2013. június 18., kedd

A Zöld-tavi menedékház egykor és ma

A Magas-Tátra keleti végén, a Zöld-tavi völgy zárlatában található a turisták körében rendkívül népszerű Zöld-tavi menedékház. A ház a smaragdzöld színű tó partján, hatalmas tátrai csúcsok tövében fekszik. A menedékház története a XIX. század végén kezdődött, az alábbiakban ennek a hegyek között álló menedékháznak a sorsával ismerkedünk meg. Még mielőtt azonban megismernénk a jelenlegi menedékház történetét, nem feledkezhetünk meg az Egyed-menházról sem. Ez a Zöld-tó partján állt, és a pásztoroknak valamint a kor turistáinak menedékül szolgált a szélsőséges időjárási körülmények ellen. Azt az ideális helyszínt, ahol a jelenlegi menedékház áll, elődeink választották, akik a XIX. század végén felépítették itt az első menhelyet. Egyes feljegyzések azonban azt mutatják, hogy a helyet már a XVII. század végén is ismerték. A jelenlegi menedékház elődje, az Egyed-menház 1884-től létezett, azonban nem ott, ahol a mai házat ismerjük. Ugyanis néhány évvel korábban, pontosan 1876-ban épült fel a Fehér-tavi- és a Zöld-tavi-völgyek térségének első menháza, amely a tóhoz vezető út hiányában a Rókusi-réten állt. A Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) 1873-ban 200 aranyat ajánlott fel a tó partján építendő menedékház költségeit fedező gyűjtés céljaira, ez azonban a tóhoz vezető út hiányában közel sem volt elegendő. Ezért aztán a menházat 1876-ban a Rókusi-réten építették fel, ott, ahol a régi késmárki és szepesbélai mezőgazdasági ösvények találkoztak.

Az egy helyiségből álló, primitív kunyhó mindössze két hét alatt épült fel, felépítése után a kakaslomnici földbirtokosról, az MKE alapítójáról és ebben az időben elnökéről, Berzeviczy Egyedről Egyed-menháznak nevezték el. AZ MKE tagjai mindenféle korlátozás és anyagi ellenszolgáltatás nélkül használhatták a menedékházat éjszakai szállásként. A menház hamarosan az erre járó turisták népszerű célpontja lett, ami nem tetszett az itt legeltető pásztoroknak. Emiatt aztán gyakran megrongálták a menedékházat, amelynek ekkor nem volt gondnoka. Miután a helyzet elviselhetetlenné vált, 1880-ban az MKE úgy döntött, hogy Késmárk város hozzájárulásával a menházat átköltözteti a Zöld-tó északi partjára.
A menházat azonban ez a költöztetés sem mentette meg, a ház üzemeltetésére nem találtak érdeklődőt. 1882-ben az őszi viharok letépték a ház tetőszerkezetét, majd egy évvel később, 1883-ban a ház leégett. 1884-ben az MKE megbízásából zsdjári asztalosok újjáépítették. Az új, két szobás, verandás épületet a korábbi rossz tapasztalatok miatt 1887-ben áthelyezték a tó déli partjára. A ház zaklatott élete azonban tovább folytatódott, hiszen 1890-ben ismét leégett a tető. Bár ezt gyorsan megjavították, de az év őszén a ház sorsa megpecsételődött, hiszen tűz pusztította el, amely után csak üszkös romok maradtak.
Fotó: www.kee.fpv.ukf.sk
A Zöld-tó térségében ekkor azonban már szükség volt egy turista hajlékra, amely szintén az MKE kezdeményezésére valósult meg. Nem kevésbé fontos volt a ház anyagának megválasztása, amelyből felépítik a házat, mivel az előző házak sorsa megfelelő leckének bizonyult. Ezért még mielőtt hozzáláttak volna a tervezéshez, megállapodtak, hogy a leendő menedékházat kőből kell felépíteni, és legalább a nyári forgalmas hónapokban vendéglősnek kell üzemeltetni. A pályázati kiírást közzétették a helyi lapokban, majd az MKE elnöksége a két legmegfelelőbb pályamű közül az anyagilag kevesebb kiadással járó tervet hirdette ki győztesnek. Mindazonáltal a ház felépítése csak a nyilvánosság anyagi támogatásával jöhetett létre. 1895-ben Schwarz késmárki építész egy egyszerű kunyhót épített a munkások számára, akik lefektették az alapjait az új, immár harmadik menedékháznak a Zöld-tó partján. Két évvel később a ház már tető alatt volt. Az új menedékház ismét a tó déli partján, a Karbunkulus-torony égbe nyúló sziklacsúcsa alatt épült fel. A 10x11 méter alapterületű téglaépület 63 cm. vastag falait gránitkövekkel erősítették meg, lapos teteje farostokkal megerősített cementből készült. A menedékház 3 méter széles verandája a tó felé nézett. A korábbi menedékházaknál szerzett rossz tapasztalatok miatt az új menedékházat fém zsalugáterekkel szerelték fel. Az épületben négy darab 2 ágyas szoba, konyha és étkező kapott elhelyezést. A ház berendezéséhez tartozott a vaskályha és a pince. A menedékház első vendégkönyvéből megtudhatjuk, hogy az első turisták, akik rendszeresen látogatták a menedékházat, 1897. júliusban érkeztek a házba.
A menedékház ünnepélyes megnyitására 1897. augusztus 27-én került sor, nagyszámú érdeklődő jelenlétében. A menedékházat a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) védnöke, Frigyes főherceg tiszteletére – aki anyagilag is hozzájárult a ház felépítéséhez – Frigyes-menedékháznak nevezték el. A XX. század elején keletkezett szlovák nyelvű kiadványokban Bedrich-menedékház (Bedrichova chata) néven is feltűnik, ez az elnevezés azonban a Monarchia megszűnésével együtt eltűnt. Az I. világháború végétől 1950-ig aztán a menedékház földrajzi elhelyezkedése alapján a Zöld-tavi menedékház (Chata pri Zelenom plese) nevet viselte. 1950-ben azonban a neves hegymászóra, Albert Brnčalra emlékezve – aki 1950. augusztus 1-én, hegymászó-oktatás közben vesztette életét a Karbunkulus-csorbánál – ismét átnevezték. Brnčal érdemei előtt tisztelegve Brnčal-menedékház néven kezdték feltüntetni, a turisták és a hegymászók azonban egyszerűen csak „Brnčalka” néven emlegették. 1991-ben az illetékes szakmai szervezet ismét Zöld-tavi menedékházra változtatta a ház nevét, és szerencsére ez a név azóta sem változott.
A ház nevének elemzése után kicsit ássuk bele magunkat a ház történelmébe. A menedékház első bérlője Forberger Ede volt, aki kényelmes ágyakkal és frissítőkkel várta a vendégeket. A menedékházat az első évek során főleg Felső-Magyarországról érkező turisták látogatták, de a fennmaradt vendégkönyvek tanúsága szerint sokan érkeztek a szomszédos Lengyelországból. Még olyan távoli országokból is, mint pl. Anglia és Franciaország, vagy olyan egzotikus országokból, mint pl. Szumátra vagy Kína is érkeztek ide turisták. Érdekesség, hogy a gondnok akkoriban három tehenet is tartott, hogy a vendégeknek mindig friss tejet, és abból készült termékeket tudjon kínálni. A menedékházat gyalog vagy lóháton lehetett megközelíteni, lovat pedig a közeli falvakban lehetett bérelni. Az I. világháború idején a menedékház környékén zajlottak a Magyar Királyi Honvédség hegyvidéki alakulatainak gyakorlatai. A katonák ellátása azonban aránytalanul nagy terheket rótt a menedékházra, aminek az lett a következménye, hogy 1916 nyarán már nem volt képes folytatni működését. Az akkori illetékesek közbelépése után a menedékház 1917 márciusáig már csak 40 katonának és 5 tisztnek nyújtott szállást és ellátást. 1918 után a menedékházat felújították és kibővítették, majd a háború után már egész évben ott tartózkodó bérlő üzemeltette. 1922-ben telefonösszeköttetést létesítettek a menedékházzal. Négy évvel később a ház újabb átépítésen ment keresztül, az eredeti 12 ágyas kapacitást ekkorra 58 ágyra bővítették, kialakították az ebédlőt, valamint kamrával és a bérlő lakásával bővítették. Az 1920-as években kétszer is tűz ütött ki a menedékházban, amelyek azonban nem okoztak jelentős károkat. További átépítések és bővítés után a menedékházat 1948-ban államosították. Az újabb átfogó felújítás 1957-ben fejeződött be, ekkor a ház új elektromos világítást, központi fűtést, vízellátást és szociális helyiségeket kapott. Egy évvel később újabb kőépületet emeltek a Zöld-tavi-patak közelében, melybe az elektromos áramot biztosító turbinát telepítették. A téli hónapokban a patak természetes ereje helyett dízelgenerátorok termelték az energiát.
Fotó. www.fotopb.sk
1991-től a menedékház a Szlovák Turisták Klubja, valamint a JAMES Szlovák Hegymászó Egyesület tulajdonában van. 2010-ig a háznak Juraj Gantner volt a gondnoka, aki a gazdasági épületet kétszeresére bővítette, víztartályt épített, és más egyéb kiigazításokat hajtott végre, melyeknek köszönhetően a menedékházban napjainkban kellemesen érezhetjük magunkat. A menedékházat 2011-től Tomáš Petrik üzemelteti.
A menedékház jelenleg 12 szobában 56 ággyal rendelkezik, és a többi magas-tátrai menedékházhoz hasonlóan a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) állomása is egyben. Az étteremben a saját élelmen és italokon kívül a gazdag helyi kínálatból is választhatunk. A Zöld-tavi menedékházhoz legegyszerűbben a Fehér-víz autóbusz megállóhelytől induló sárga jelzésű turistaúton juthatunk el, amely nem mondható nehéz túrának, csupán kellemes séta akár gyerekeknek is.
A Zöld-tavi menedékház június 15. és október 31. között több irányból is elérhető, a téli szezonban azonban csak egyetlen lehetséges megközelítési útvonal használható. A felkészült turistáknak a Kő-pataki-tótól a Nagy-Morgás-hágón át vezető piros jelzésű turistaút a megfelelő választás a menedékház elérésére. A Kő-pataki-tóhoz a Tátralomnicról induló felvonóval lehet legkönnyebben feljutni, vagy pedig „önerőből”, ahogy igazi turistához illik. Jelzett turistaúton érhetjük el a Bélai-Tátra keleti oldaláról is, a Nagy-Fehér-tótól induló, szintén piros jelzésen. Amíg a fenti első útvonalon csaknem 2 óra alatt érhető el a ház, a második útvonalon ez mindössze ½ óra, de ne feledjük, hogy a Nagy-Fehér-tóhoz is egy fárasztó túra során juthatunk el. A téli időszakban viszont az egyetlen lehetséges elérési útvonal a sárga jelzésű turistaút. Ez a Fehér-víz autóbuszmegállótól indul, ami kb. 3 km-re fekszik Tátralomnictól. Ez a Zöld-tavi menedékház legkönnyebb, bár időben a leghosszabb, családoknak és gyerekeknek elsősorban ajánlott megközelítési útvonala.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...