 |
| Máry Dezső rajza |
"Hóval fedetten nyugszik a Tátra a
téli éjszakán. Minden élet kihalt. Egy kunyhóban
sem pislog már a mécses, egyben sem hangzik gyerekkacagás. Jég, hó és síri
csend mindenütt. A meredek tófalakon nem vezet út, se vadász, se vándor nem
téved a teljes elhagyatottság hónába.
Ilyenkor, december 27-én, fent a
Téryház előtt tűzfény gyullad ki. Minden évben, már hosszú idő óta. Hatalmas
máglya lángjai csapkodnak egész éjjel az ég felé. Félelmetesen világit a tűz a
hómezőkön. Vájjon mi okból? Tán, hogy utat mutasson valakinek? Egy távollevőt
hívjon oda? Drága emlékezés vagy felejthetetlen gyász lángjai ezek? Senkisem
mondhatja meg. Egy öreg nő őrzi a titkot. Hajnali szürkületkor a tűz kialszik.
Azontúl csak halavány fény csillog a kunyhóban.
Ez igy tart minden este. A
Szilveszter-éji harangok első kondulásával ez is eltűnik s újra hó, jég és
némaság uralkodnak a téli éjszakában...
Fejcsóválva tekintettek az ifjak
a Téryház-felé, az öregek pedig azt suttogták: A kisasszony megint fent van.
A kisasszony. Nem mesebeli alak:
sokan látták már, midőn éjnek idején a Tarpatak völgyében haladt célja felé. És
mivel viruló hajadonkorában annyiszor taposta ez ösvényt, az öregek most is,
„kisasszony"-nak nevezik.
Micsoda vágy űzi ezt a nőt
évtizedek óta, úttalan hómezőkön át a legnagyobb elhagyatottság hónába? S kiről
álmodik, midőn szeme a lángokba mered, mit érez, midőn a fény a
Szilveszter-harangok első kondulásával kialszik?
Senki sem tudja; a Magas Tátra
téli éjszakája őrzi a titkot De magasztos az, ami ott évenként egyszer
lángbetükkel fénylik az égen, megrázóan érthető egy szó — hűség!..."
Horst Schröttler „Finessen vom
Leben, Lieben, Lachen" című könyvéből.
Forrás: Turistaság és Alpinizmus
I. évfolyam, 1910/1911.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése