2017. november 20., hétfő

40 éve él a Tengerszem-csúcs alatt, és még szerelmes a hegyekbe

A civilizációtól távoli Hunfalvy-völgyi menedékházhoz (Chata pod Rysmi) vezet az egyik legnehezebb tátrai turistaút. A menedékházat évtizedek óta Viktor Beránek vezeti, aki ennyi év után sem unja az itteni életet. A magashegyi menedékházak szépsége olyan nőhöz hasonlítható leginkább, aki mindig rejtve marad a kíváncsi szemek előtt. Szereti azt a szabadságot, melyet a hegyi teherhordók munkája biztosít számára – úgy érzi, ez a munka élete legszebb és legértékesebb része. Aki csak egyszer is hallotta Viktor Beráneket az élete szerelméről beszélni, ő maga is beleszeret a Tátrába. Viktor még a kommunista időkben menekült a hegyekbe, s a mai napig ott is maradt. Ma már azonban nem a kizsákmányoló rezsim, hanem az emberi ostobaság, kapzsiság elől rejtőzik itt. Miközben ő lett a legrégebben dolgozó menedékház-bérlő, továbbra is fiatal maradt. Miután lezárták a menedékházhoz vezető turistautat, elmesélte nekünk, miért lett a Tengerszem-csúcs (Rysy) és az alatta fekvő menedékház sorsdöntő az életében.

Ebben az évben korán megérkezett a tél a Tátrába, az indián nyár után már szeptember végén erős szél fújt és hó borította a tájat. A Poprádi-tó környéke már teljesen fehér, ilyenkor a csend uralkodik, csaknem karácsonyi a hangulat. „A természet most önmaga lezárta a nyári szezont. Felmehetünk persze magasabbra, akár egész nap gyalogolhatunk, miközben állandóan a hóba süppedünk. Síléc nélkül nem érdemes elindulni” – mondta Viktor, miközben óvatosan elindul a Poprádi-tó melletti havas ösvényen, 50 kg. teherrel a hátán. Szinte minden harmadik lépésnél a hóba süpped. Hatalmas farkaskutyája, Roy, aki úgy néz ki, m int egy valódi farkas, alázatosan követi őt. Együtt szerepeltek Pavol Barabáš Teher alatt szabadon (Sloboda pod nákladom) című filmjében is. Azt mondja, ő az egyetlen embertől független kutya. Ahogy Viktor lélegzik, úgy lélegzik a kutya is, látszik, hogy azonos hullámhosszon vannak. „Harap”” – kérdezik a turisták, akik hirtelen bukkannak fel velünk szemben a behavazott ösvényen. „Ne aggódjon” – mondja Viktor, majd mosolyogva hozzáteszi: „Olyan, mint én, nem szereti a simogatást.”
Kb. 20 perccel azután állunk meg először, miután elindultunk a Poprádi-tó mellett elágazástól. A Menguszfalvi-völgy, amelyen keresztül kb. 3 és fél óra alatt felérhetünk a Tengerszem-csúcsra, lassan kinyílik előttünk. Beránek a völgy egyediségéről kezd mesélni. „Ez egy olyan völgy, ahol szokatlan elnevezésekkel találkozunk. Van itt több Poprádi-Barát nevű kis sziklatorony, vagy velük szemben, a völgy másik oldalán a Sátán, a Bástya-gerinc legmagasabb orma, mellette pedig a Pokol-torony és az Ördög-torony” – sorolja Viktor a tátrai csúcsokat. A turisták hegyi vezető nélkül is felmehetnek a Hunfalvy-völgyi menedékházba, ez a legmagasabban fekvő menedékház a Tátrában. A házhoz vezető lejtők azonban olyan meredekek, hogy ha az ember kicsúszik, akár 200 métert is csúszhat lefelé. A teherhordóknak is ez a rész a legnehezebb. A ház ráadásul a Poprádi-tótól idáig vezető útvonal leginkább lavinaveszélyes helyén áll. Amióta áll a ház, ötször semmisítette meg lavina. Először 1948-ban, aztán 1955-ben, 1962-ben, 1982-ben, és utoljára 2000-ben, amely a legpusztítóbb lavina volt a menedékház történetében.
„A Menguszfalvi-völgy elég tágas, de annál magasabb, a Hunfalvy-völgyecske viszont egy szűk katlan, és amikor elindul ott a lavina, leginkább a menedékház felé irányul. Az újjáépített ház olyan formára van megépítve, hogy a lavina átzúgjon a ház felett. Remélem, hogy az öt lavinát követően többször már nem kell újjáépíteni a házat, de ha mégis, ismét lesz mit felvinni” – viccelődik Beránek, akinek őszinte a szeretetet a teherhordás iránt. Azt mondja, hogy a lelkesedés és a teherhordás iránti vágy tartja őt jó fizikai állapotban és pszichológiai egyensúlyban. „Szeretek felmenni, fent aludni, elővenni a sílécet, amikor már havas a táj, és lesíelni” – mondja teljesen őszintén.
Csak az időjárás tudja megállítani. Néha olyankor is elindul a házhoz, amikor lavinaveszélyre figyelmeztetnek. Bár a menedékház télen zárva van a turisták előtt, télen is rendszeresen felmegy ellenőrizni a házat. „Szükség van fent gázra, benzinre az aggregátorhoz, és mindig el kell intézni pár apróságot” – mondja.
Nem véletlen, hogy ilyen régóta a Hunfalvy-völgyi menedékház az otthona. „Amikor elkezdtem teherhordóként dolgozni, más menedékházaknál is dolgoztam. Dolgoztam a Hosszú-tavi menedékházban, a Zerge-szállóban, amely ma már nem létezik, de számomra a Tengerszem-csúcs volt a legvonzóbb, különösen azért, mert ez elég messze van és teljesen el van vágva a civilizációtól. A Hunfalvy-völgyi menedékház egy sziklaamfiteátrumban található, egy kis katlanban, telefon térerő nélkül, víz, áram és csatorna nélkül. Mindent magunknak kell megoldani, hogy egyáltalán túléljük ott a napokat” – írja le a helyet, ahová a gondolatait kiszellőztetni indul. Ma már azonban nem megyünk tovább. Roy nem akarja elhinni, hogy ma nem érnek fel a házhoz. De Viktor megsúgja neki, hogy azonnal indulnak, amint javul az időjárás. Lehet, hogy már holnap.
A Hunfalvy-völgyi menedékház minden nyáron turisták hatalmas tömegeit látja vendégül. Viktor Beránek azonban emlékszik olyan szezonra is, amikor egyetlen turista sem érkezett a házhoz. „Amikor megszállták Csehszlovákiát, ami persze jó régen volt, egyáltalán nem jöttek turisták a Tátrába. Az ország később felbomlott, és az elmúlt években nyaranta szó szerint bolondok háza volt itt” – mondja Beránek, aki 1979-től a legmagasabban fekvő tátrai menedékház gondnoka. Lengyelország legmagasabb csúcsa nagyon népszerű a lengyel turisták számára, de sokan jönnek Németországból és Ausztriából is.
Az idei szezon azonban kicsit más volt. „Úgy tűnt, hogy több lesz a turista, de az időjárás eléggé korlátozta a számukat. Minden szombat esős volt, így a szombatok 90 %-án rossz idő volt” – mondta. A technikailag nehezebb szakaszokon az elmúlt évben elhelyezett segédeszközöknek köszönhetően sokkal kevesebb sérülés történt. „Csak két olyan baleset volt itt, amelynél ki kellett hívni a hegyimentőket. Ez a szám ahhoz képest, hogy egy napsütéses napon akár 1000-nél is több turista érkezik ide, minimálisnak mondható” – tette hozzá.
Itt fent az embernek mindig kitisztul a feje. Csak akkor rossz a hangulat, ha a turisták nem pakolnak el maguk után. „Azok az emberek, akik a nagyvárosokból érkeznek a hegyekbe, néha nem rendelkeznek alapvető hegyi kultúrával sem. Nem tudják, hogy le kell vinni magukkal a szemetet, hogy nem illik hangoskodni, és hogy nem szabad letérni a jelzett utakról” – folytatja. „Tudja, ha én eljutok a tengerhez, én is elolvadok a látványtól az biztos” – teszi hozzá nevetve.
Természetesen nem csak problémás turisták járnak errefelé. „Amikor osztrák vagy német vendégek érkeznek, ők normálisan viselkednek, mert az Alpok közeléből jönnek, és ott is hasonló környezetben élnek. A mieink csak tanulhatnak tőlük” – tette hozzá. Az utóbbi időben sokat javult a turisták felszerelése, különösen a szlovákoké. „A lengyel, a cseh és a szlovák turisták között nincs számottevő különbség. Elég nekik a közönséges hágóvas és túrabot, másra nincs szükségük. Csehországban nem túl felkészültek a turisták, csakúgy mint Lengyelországban és Magyarországon. Elindulnak edzőcipőben, de legalább tüskés gumi csúszásgátló van rajtuk” – mondja a rosszul felszerelt turistákkal kapcsolatban. A csehek, akik sokszor őrült dolgokat terveznek, még egy hibát elkövetnek. „Nagyon hosszú túrákat terveznek, és nem veszik észre, hogy előtte egy évig csak ültek az irodájukban” – mondja Beránek.
Úgy kell járni, mint a teherhordók, és át kell élni az érzést, teszi hozzá. Ez az ő szájából több mint hihető.

Forrás, fotó és további fotók: https://www.aktuality.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...