Sötét helyek a Tátrában – Torony a Tarajkán Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/06/06
Hirdetés
Egy 1968-ban épült, napjainkban már erősen romos, használaton kívüli toronyépület ijesztgeti a Tarajkára érkezőket. Építése idején a Magas-Tátrában kerültek megrendezésre a síelők Szlovák Nagydíjának lesiklóversenyei. Ma azonban éppen romos állapota miatt vonzó az épület, ezt látva azonban a Magas-Tátrába érkező turisták nem viszik jó hírét a hegységnek. Az építményt mindenki észreveszi, aki kiszáll az Ótátrafüredről a Tarajkára közlekedő siklóból, hiszen a torony a mai Hrebienok hegyi szálloda közelében áll. Az épület ajtói állandóan nyitva vannak, emiatt bárki számára szabad a belépés. Tátraváros önkormányzatának illetékese szerint a gondot az jelenti, hogy az épület, valamint az annak helyt adó földterület tulajdonjogával két különböző személy rendelkezik.

„Korábban a helyi sportegyesület volt a tulajdonosa, és a síversenyek lebonyolításához használták. Az egyesület azonban később eladta az épületet. „Reményeink szerint a Tarajka fölötti sípályát, amely jelenleg nem üzemel, ismét használhatóvá tesszük, és a torony ismét szolgálni fogja a síelőket” – mondta el Peter Novák.
A torony sorsa iránt a Tátrai Szépítő Egylet (Tatranský okrášľovací spolok, TOS) is érdeklődik. „Érdemes lenne valamit kezdeni az épülettel, például igényes Street art alkotásokkal lehetne vonzóvá tenni” – mondta el az egyesület képviselője. A Magas-Tátrában azt remélik, hogy a helyzet hamarosan megoldódik. „Minden a tulajdonosokkal történő megállapodástól függ. Az épület tulajdonosai sportfelszerelés-kölcsönzőt szeretnének létrehozni a toronyban, a földterület tulajdonosai viszont szeretnék lebontani az épületet. Nehéz megjósolni, mikor születhet megegyezés. Jelenleg is folyik annak vizsgálata, vajon az épület megfelel-e az építkezésekről szóló törvényi előírásoknak. Fontos számunkra, hogy a turisták és a sportolók elégedettek legyenek a környezetükkel, ezért azt szeretnénk, hogy a lehető leghamarabb megszülessen a megállapodás” – tette hozzá az önkormányzat illetékese.
Forrás és fotó: http://www.cas.sk
Hirdetés
Hirdetés