Idősebb (87) és ifjabb (54) Ivan Bohušról feltételezhetjük,
hogy szinte mindent tudnak a Tátráról. Szerencsére azonban ezt a tudást nem
tartják meg maguknak. A szerzőpáros idősebb tagja történész és muzeológus, ma
már azonban természetesen nyugdíjas. Fia meteorológus, aki a Szlovák Tudományos
Akadémia (SAV) Geofizikia Intézetének Csillagászati obszervatóriumában dolgozik
a Kő-pataki-tónál. Apjával közös hivatásuk a könyvkiadás, könyveikben a
Magas-Tátra kevésbé ismert titkait, történeteit osztják meg az olvasókkal.
Apa és fia
„A Tátrában soha sem csak a szemet gyönyörködtető csúcsokat,
a hűvös völgyeket, a tiszta tavakat és a gránitsziklákat látom. Különösen érdekel,
milyen történetek zajlottak a csúcsok alatt, milyen érdekes emberi sorsok
alakulnak ki alattuk” – mondja az idősebb Bohuš, több mint 2300 megjelent
publikáció szerzője, nem csak Szlovákiában, de a cseh és lengyel
szakirodalomban is. Mint a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) múzeumának egykori
igazgatója, majd később a múzeum Kutató Állomásának tudósa első könyvét
1962-ben írt a Tátráról.
Néhány évtizeddel később viszont már két nevet láthatunk a
frissen megjelent könyvek borítóján. Apa és fia. „A könyveinkben látható
fényképeket hosszú évek óta Božena Mrhová készíti. Amikor nyugdíjba vonultam,
megkérdeztem a fiamat, nem szeretné-e saját fotóit mellékelni a cikkekhez” - kommentálja a szerzőpáros létrejöttét az
idősebbik Bohuš. Fia közben heti váltásos munkarendben, klímakutatóként
dolgozott a Kő-pataki-tó melletti obszervatóriumban. Ebben a munkakörben nem az
időjárást kell megjósolni, fő feladatuk az éghajlat kutatás, ami a gyakorlatban
azt jelenti, hogy mérik és értékelik a napsugárzást, és mintavétel alapján
elemzik a légszennyezettség mértékét. Meteorológusból klímakutatóvá vált, ennek
már 15 éve.
Az első könyv
![]()
Apa és fia nevével közösen 2004-ben találkozhattunk először
egy szokatlanul hosszú című könyv borítóján: „Rozprávanie o názvoch a prvých
výstupoch na tatranské štíty” (A tátrai csúcsok elnevezésének és első
megmászásának története – a fordító). „Apámnak egy nagy dosszié tele volt a
tátrai csúcsok első meghódításáról szóló jegyzetekkel, történetekkel, ezért úgy
gondoltuk, jó lenne, ha ezeket könyv formában is megjelentetnénk. Olyan sok
feljegyzése volt, hogy szó szerint majd belefulladtunk a feldolgozásukba. Két
teljes évig tartott, amíg ezekből létrehoztunk egy érdekes kiadványt. Ezért
lett ilyen szokatlanul hosszú a könyv címe” – mondta el a közös munkáról a két
szerző közül a fiatalabbik, aki saját bevallása szerint 46 tátrai csúcsot
mászott meg. Ifjabbik Ivan Bohuš akkor még nem tudta, mire vállalkozik. Mert
más egy könyvet kiadni úgy, ha a szerző csak keres egy jó nevű kiadót, aki
biztosítja a honoráriumot, a nyomtatást és a forgalmazást. De saját költségen
kiadni egy könyvet, az azért más tészta. „Abban az időben volt egy kis spórolt
pénzünk egy új autóra, mert e régi, 26 éves Skodánk már ereje végét járta.
Szóval apósom és a férjem ezen a pénzen adta ki az első könyvet. A Skodát pedig
kénytelen voltunk újabb 6 éven át használni” – mondta el Iveta Bohušová, az
ifjabbik szerző felesége. Hogy a könyv érdekes olvasmány volt, arra bizonyíték,
hogy ezer darab szinte azonnal elfogyott, és három hónap múlva már készült az
utánnyomás.
Tolvaj-ösvény
A két Bohuš feljegyzései kimeríthetetlen forrásai a Tátráról
szóló kalandos történeteknek, a szokatlan emberi sorsoknak, és a gyakori
tragédiáknak. Nem túlzás azt mondani, hogy szinte minden tátrai kő titkát ismerik.
Csak a megfelelő helyen kell felütni a könyveiket. Az ifjabbik Bohuš a
leghíresebb tátrai közlekedési útvonalat, a mai szlovák nevén Cesta slobody
(Szabadság út) néven közismert Tátra körutat hozza fel példaként. „Ki tudja a
ma közlekedők közül, hogy ezen az útvonalon hajdan legfőképpen csempészek
közlekedtek? Az ösvényen 1590-ben közlekedő első csempészekről szóló
feljegyzéseket apám találta meg az archívumokban. Abban az időben a nagyon
találó Tolvaj-ösvénynek nevezték az útvonalat. Nem csak a rablók, hanem az
orvvadászok és a csempészek is használták azt, akik a XVI. századtól a titkos
tátrai átjárókon szállították a vámköteles és a tiltott árukat Magyarország és
Lengyelország között. A csempészek egyik kedvelt átjárója a Kopa-hágó volt. A
csempészek lóháton szállították a csempészárut, gyakran egy egész ménes
használva a szállításhoz. Voltak köztük híres csempészek is, akiket a zsdjári
vámiroda tisztjei soha nem tudtak elfogni. Paradox módon a Tolvaj-ösvény az
igazi rablók számára érdektelen volt, mert ott nem volt kitől zsákmányt
szerezni. A Tátraalján élő csempészek szegények voltak, a szerény zsákmány nem
érte meg a kockázatot. A rablók inkább a Tátra alatt vezető forgalmas
kereskedelmi útvonalakat kedvelték, ahol a kereskedők megrakott szekerei
közlekedtek. 1558-tól aztán megindult a postakocsi közlekedés Pozsony és Kassa
között, amely még nagyobb zsákmánnyal kecsegtetett. A banditák többnyire Vázsec
és Csorba között húzódtak meg, ahol biztonságos menedékből támadhatták meg az
utazókat, a kereskedőket, a postakocsikat. Miután a rablók egyre inkább nem
fértek a bőrükbe, Mária Terézia avatkozott közbe. A XVIII. század közepén
elrendelte, hogy az út mentén széles sávban kivágják az erdőt, amely így már
nem tudta elrejteni a rablókat.”
Ifjabb és idősebb Bohuš eddig több mint tíz könyvet
jelentetett meg közösen. A tátrai
menedékházakról szóló könyvet az ifjabbik szerző saját tapasztalata
ihlette. Ez volt az első könyve, amelyet apja segítsége nélkül írt. „Nyolc
alkalommal szállítottam fel árut a Téry-menedékházba. Amíg nem próbáltam addig
azt hittem, hogy a menedékház vezetése és a teherhordó munka nagyon romantikus
dolog lehet. De ez valami más. Először is a robotolás. Talán ezek a benyomások
ihlették a menedékházakról szóló könyvet. Később a nagyszombati Katarína
Nováková néprajzkutató kiadott egy könyvet a tátrai teherhordókról, melyek nélkül a
magashegyi menedékházak nem létezhetnének.
Jó orr
A riport készítésének idején (2011 – a szerk.) az ifjabbik
Bohuš éppen apja tátrai csúcsokról szóló könyvének lengyel kiadásán dolgozott. Itt nem
csak az ötven legismertebb csúcsról van azonban szó, hanem a csúcsokat meghódító
emberek sorsáról is. Legyen szó hegymászókról, túrázókról, teherhordókról vagy
tudósokról. A későbbi tervek között szerepel egy könyv a Tátrában található
emlékekről, emlékművekről. Eredetileg már 2011-ben szerette volna kiadni ezt a
könyvet, de a hatalmas anyagmennyiség miatt nem készült el időben. „Nagyon
nehéz utánajárni ezeknek a dolgoknak, az emlékművek feldolgozása szerfölött
nehéz. Kíváncsi vagyok például, miért állítottak a völgyekben kereszteket? Ki
állította őket? Milyen alkalomból? Ki és miért állított keresztet a
Nagyszalóki-csúcson? Tudjuk, hogy a
Tengerszem-csúcson Leninnek is volt egy emléktáblája. Jelenleg azonban már
nincs a helyén. Ki bontotta le, vagy semmisítette meg? Ezek mind kiderülnek
következő könyvemből” – ecsetelte terveit a szerző.
A Tátra történelmében a menedékházak, a teherhordók, a
hegymászók és a rablók történetei között sokszor találkozunk kincskeresőkkel. Én
is találkoztam kettővel. Ők azonban nem aranyat, gyémántot, vagy Jánošik
legendás kincseit keresik. Az olvasóknak keresnek érdekes történeteket. El kell
ismerni, jó orruk van hozzá.
