2016. július 19., kedd

Menedékházak a Tátra szlovák oldalán

Fotó: marusic.blog.sme.sk
Tátrai túráink során kevés olyan turistautat találunk, amelynek nyomvonalán előbb-utóbb ne érkeznénk meg egy menedékházhoz. A hegység szinte minden jelentős völgyében találunk menedékházat, beszéljünk akár a szlovák, akár a lengyel oldalról. Ez alól talán csak a Liptói-Tátra a kivétel, ahol bár három menedékház is található, közülük azonban csak egy, mégpedig a Zsári-völgyben álló Zsári menedékház (1325 m) található magashegyi környezetben, a másik kettő közül az egyik (Oravica menedékház, 812 m) egy kisebb településen, a másik (Zverovka menedékház, 1037 m) pedig egy közúton is elérhető turistaközpontban található.
A Magas- és a Lengyel-Tátrában ezzel szemben valódi magashegyi környezetben épült menedékházakat találhatunk, melyek mind történelmüket, mind kialakításukat, mind pedig mai létüket tekintve rendkívül sokszínűek. Azt hiszem, kockázat nélkül mondhatom, hogy velem együtt nagyon sokan vagyunk, akik ezért vagy azért nosztalgikusan tekintünk ezekre a hegyi szálláshelyekre. Ha ismerjük a történetüket, akkor azért, ha laktunk már bennük, akkor talán azért, ha viszont csak elmegyünk előttük, esetleg egy pohár frissítőre, egy tányér káposztalevesre térünk be ide, akkor azért. Megcsodáljuk a zord időjárási körülményeknek ellenálló építészeti kialakításukat, jóízűen fogyasztjuk finomabbnál finomabb ételeiket (pl. gőzbukta, szarlotka), na és persze jólesően megpihenünk legtöbbször egyszerű emeletes, máskor modern ágyaikban. Hosszú oldalakat meg lehetne tölteni a tátrai menedékházak fordulatokban gazdag történelmével. Terjedelmi okokból most a legek oldaláról megközelítve szeretnék rövid bepillantást engedni a hegyi kunyhók sallangoktól mentes világába.

Fotó: Faragó Imre
Kezdjük a legrégebbiekkel. A Magas-Tátra, egyúttal az egész Tátra hegység legrégebben épült, ma is álló menedékháza a Nagy-Tarpataki-völgy torkolatában álló Rainer-kunyhó (1320 m), melyet Rainer János György épített 1865-ben. A kunyhót közel 20 évig használták eredeti rendeltetésének megfelelően, ezután a közelben felépült, ma már nem létező Zerge szálló tüzelőtárolójaként funkcionált. Hosszú hányattatások után 1998 nyarán helyreállították, napjainkban hegyi büfé és sherpa múzeum működik benne.
A legmagasabban épült, egész évben nyitva tartó tátrai menedékházak között a Kis-Tarpataki-völgyben álló Téry-menedékház a listavezető, amely 2015 méter tengerszint feletti magasságban áll. A mai napig szinte változatlan külsővel fennmaradt menedékházat Pfinn József tervei alapján a szepesszombati Majunke Gedeon építette fel, átadására 1899 augusztusában került sor. A többi magashegyi menedékházhoz hasonlóan itt is teherhordók segítségé­vel oldják meg a menedékház üzemeltetéséhez, a turisták kiszolgálásához szük­séges eszközök, élelmiszerek utánpótlását.
Fotó: Michal Sosnicki
Van azonban egy ennél is magasabban álló menedékház a Tátrában, mégpedig Menguszfalvi-völgy felső katlanában álló Hunfalvy-völgyi menedékház, amely 2250 méter magasságban épült fel 1933-ban. Az előbb leírt Téry-menedékház csakis abban az aspektusban előzi meg, hogy az egész évben, ez viszont csak a nyári turistaszezonban tart nyitva. A menedékházat több alkalommal, pl. 1947-ben, 1954-ben, majd 2000-ben is lavina rongálta meg, utóbbi gyakorlatilag teljesen lerombolta, csak az alsó szint kőfalai maradtak meg. A Tengerszem-csúcsra vezető út mentén álló menedékházát 2010-2013 között teljesen újjáépítették, a kibővített, kívül-belül teljesen átalakított menedékházat múlt év októberében adták át a turistaforgalomnak.
Fotó: panoramio.com
Nagyságát, befogadóképességét tekintve a déli oldalon a Menguszfalvi-völgyben megbújó Poprádi-tó partján álló Poprádi-tavi Hegyi Szálló (1500 m) a legnagyobb. Ebben az 1961 végén megnyílt épületben különböző kategóriájú szobákban összesen 155 ágy várja a vendégeket, akik a szállásfoglalás során előzetesen megkért külön engedéllyel a tátrai villamos Poprádi-tavi megállójától akár autóval is felmehetnek a szállóhoz.
Nincsenek a birtokomban hivatalos adatok, de bátran ki merem jelenteni, hogy a Tátra egészének leglátogatottabb menedékháza kétséget kizáróan a Halastavi menedékház, ahol a nyári főszezonban több ezren, akár tízezernél is többen megfordulnak egyetlen napon. A szlovák oldalon jó megközelíthetőségének, nagy befogadóképességének köszönhetően a Poprádi-tavi Hegyi Szállót tekinthetjük a leglátogatottabbnak, de arányait tekintve talán a Kis-Tarpataki-völgyben található, szintén könnyen megközelíthető Zamkovszky-menedékház sem sokkal marad el mögötte.
A Tátra déli lejtőin a szállást nem nyújtó Rainer-kunyhó mellett a Kő-pataki menedékházat (1732 m) tekinthetjük a legkisebb szálláshelynek, hiszen ebben a mai formájában 1934-ben épült menedékházban mindössze 8 személynek tudnak szállást biztosítani. Ugyancsak 8 személynek tudnak szállást biztosítani a Szoliszkó-gerinc déli lejtőjén 1840 méter magasságban álló Szoliszkó menedékházban, amely 1942-ben épült fel.
Fotó: vivo.sk
Amint azt láthatjuk, a menedékházak ahányan vannak, annyi félék. A fentieken kívül más szempontok figyelembe vételével is osztályozhatjuk ezeket. A szlovák oldal menedékházai között nem esett még szó a 2011-ben ismét megnyílt Majláth-menedékházról (1500 m), a Sziléziai-házról (1667 m), melyet 2009-2010-ben a Tátra legmagasabb színvonalú, átlagos turisták számára már-már megfizethetetlen kategóriájú hegyi szállójává alakítottak. Nem beszéltünk a Tarajka közelében álló, Guhr Mihály által megálmodott Bilík-menedékházról (1255 m), a Nagy-Tarpataki-völgyben található szintén nagyon népszerű Hosszú-tavi menedékházról (1960 m), a Zöld-tavi-völgyben álló, nem kevésbé ismert Zöld-tavi menedékházról (1551 m), valamint a Bélai-Tátra egyetlen kunyhójáról, a Hét-forrás közelében álló Gyopár menedékházról (1269 m).
Ezzel a végére is értünk a Tátra menedékházait bemutató írásnak, ennyi, sem több, sem kevesebb menedékház található napjainkban a Tátra szlovák oldalán. Korábban persze ennél jóval több menedékház, menedékkunyhó létezett, melyek némelyikéről egész pontos ismereteink vannak, másokról viszont csak nagyon kevés ismeretanyaggal rendelkezünk. De ez már egy másik történet…

Lejegyezte: Nagy Árpád

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...