![]() |
| Máry Dezső rajza |
"Hóval fedetten nyugszik a Tátra a téli éjszakán. Minden élet kihalt. Egy kunyhóban sem pislog már a mécses, egyben sem hangzik gyerekkacagás. Jég, hó és síri csend mindenütt. A meredek tófalakon nem vezet út, se vadász, se vándor nem téved a teljes elhagyatottság hónába.
Ilyenkor, december 27-én, fent a Téryház előtt tűzfény gyullad ki. Minden évben, már hosszú idő óta. Hatalmas máglya lángjai csapkodnak egész éjjel az ég felé. Félelmetesen világit a tűz a hómezőkön. Vájjon mi okból? Tán, hogy utat mutasson valakinek? Egy távollevőt hívjon oda? Drága emlékezés vagy felejthetetlen gyász lángjai ezek? Senkisem mondhatja meg. Egy öreg nő őrzi a titkot. Hajnali szürkületkor a tűz kialszik. Azontúl csak halavány fény csillog a kunyhóban.
Ez igy tart minden este. A Szilveszter-éji harangok első kondulásával ez is eltűnik s újra hó, jég és némaság uralkodnak a téli éjszakában...
Fejcsóválva tekintettek az ifjak a Téryház-felé, az öregek pedig azt suttogták: A kisasszony megint fent van.
A kisasszony. Nem mesebeli alak: sokan látták már, midőn éjnek idején a Tarpatak völgyében haladt célja felé. És mivel viruló hajadonkorában annyiszor taposta ez ösvényt, az öregek most is, „kisasszony"-nak nevezik.
Micsoda vágy űzi ezt a nőt évtizedek óta, úttalan hómezőkön át a legnagyobb elhagyatottság hónába? S kiről álmodik, midőn szeme a lángokba mered, mit érez, midőn a fény a Szilveszter-harangok első kondulásával kialszik?
Senki sem tudja; a Magas Tátra téli éjszakája őrzi a titkot De magasztos az, ami ott évenként egyszer lángbetükkel fénylik az égen, megrázóan érthető egy szó — hűség!..."
Horst Schröttler „Finessen vom Leben, Lieben, Lachen" című könyvéből.
Forrás: Turistaság és Alpinizmus I. évfolyam, 1910/1911.
