2017. május 8., hétfő

Ne etessük a vadállatokat!

Öt órás várakozás a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch) közlekedő felvonónál, a kelleténél nagyságrendekkel kevesebb parkolóhely a Bialkai-szénégetőn (Palenica Białczańska). A turisták május első napjaiban sem okoztak csalódást, tömegek lepték el a Tátra turistaútjait. Különösen a napsütésesnek ígérkező május 1-én érkeztek tömegek a Havasaljára (Podhale), azon belül is a Tátrába, amely az utakon hatalmas dugókat okozott. A Havasalja lakói nem is nagyon emlékeznek rá, mikor volt utoljára ekkora tömeg errefelé május elején.
A turisták elsődleges célpontjai a Halastó (Morskie Oko), a Ruszin-tisztás (Rusinową Polana), felvonóval a Gáspár-csúcs (Kasprowy Wierch), valamint a Kościelisko- és a Chochołowi-völgy (Dolina Kościeliską, Dolina Chochołowską). Ahogy azt ilyen tömeg esetében megszokhattuk, nem lehetett sorban állás nélkül belépni a nemzeti parkba, és sajnos a nagy tömeg a szokottnál is több hulladékot hagyott maga mögött a turistautak mentén. Szomorú, hogy néhány turista a kiürített italos flakonokat, konzervdobozokat – ahelyett, hogy magával vinné a hátizsákjában – egyszerűen eldobja a turistautak mentén.

Még ennél is szomorúbb, sőt, veszélyes tevékenység a vadon élő állatok etetése. Az utóbbi napokban több olyan fotó is felkerült az internetes közösségi oldalakra, melyeken a turisták élelemmel csábítják magukhoz a rókákat. Úgy tűnik, ez teljesen ártalmatlan dolog, miközben…
A turisták többsége megfeledkezik arról, hogy a róka akár beteg, agresszív is lehet – de a legjobb esetben is megtanítjuk arra, hogyan juthat az embertől könnyedén táplálékhoz. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a vadon élő állatok elveszítsék az önfenntartás ösztönét, amely megakadályozza őket abban, hogy megközelítsék az embert. És ez nagyon veszélyessé válhat.
Ahogy a Tátrai Nemzeti Park (TPN) nyilvánosságra hozta, május 3-án a II. János Pál pápa körforgalom (Rondo) közelében a turisták két őzet etettek. Ezek valószínűleg már hosszabb ideje a nemzeti parknak a Rondo közelében található Oktatási Központja (Centrum Edukacji Przyrodniczej TPN ) közeli erdőkben élő őzek voltak. Néhány évvel ezelőtt felállítottak ott egy új információs táblát, amely a vadon élő állatok etetésének problematikájával foglalkozik. Sajnos úgy tűnik, ezt nem mindenki olvasta el…
Tulajdonképpen miért ne etessük a vadon élő állatokat?
A nemzeti park álláspontja szerint az emberek többsége azt gondolja, hogy a vadállatok ugyanazt eszik, amit az ember. Az állatok étrendje ugyanakkor úgy alakult ki az evolúció során, hogy az nagy mértékben függ az életkori sajátosságaiktól és az évszakoktól. A nem megfelelő táplálkozás következtében gyors egészségromlás következhet be. Ezen túl ha az állatokat rendszeresen etetjük, sokkal védtelenebbé válnak a ragadozók támadásával szemben, kisebb eséllyel tudják felvenni velük a harcot.
Talán ami a legfontosabb, azok az állatok, amelyek hozzászoknak az emberektől származó táplálékoz, elveszítik a táplálék megtalálása iránti természetes képességüket, számukra kevésbé biztonságos környezetben fognak élelem után kutatni, ezáltal védtelenné válnak a ragadozókkal szemben, és ugyancsak könnyű célpontjává válnak az orvvadászoknak. Ezen túlmenően az emberi felelőtlenség, gondatlanság áldozatává is válhatnak. Emlékezhetünk rá, hogy 2007-ben egy fiatal medvét, amely élelmet remélt a turistáktól, felelőtlen fiatalok kövekkel agyonvertek és vízbe fojtottak a Lengyel-Tátrában. 2014-ben viszont egy szelíd szarvast terítettek le az orvvadászok a Ruszin-tisztás közelében. A leggyakrabban emlegetett negatív példa viszont a Magda nevű medve, akit az egyik menedékház alkalmazottai tápláltak, és teljesen megszokta az emberi jelenlétet, ennek következtében – saját biztonsága érdekében – két medveboccsal együtt a wroclawi állatkertbe került, ahol nem sokkal később elpusztult.
A hegyekben túrázva mindenkinek be kell tartani a nemzeti park szabályait, jelen esetben az állatok etetésére vonatkozó tilalmat. Ehhez megfelelő információkat találhatunk a TPN honlapján (www.tpn.pl), az információs pontokon, valamint a völgyek bejáratánál található jegyárusító pavilonokban. Ne mutassunk rossz példát, ne szoktassuk hozzá az állatokat számukra veszélyes szokásokhoz. Mi, emberek csak vendégek vagyunk a hegyek világában, és nekünk kell alkalmazkodnunk az ott élők életéhez.

Forrás és fotó: http://601100300.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...