2018. május 18., péntek

Jakubina – a Liptói-Tátra második legmagasabb csúcsa


Évek óta túrázással töltjük a hosszú hétvégéket a Magas-Tátrában, és mindig megállapítjuk: „Milyen gyönyörű hely! Vajon van erre máshol is lehetőség?”. Csak a közelmúltban, talán 2-3 nyárral ezelőtt fedeztük fel, hogy a Tátrának van egy nyugati kistestvére is, mégpedig a Rohácsok, amelyek nem csak felveszik a versenyt a Magas-Tátrával, de sok szempontból meg is előzik azt. Így kezdtünk el túrázni a Liptói-Tátrában. Fokozatosan, dombról dombra, hegyről hegyre. Most viszont úgy döntöttünk, hogy megmásszuk a hegység második legmagasabb csúcsát, a Jakubinát.
Még a reggeli ködben érkeztünk meg a Szűk-völgybe. Hideg volt, és majd leragadt a szemünk a korai ébredéstől. A kényelmes, kavicsos ösvényen csak néhány turistával találkoztunk. Feljebb áfonyabokrok vártak ránk, amely állítólag bőven terem a völgyben. Néhány perc múlva aztán megérkeztünk a Racskó-völgybe és a Jamniki-völgybe vezető utak elágazásához. „Figyelem! Medve!” – olvashattuk a táblán a figyelmeztetést.

Csak rövid ideig mentünk a Racskó-völgyben, az Alsó-réten a zöld jelzésen befordultunk az erdőbe, és megkezdtük a felfelé való kapaszkodást. Az erdőn át nehéz, meredek és kanyargós út vezet, és az ígért áfonyának nyomát sem láttuk, csak csupasz bokrokat találtunk. Emlékszem, a völgy szájánál lévő tábla arra figyelmeztetett, hogy a völgyben éhes mackókkal találkozhatunk. Lihegtünk és izzadtunk. Találkoztunk néhány turistacsoporttal. „Emberek, rossz útirányt választottak” – hívta fel a figyelmünket két idősebb túrázó. „Errefelé menedékház sincs, még egy sört sem kaphatunk” – nevettünk, és mentünk tovább. Hamarosan felértünk a meredek emelkedő végére. Magunk mögött hagytuk az erdőt, majd a törpefenyőt, és kezdtük felfedezni a gyönyörű kilátást. Bizakodtunk, fotóztunk…


Végül fent, szinte a felhők között megleltük a remélt ízletes és lédús áfonyát is! Legelésztünk, élvezkedtünk, relaxáltunk... Olyan volt ez a hely, amilyennek lennie kell.



A célig fel kellett másznunk néhány dombra: Alsó-Magura, Középső-Magura, valamint a közöttük lévő kisebb kiemelkedések. Ezek megmászása nem kis erőfeszítésbe került, de a szép kilátás kárpótolt a nehézségekért. Gyönyörű idő, kék ég fogadott…





Felettünk magasodik a Jakubina. Még néhány lépés, és ott vagyunk!!


Bár az útjelző tábla a völgy alján azt írta, hogy 3 óra 35 perces út vezet a csúcsra, melynek magassága 2.194 méter, mi 4 és fél óra alatt értünk fel. És nyilvánvalóan nem voltunk ezzel egyedül. „Ez biztosan fiatal sportolók erejéhez van mérve” – hallatszott egy másik csoportból, akik már befészkelték magukat a csúcson lévő sziklák közé, és gyűjtötték az energiát a lemenetelhez. Ki tudja, hol az igazság. De a teljesítmény valóban kihívást jelent…
Élvezzük az ebédhez járó gyönyörű kilátást. Nyam-nyam, kenyér és pástétom, aztán a megérdemelt csúcs csokoládé…


A lefelé vezető út két kisebb kiemelkedésen át vezetett – a Vastag-hegy és a Koncsiszta, de ezek a Jakubina meredek útja után szinte vízszintesnek tűnnek.

Még egyszer visszanéztünk, és nem hittük, hogy néhány perccel ezelőtt olyan magasan voltunk.

Várt még ránk a leereszkedés a Racskó-völgybe. Gyönyörködünk a völgyet díszítő szép virágokban, valamint ismét belevetettük magunkat az áfonyabokrok közé.






Nem sokkal később kezdtük egyre fáradtabbnak érezni magunkat, egyre nehezebb volt egyik lábról a másikra lépni, nehezen haladtunk, szinte automatikusan lépkedtünk. A „csak lefelé” egy hosszú, végtelennek tűnő gyaloglássá vált. Mikor leszünk már lent?
9 és fél óra fárasztó gyaloglás után érkeztünk vissza az autóhoz, olyan fáradtan, amilyet már rég nem éreztünk. Az arcunk leégett a napon, lábaink minden tagja fájt. Mindezektől függetlenül nagyon szép volt ez a túra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...