„Az ótátrafüredi villamos megállt a fagerendás állomásépület előtt. Az augusztusi nap melege alig volt érezhető a kellemesen üde fenyőillatban, amikor többedmagammal leszálltam a szerelvényről. Hátunkon hatalmas hordkeretek vasváza feszült, és csak úgy tudtam felvenni a 115 kilós pakkot, hogy társaimnak kellett segíteniük. Már előre is mentek, és én éppen az utolsó sínszálakon léptem át, amikor feltűnt egy zömök, erőteljes alkatú, kefefrizurát viselő, hegymászóruhás férfi. Meglepetésemre hozzám lépett, és néhány kérdés után, amelyekből kiderült, hogy sziklát mászni jöttem a Tátrába, óvatosságra és megfontoltságra intett a hegyen. Ekkor, 1965 nyarán még nem tudtam, hogy kit is ismertem meg pár perccel azelőtt.
Arno Puškáš 1925. február 4-én született Kassán. Édesanyja szlovák, édesapja magyar volt, Ő azonban szlováknak tartotta magát. Tökéletesen bírta a magyar nyelvet, és a szlovákon kívül jól beszélt cseh, lengyel, orosz, latin, olasz és német nyelven, de törökül, franciául és angolul is értett egy kicsit. Kassán a premontrei gimnáziumba járt, sokat sportolt, érdekelte a hegyek világa és a cserkészet is.
Rokonánál, Csordák Lajosnál festészetet tanult, később Feldt-nél grafikát. Szakterülete elsősorban a toll és az aquatinta. Jól síelt, 41 síversenyt nyert meg, északi összetettben a legjobb eredményekkel. Versenyzett Erdélyben, Kárpátalján és a szabadság-hegyi ugrósáncon is. A hegymászásba gimnáziumi éveiben kapcsolódott be, sokat mászott a Kassa melletti Kossuth-bástyán, részesévé vált a kassai turista életnek. 1946-1950 között elvállalta a Tengerszem-csúcs alatti menedékház gondnoki állását, hogy minél közelebb lehessen a hegyekhez. Előfordult, hogy egy nap alatt hét utat is megmászott. Katonai szolgálatát is hegyi alakulatnál töltötte, mint oktató és hegyi szakértő. 1951-től 1957-ig a Késmárki-házban találjuk, mint gondnokot és oktatót. 1958-1968 között a Tátrai Hegyi Mentőszolgálat (Tatranska Horska Sluzba) vezetője volt. A Tátrában szinte minden utat megmászott, de az Alpokban is sikeres volt. Ottani két legkiemelkedőbb eredménye a Vert északi fala és a Tacul Gervasutti-kuloár. Vonzódott az expedíciózáshoz is, első ilyen élménye 1941-ben(!) a Nanda Devi-vállalkozás. Legjelentősebb expedíciói a Nanga Parbat, Tatranska expedíció és a második sikeres csehszlovák expedíció. Hegyi publicisztikai tevékenysége egészen kiemelkedő. 1962-től öt éven át szerkesztette a „Vysoké Tatry” c. lapot, amely évente négy, majd később hat alkalommal jelent meg. Tízkötetes Tátra-monográfiája a „Legjobb sportkönyv” elismerő díjat nyerte el. 18 könyvet írt, mintegy ezer szakcikket publikált és száznál több plakátot is tervezett. Publikációit, kiadványait saját művészi illusztrációival látta el. Mintegy tízezer kötetes magánkönyvtára volt, köztük számos ritkasággal. 1953-ban Csehszlovákia első sportmesterének választották, több állami- és sportkitüntetés birtokosa.
Mit jelentett nekünk, magyaroknak Arno Puskás? Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején még igen nehéz volt kijutni a Tátráig is. Útlevélre várva megragadtunk minden alkalmat, hogy legalább a számunkra elérhető egyetlen magashegységről olvassunk. Magyar nyelven egyébként is kevés volt a hegyi olvasmány, ezért fogadtuk nagy lelkesedéssel akkor induló Magas-Tátra kalauzait, melyekben a csúcsok és a hágók magyar elnevezései is megtalálhatóak voltak. Rudo Moric „A Magas-Tátra ormain” c. könyvében pedig többször is szerepelt a főgerinc-mászás leírása során. Alsótátrafüredi otthonában mindig szívesen látott vendégek voltak a tanácsait kérő magyar hegymászók. Az MFT meghívására Budapesten is tartott előadásokat TIT Stúdióban.”
Neidenbach Ákos: Tátrai segítőnk, Arno Puškáš című fenti cikke megjelent a „Turistaság és Alpinizmus” című, 1994-ben újraindult folyóirat 1.(26.) évfolyam 1. számában. Arno Puškáš 2001 nyarán hunyt el Poprádon.
