máshogy néztek a teherhordó foglalkozásra.

 
Hogyan sikerült az első szállítás?
Tíz nappal voltam a 18. születésnapom előtt. Nem voltam jó fizikai állapotban. Már az Ótátrafüredről a felvonóig vezető út is nehéz volt 48 kg cukorral. Az adott erőt, hogy a sikló mellett, a peronon állva a turisták csodálattal néztek rám. Ez volt az első alkalom, hogy rejtett büszkeséget éreztem. Azonban gyorsan elmentek mellettem a menedékház felé. Semmit sem tudtam a teherhordásról és a taktikáról. Nem vittem vizet és ennivalót. Későbbi szállítások során előfordult velem, hogy amikor megettem egy narancsot, a héját a kövek alá dugtam, hogy elrejtsem. Amikor aztán másnap arra jártam és éhes voltam, kiszedtem és megettem. A teherhordó pályafutásom kezdete nagyon nehéz volt, egy hónap múlva be is fejeztem a teherhordást. Később az ismert tátrai bérlő, Belo Kapolka jött értem. Apránként egyre közelebbi kapcsolatba kerültem a teherhordással, míg végül 1977-ben lehorgonyoztam a Hunfalvy-völgyi menedékháznál. 51 éve csinálom.
 
Mit jelentenek az Ön számára a hegyek?
Szanatóriumként tekintek rájuk, és kedélyjavító azok számára, akik jó dolgukban azt sem tudják, mit csináljanak. A menedékházamban is ezt látom. Amikor az ember fáradt, hálásabban köszön, kérd és mond köszönetet. Az jó a hegyekben, hogy az emberek energiával töltődnek fel, és az által jobb emberré válnak. Ezt az értéket magukban kell zárniuk és le kell venniük a lenti életbe.
 
A tátrai teherhordók Európában az utolsók, akik ezt a foglalkozás űzik. Megszűnhet a teherhordó foglalkozás?
Az, hogy a magashegyi teherhordók életben maradnak-e, a bérlőktől függ. Vagy az anyagi oldalát nézik, mert a teherhordó kb. kétszer olyan drága, mint egy helikopter, vagy pedig a hegyek pozitív energiáját, amelyért idejönnek az emberek magukba szívni azt. Jelenleg ez úgy működik, hogy a nagyobb árukat, pl. a söröshordókat helikopterrel viszik fel, a kisebb árukat – kenyeret, teát, cukrot, citromot – pedig a teherhordók. Mi a Hunfalvy-völgyi menedékháznál nemet mondtunk, ott nem lesz helikopter. Az egyetlen ház, ahová egyáltalán nem repül a helikopter. Teának való vizet a hóból veszünk, de a teát, a cukrot és a citromot a hátunkon visszük fel. A teherhordók láthatatlan energiája minden sörben megtalálható, amelyet a házban csapolunk. A hegyek részei vagyunk. Valahányszor este megyek fel a házba, hálózsákban alszom a Békás-tavaknál. Hihetetlenül szép éjszakák ezek. Millió csillagos szálloda van felettem.
Forrás és fotók: https://plus7dni.pluska.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...