2016. április 20., szerda

Idén nem kerékpározhatunk a Chocholowi-völgyben

A Lengyel-Tátrában található Chochołowi-völgy területének tulajdonosa, a Nyolc Falu Közössége (Wspólnota Ośmiu Wsi) úgy döntött, hogy ebben az évben megtiltja a kerékpárosok közlekedését a Chochołowi-völgyben, amely a legnépszerűbb kerékpáros útvonalnak számít nem csak a Tátrában, de az egész Havasalján (Podhale). A völgyben vezető útvonal csaknem a feléig aszfaltozott, majd köves út következik, az autómentes, gyönyörű kilátást kínáló völgy ideális útvonal a két keréken való kirándulás kedvelőinek. A 2013-as szélvihar következményeinek eltüntetése erősen igénybe vette az út borítását és az útpadkát, emiatt a nyomvonal felújításra szorul. „Az aszfaltozott útszakasz felújítása, nem beszélve az útpadka javításáról, kb. 1,5 millió złotyba fog kerülni, míg az út további részének felújítása közel 800 ezer złotyba kerül majd. Ezek hatalmas összegek” – mondta Jan Piczura, a közösség képviselője.

A völgyben egészen a közelmúltig mindössze egyetlen kerékpárkölcsönző működött, az elmúlt évben viszont néhány újabb kölcsönző is kínálta szolgáltatásait, ahol a fizető parkolásért cserébe ingyenesen lehetett kerékpárt kölcsönözni. Sajnos azonban nem minden kerékpáros közlekedik biztonságosan. „Aggódunk amiatt, mert sok a baleset és az ütközés. Az út keskeny és kanyargós, néhány turista viszont nagyon gyorsan kerékpározik. A megfelelő útpadka hiánya miatt a szabályosan közlekedőknek nem volt hová menekülni annak érdekében, hogy elkerüljék a gyorshajtókkal történő ütközést” – tette hozzá Piczura.
Amellett, hogy felújítják az utat, külön utat építenek nyáron kifejezetten a kerékpárosok, télen pedig a síelők számára. A közösség képviselői már megkezdték a tárgyalásokat a Tátra Nemzeti Park (TPN) menedzsmentjével a beruházásról. A tervezett új útvonal a jelenlegi út mentén vezet. Amennyiben a nemzeti parkkal való párbeszéd gyors és sikeres lesz, az út kialakításának munkálatai még ebben az évben megkezdődhetnek.
A völgyben vezető utat kezelő Nyolc Falu Közössége úgy döntött, hogy figyelemmel kíséri az útvonalon kerékpározók számát, mivel nagy mértékben ettől függ az útvonalon gyalogosan közlekedő, valamint kerékpározók biztonsága. „A Chochołowi-völgy szájánál több kölcsönző működik, azonban senki nem tartotta ellenőrzés alatt, mennyi kerékpáros közlekedik a völgyben. Úgy gondoljuk, ezt szabályoznia kell” – tette hozzá a közösség képviselője.
A jövőben, a völgyben vezető új kerékpáros útvonal kiépítése után a kerékpárosoknak a nemzeti park belépőn kívül úthasználati díjat kell majd fizetni. „Jelenleg a nemzeti parkba a felnőtt belépő 5 złoty, a kerékpárosoknak várhatóan további 5 złotyt kell majd fizetni. Meg kell találnunk a pénzügyi forrásokat az infrastruktúra kialakításához, mert a kerékpárútra szükség van” – fejezte be mondandóját Jan Piczura.

Forrás és fotó: http://dziennik.podhale.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...